A Sándor-palota előtt tüntet a Mi Hazánk

A Sándor-palota előtt tüntet a Mi Hazánk

Országszerte zajlanak a Mi Hazánk Mozgalom tüntetései, félpályás útlezárásai és utcafórumai, mint mondják, ezek mind kiáltványuk hármas jelszavának jegyében történnek, mely nem más, mint az önrendelkezés, létbiztonság és nemzetvédelem.

A nemzeti ellenzéki párt szerint e három területen kellene érdemi elmozdulást elérni, de úgy látják, a kormány ennek éppen ellenkezőjét teszi, ezért tiltakoznak az ellen, hogy a jelenlegi válság árát a magyarokkal fizettessék meg.

Ezeken az eseményeken rendre felmerülnek olyan témák, mint a brutálisan megemelkedett rezsiárak, az egyre növekvő infláció, s az, a kormány egyetlen gazdasági jellegű javaslatát nem fogadta meg a Mi Hazánknak. Holott kérték többek között a rezsiszámlák áfájának eltörlését, de követelték a rendszerhasználati díj megszüntetését is – ehhez képest a nyár óta ezek mind emelkedtek.

A tüntetéssorozat egyik kiemelt állomása lesz jövő hét szerdán (november 9-én) este 6 órai kezdettel egy szimbolikus helyszín, a Budai várban, a Sándor-palota előtt tartott demonstráció, írja a Magyar Jelen.

Hírdetés

További események:


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »