A sátán és a kisveréb

A sátán és a kisveréb

John Fitzgerald Kennedyt, az Amerikai Egyesült Államok egyetlen római katolikus vallású elnökét 1963. november 22-én Texasban meggyilkolták. Az éceszgéberek fő okként előző nap elmondott országos rádióbeszédét, amiben Amerika szabadságát veszélyeztető összeesküvésre hívta fel a közvélemény figyelmét, valamint a FED magánbank államosításának tervét tartják. A merénylet okainak, tetteseinek és megrendelőinek CIA általi elfedése, az álcázás és megtévesztés technológiájának kommunikációs úttörő megoldása volt az „összeesküvéselméletek” (Conspiracy theory) kifundálása.

De ha lefejtjük ezekről – néminemű ismeretanyaggal valamint korrektséggel – a nyilvánvalóan „bekészített” blődliket, legnagyobb sajnálatunkra a legtöbb címkézett kiállja az idők próbáját. A makacs tények ugyanis sose zavarják meg tisztánlátásunkat.

Európát, a gyönyörű, büszke nőt – akinek „ foltos, sokszín ruhája oly sokszor elszakadt, álma adja az álmokat ”- most meggyalázzák és meggyilkolják. Hogy ez idősíkban nézve gyors vagy lassú lefolyású – demokratikus eszközökkel, tehát később az urnák előtt, vagy terrorral – már szinte mindegy.

Lemészárlói ugyanúgy, mint Kennedy esetében, a Mammon, a pénz és hatalom imádóinak jól szervezett köreiből kerülnek ki.

De mik is lehetnek az igazi okok. Nem lehet csak a németek iránti olthatatlan gyűlölet, sem pedig Oroszország elszigetelésének, esetleges háborúra kényszerítésének, Németországgal való együttműködése megakadályozására kifundált rendkívül cizellált terv. Igaz, a felületes és csiszolatlan szemlélő számára az Osztrák-Magyar Monarchia szétverésére emlékeztet a shooting script, azonos mentalitással, de merőben más eszközökkel.

A mainstream összeesküvéselmélettel szemben (a habókos keresztények hobbija volt a mohamedánok folyamatos ostroma Jeruzsálem falai alatt) a tény: Krisztus után 638-ban I. Omár kalifa serege elfoglalta és rombolta a szent Jerusalaimot. Hakem kalifa a keresztényeket egy fakereszt, a zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte, akiket büntetlenül bármikor megölhettek az „igazhitűek”.

Erre egyik válaszul a középkorban – a csodát váró „Gyermekek keresztes hadjáratá”-ban – harmincezer francia, német gyerekekből álló fehér inges „had” indult el a Szentföld felszabadítására. Teljes kudarccal végződött, legtöbbjük rettenetes körülmények között elpusztult (ld. ISIS). Sokukat kiherélték, eunuchhá tették, bordélyházakban dolgoztatták őket.

Hasonló csudára vár most Európa, bár aljasul elárulták. Vélhetően sátánista vezetői nem ismerik a morál, parancsnoki felelősség fogalmát, és/vagy alkalmatlanok. Mint mondják, kell a munkaerő… Lehet, hogy a bújtatott, véreskezű zsoldosokat is statisztikailag ide számítják.

És a mesteri kommunikációs csúsztatások: migránsok, politikai, gazdasági, LMBT menekültek fogalmának ködösítése, keverése, összekutyulása.

Ugyanakkor közel tizedük tudna csak hosszabb képzés után munkát vállalni. Mindezt a mi adóeuróinkból.

Érveik hihetetlenül ravaszul primitívek, csak a tömegkommunikációjukon felnövő lebutított generációkat téveszthetik meg ideig-óráig, addig, amíg a torkukon nem fogják érezni a kést.

Amíg a szavazások során hirtelen kisebbségbe nem kerülnek.

Igaz, akkor már későn.

Egyik elegáns előadóteremben siránkoznak, tépik a ruhájukat, földhöz verik magukat, hogy csökken a foglalkoztatható népesség, máskor és másik konzultációban félreverik a harangokat, hogy hihetetlen nagy a munkanélküliség a fiatal korosztályokban. A harmadikban büszkén a költségcsökkentő automatizálás támogatásáról szónokolnak, ami felére-harmadára „javíthatja” az élőmunkaszükségletet.

A schengeni határok megvédésének hiánya, Merkel invitálása – „Wir schaffen das”- , az ellenőrizetlen, háborúedzett milliók, az alapvetően más kultúra beözönlése, az alvó terrorista sejtek kiépítése, melyek egymással is vallási okokból ( siíták, szunniták) élet-halál harcot folytatnak: sakk – matt helyzetet okoz majd a második – harmadik generációs feszültségekről nem is beszélve.

A német kancellár szelfizése bevonult a történelem fotótárába, majd vélhetően bírósági bizonyítás részét fogja képezni.

A migránsok nagy része követhetetlen, felszívódott, a szolgálatok, rendvédelem tehetetlen. És megkezdték több tíz millió afrikai felkészítését az embercsempészek és irányítóik.

A kiadott parancs ellenére viszont megtörtént Párizsban, Calaisban, Kölnben és még számtalan helyen, ami felnyitotta a szemeket. De ahogy záródnak lassan a kapuk, mint tűz a szélben, úgy kap erőre majd a terrorizmus. És egy terrorista is túl sok, nem tízezrek.

Hírdetés

Németországban – és egyre több régióban – tehát becsapós, jól szervezett, tudatos népességcsere zajlik. Olyan, amit megfordíthatatlannak terveztek. És a vezető politikusok mindig csak addig lépnek hátra, tesznek megtévesztő kompromisszumos lépéseket, amíg a választásoktól való félelem erre kényszeríti őket. Egy lépés előre, kettő hátra…

„Falon az inga lassú fénye villan…”

Segítendő Közel-Kelet országait, Irakot, Szíriát, Egyiptomot, Jement stb. szétverték, a vonulási útvonalon Afrikában a sorompó szerepet betöltő Líbiát lerombolták. Hogy kik, csak találgathatunk.

Qui prodest.

Van egy régi, leporolt terv, aminek lényege, hogy különböző rasszok összekutyulásával, az intellektus genetikai rombolásával, homogenizálásával megszűnnek majd a nemzetállamok közötti feszültségek, a háborúk lehetőségei. Persze ez csak a mézesmadzag, hiszen a fejlődés alapja mindenkor a tézis-antitézis állandó harca, a küzdelem, ami így vagy úgy újraindul…

A lényeg: a hatalom megszerzése, a pénzügyi műveletek eredményéből élő csoportok uralma a termelésre alapozottak felett – és ezt megtartani minden eszközzel. Egy busznyi milliárdosnak több vagyona van, mint a Föld lakói többségének összesen.

Gustav Ruhland, a Freiburgi Egyetem professzora Bismarck kancellár megbízásából több éven át kutatta a magas kultúrák, birodalmak felbomlásához vezető okokat. Vizsgálatainak összegzése az, hogy minden esetben a pénzvagyon túlzott centralizációja és koncentrációja miatt borult fel a pénzügyi-gazdasági- társadalmi egyensúly. Következményei megjelentek a politikai viszonyokban, a közélet minden területén, de a kultúra mélyülő dekadenciájában is. A társadalom szövetei ugyanis egyre gyorsabban szétrohadnak.

Itt tart Európa is. Az öncélú, pszichopata profithajhászás miatt, mint kiskölök a cukorkát, egyre több területen rejtőzködve teszik tönkre a természeti és emberi kultúrát, legjobb esetben „fűrészporral” hígítják, torzítják, mérgezik ételeinket, italainkat, orvosságainkat – mindent, amit csak ránk tudnak sózni. És meg vannak a módszereik. Már úgy tűnik, nincs olyan világi hatalom, ami ezt az ördögi kört érdekünkben szabályozni, visszafogni tudná, csak a pusztulás…

Meglepődve láthattuk a nemzetközi médiumokban a világ szabadkőműveseinek fizetett hirdetéseit, halljuk Ferenc argentin pápa ösztönző szavait a migránsok befogadása érdekében. Pedig ha a történelmet nem is, mert az munkás, de a „kígyót melengetett a keblén” történetet, szólásmondást mindenki ismeri. Tehát ha baj van a világ óceánjaival, amit folyamatosan mérgezünk, megmentendő öntsük őket a Balatonba.

Lehet-e egy öreg, megfáradt odvas fát megmenteni a vihartól?

Miért a fő cél a kereszténység, a keresztények elpusztítása világunkban?

A Mammonnak Krisztus követői jelentik a legfőbb akadályt: a moralitás, a nemes verseny, a motiváltság, és a testvériség kereszténység általi szerves befogadás lehetősége. És az a legjobb vallás, amely az embert a legEmberebbé teszi.

Igaz, sok bűntett történt a kereszténység zászlaja alatt is- de ez sosem az Evangéliumok szelleméből, betűiből fogant, hanem az e zászlót hordozók emberi silányságából. A nem törzsi érdekeket védő Szeretetvallás…

Olvasni kéne, és nem farizeusokkal tolmácsoltatni, érdekeik szerint válogattatni a csavaros mondatokat az Evangéliumokból, a Koránból, a Talmudból. Így jól látható lenne, mely kultúra mit tanít, és mire számíthatunk. És hogy mi vár Európára. Veritatis splendor.

De lehet-e Európát kifelé várként védeni, belülről pedig szétrohasztani hagyni?

A vektoranalízis szerint aligha. A kereszténység, a család, a morál, a kultúra, a sokszínű nemzetállamok legyalulása, a morális rothadás, az alacsony értékrend, az ebből eredő félelem mint centrifugális erő szétfeszíti a centripetális külső védelmi törekvéseket. Annak fel nem ismerése, hogy a habzsolás boldogtalanná tesz.

És eredő vektorként Európa keresztény és zsidó honpolgárait odadobják ismét az enyészetnek, mint Auswitzban (vasútpályák bombázásának tiltása stb.), vagy a második világháborúban Palesztinába hajón menekülő tízezrek eltérítését és szétlövését, elsüllyesztését angol cirkálókkal.

Ne reménykedjetek.

Ábrahám és Izsák. Izsák, Jákob és Ézsau története. Az áldozatok kiáltó vére.

Goethe intelme: akinek értékei vannak, törekedjen megvédésére. Még van, maradt, érdemes mit védenünk a csupasz életünkön, a kapu és slusszkulcsunkon kívül? Ki-ki döntse el kényelmes fotelében vagy kemény fasámliján. Kéretik a géppisztolyt a fogasra akasztani.

Igaz, amíg lószar van, addig verebek is lesznek.

dr Erent Gábor accademico di classe Milano/Adorján András

Tisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák “lájkukkal” a Magyar Tudat Nemzeti Hírportál facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Magyar-Tudat-577057608989203/ – Minden “lájk számít, segíti a portál működését!

Köszönettel és barátsággal!


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »