A Ryanair megint Budapesten hagyta az utasok csomagjait

A Ryanair megint Budapesten hagyta az utasok csomagjait

A Ryanair ismét a csomagjaik nélkül akarta az utasait elvinni.

Ryanair egyik utasa, aki a Budapest-Las Palmas járaton utazott elmondta, hogy Budapesten közölték az utasokkal, hogy a csomagokat nem viszi el a gép. Arra hivatkoztak, hogy a gép túlsúlyos ezért leszedik a csomagokat a csomagtérből– írja az Index az utasra hivatkozva.

A beszámoló szerint a társaság választás elé állította az utasokat:

vagy maradnak a gépen, és szerdán kapják meg a csomagjaikat kint, vagy ha ez így nem jó nekik, akkor szálljanak le.

Hírdetés

Erre mintegy 50 felháborodott utas

lüvöltve leszállt a gépről és mindegyikük elállta a gép útját.

A pilóta végül bejelentette, hogy nem kell szerdáig várniuk, még ma vagy hétfőn megkaphatják a csomagjaikat. Az utasok mindezek után kiszedték a csomagjaikból a legfontosabb holmijukat, amelyek kellettek.

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »