Elnök úr, nagyon köszönöm, hogy meghívott ide minket, és lehetőséget kaptunk Öntől az interjúra. Miután évekig utaztunk keresztül Szírián, hogy innen tudósíthassunk, hatalmas megtiszteltetés, hogy végre személyesen is találkozhatunk. Tekintettel azonban idő rövidségére, máris feltenném az első kérdést:
– legutóbbi győzelmei Goutában, Yarmoukban drasztikusan megváltoztatták a helyet Szíriában. Ön hogy látja, mennyire járhatunk közel a háború végéhez?
Először is, Isten hozta Szíriában. Minden előrelépéssel, minden győzelemmel, és minden egyes felszabadított térséggel közelebb kerülünk a konfliktus lezárásához, és ahogy azt korábban már hangsúlyoztam, külső beavatkozás nélkül, akár egy éven belül rendezni tudjuk a szíriai helyzetet. Ugyanakkor, a szíriai hadsereg, a belső politikai folyamatok és az egész helyzet értékelése szempontjából tett pozitív erőfeszítéseink a stabilitás felé vezető úton – állandó akadályba ütköznek ellenségeink és ellenfeleink által. Főként az USA vezette Nyugat, és az USA bábjai próbálják saját zsoldosaikkal hátráltatni a szíriai politikai folyamatot, egyrészt azáltal, hogy a terrorizmust támogatják, másrészt, úgy, hogy még több terroristát juttatnak el Szíriába. Tehát, hatalmas kihívás számunkra, hogy hogyan tudjuk saját elképzeléseink és az általuk gyártott tervek között tátongó űrt betemetni, de én azt hiszem, sikerrel fogunk járni e tekintetben, ugyanakkor persze, nehéz megmondani pontosan mikor, de az időpont egyre közelebb van, ez egyértelmű.
A legutóbbi katonai győzelmek – objektíven szólva – látványosak voltak; az a gyorsaság, amivel az évek óta ellenállni próbáló lázadó erők egyszerre összeomlottak. Tervezi, hogy erővel visszafoglalja egész Szíriát? Itt most Idlib-ről, az Izraellel szomszédos határterületekről és az Szíriai Demokratikus Erők által ellenőrzött területekre gondolok.
A háború mindig a legrosszabb döntés. Szerintem ezzel a ténnyel minden szíriai egyetért. Azonban, van, amikor nem marad más választás, különösen, ha olyan csoportokról beszélünk, mint az Al Qaida, az ISIS, az al-Nuszra front és hasonló ideológia alapján működő szerveződések. Valójában a legtöbb csoportnak, mint Jaish al-Islam, Ahrar al-Cham stb. ugyanaz a meggyőződése; – ők egyáltalán nem nyitottak arra, hogy bármilyen párbeszédet folytassanak; nincs semmilyen politikai tervük; nem tesznek mást, mint, hogy egy rendkívül sötét ideológiai tervet hajtanak végre, csakúgy, mint bárhol a világon az Al-Qaida által uralt területeken. Tehát, kizárólag erő alkalmazásával lehetséges kezelni ezeket a csoportokat. Másrészt, az is igaz, hogy egyes területeken sikeresen zárultak az egyeztetések, különösen akkor, amikor az ott élő közösség gyakorolt nyomást a betolakodó fegyveresekre, hogy azok végre elhagyják ezeket a területeket. Úgy gondolom tehát, hogy a legjobb választás mindig a megbékélés. Ez a mi elsődleges tervünk. De amikor ez nem működik, nem marad más lehetőség, mint erő alkalmazásához folyamodni.
Ami a megbékélést illeti, mennyire bölcs dolog veterán dzsihadistákat kézifegyverekkel Idlibbe küldeni? Mostanra tízezrek telepedtek le Idlib-ben, ahol meg is szilárdultak, sőt kiépítették saját védelmüket. Ahogy Ön mondta, fel kell venniük a harcot velük. Ugyanakkor, nem tudja elképzelni, hogy bármely terület kiessen a kormányzati ellenőrzés alól?
Igazából mi mindig hangsúlyozzuk, hogy az összes terület felszabadításán dolgozunk, így elképzelhetetlen, hogy szándékosan kormányzati ellenőrzés nélkül hagyjuk Szíria bármely területét. Ez teljesen természetes. Ahogy azt Ön is tudja, Idlibet a terroristák, elsősorban az Al-Nuszra és néhány más támogató csoport, török támogatással foglalta el 2015-ben. Az egyeztetéseket mi már ezt megelőzően megkezdtük. A 2015 után történt – pontosabban, emlékeim szerint 2015 májusi egyeztetéseket követően – minden olyan csoport, amely el akarta hagyni a városokat vagy a falukat, úgy döntött, hogy Idlib-be települ. Ez a döntésük kiválóan mutatja, hogy ugyanazt az ideológiáit követik, mivel mindannyian az al-Nuszra front területét választották, és nem kívántak más területre áttelepülni. Tehát nem mi küldtünk embereket Idlib-be; ők szándékosan, saját akaratukból akartak odamenni, mivel ugyanazt az ideológiát, látásmódot és gondolkodási módot képviselik, mint a már ott lévők.
Ez a kérdés egyik fele, a másik, ami a kérdés katonai szempontból történő értékelését jelenti; a terroristák és instruktoraik terve az volt, hogy eltereljék a szíriai hadsereg figyelmét azáltal, hogy különböző területekre szórják szét egységeiket, ez nyilvánvalóan nehezítő körülmény egy hadsereg számára. A mi tervünk az volt, hogy a csoportokat egy, kettő, maximum három különböző területre szorítsuk. Hiszen a két, három, vagy négy határral rendelkező területek sokkal jobban ellenőrizhetőek, mint a tíz vagy akár több száz határral rendelkező területek. Tehát ez a megoldás katonailag mindenképpen célravezetőbb. Viszont mivel ők Idlibet választották, ezzel a döntésükkel katonai szempontból nekünk kedveztek.
Másfelől, ha már a hasonló gondolkodásmódokról beszélünk, az idlibi lázadók túlnyomórészt szunniták. Nekem, szunnita muszlimként van egy távoli rokonom, aki azért utazott Szíriába, hogy Ön ellen harcoljon, mert azt mondták neki, hogy az Ön célpontjai a szunniták, akiket meggyilkol….. legalábbis ezt hiszik sokan Idlibben. Miért gondolják a különböző országokban, Amerikában, Oroszországban élő szunnita muszlim közösségek, hogy Ön szándékosan nyomja el őket?
Mivel az elsődleges szándék, amikor ez feltevés nemzetközileg szárnyra kelt – főként a nyugati tömegmédiában, és néhány belföldi sajtófórumon is, az volt, hogy etnikai szakadékot teremtsenek a társadalomban. Hiszen egy vallási alapon tüzelt ellentét jelentősen megkönnyíti a dolgukat; “Ha egy polgárháború vallási szekták vagy etnikumok közötti különbségek miatt robban ki”, azonban ez a tervük kudarcot vallott. Most ugyanazt a narratívát alkalmazzák, legalábbis arra ösztönzik a fanatikusokat, hogy, a világ különböző részeiről jöjjenek ide, és védjék meg a “testvéreiket”, mert elültették bennük a gondolatot; hogy ők is úgy lássák, itt szekták közötti konfliktusról van szó. Tehát, tájékozatlanságuk vagy talán inkább tudatlanságuk miatt idejönnek, hogy támogassák “testvéreiket”. Nos, ha azt mondom, ez helyes vagy azt mondom, ez rossz, mivel az Ön hallgatósága nem ismer engem, így ők nem ítélhetik meg a hitelességemet. De azért azt elárulom Önnek, mivel Ön jól ismeri Szíriát, mindig sokkal célravezetőbb, ha a helyszínen, közelről tapasztaljuk meg a valóságot. Amennyiben ez a narratíva valóságos alapokon nyugodna, és egy szekta tagjai valóban gyilkolnák egy másik szekta tagjait, akkor Szíria mér régen kettészakadt volna szektáns vonalak mentén. Érdemes ellátogatni hozzánk, hogy a szíriai társadalom különböző színeit ténylegesen érzékelhessék, hiszen itt jelen vannak terroristák is. Nyilvánvalóan teljesen más a lakosság egy kormány által ellenőrzött területen, mint a terroristák által uralt területeken. Ha ellátogat Damaszkuszba, Aleppoba, vagy Homsba, a szíriai kormány ellenőrzése alatt álló területen a szíriai társadalom összes spektrumát látni fogja, kivétel nélkül. Tehát a valóság megcáfolja ezt a feltételezést. Hiszen, hogyan élhetnének egymás mellett, ha a kormány vallási alapon gyilkolja őket? Ez semmiképpen nem működhetne.
Rendben. Ha azonban az egyeztetésekre és a megbékélés folyamatára gondolunk, láthatjuk, hogy e célból korábban béketárgyalásokat kezdeményeztek Genfben és Asztanában. Részsikereket értek el, de a győzelem nem lett teljes. Most azonban már elmondhatjuk, hogy Ön győztes és győzedelmeskedett saját földjén, hiszen a kormány erők előrenyomultak, a lázadók pedig visszavonultak. Miért is kezdeni tárgyalásba velük most, amikor ők már úgyis vesztésre állnak?
A kezdetektől fogva azt mondtuk, hogy bármikor, amikor a szíriai vér megmentéséről van szó, nekünk kötelező lépéseket tennünk és foglalkoznunk kell bármilyen jellegű kezdeményezéssel, még akkor is, ha nem jóakaratú. Néhány kezdeményezést a rossz szándék motiválja, ennek ellenére foglalkoztunk velük. És a valóság most, ha Szíriában jár, az, hogy az egyeztető folyamatok eredményei kiválóan bizonyítják azt, amit mondok. Ennek a politikának a lényege, hogy ha nem egyeztettünk, beszéltünk és vontuk volna be az embereket a folyamatokba, nem tudtuk volna elérni ezeket az eredményeket.
Ez az érem egyik oldala. A másik viszont az, hogy nem mindenkit, aki a kormány ellen harcolt, hajt ugyanaz a meggyőződés. Egy részük az ideológiai háttér miatt, mások pénzügyi megfontolásból csatlakoztak, míg néhányan közülük hibáztak a legelején, amit időközben meg is bántak, de döntésüket már nem változtathatták meg. Tehát ki kell nyitni a szemünket és különbséget kell tenni ezek között az emberek között. És ami a legfontosabb, hogy a legtöbb olyan ember, aki korábban kormány ellenes volt – legalábbis látszólag – most a szíve mélyén a kormány mellett áll, mert látja, mi a különbség, aközött ha a kormány, vagy ha a káosz uralkodik.
Nos, a területek katonai erővel történő visszaszerzésével kapcsolatban, vegyük például a Szíriai Demokratikus Erők által uralt területeket Deir Ez-zorban, ahol összecsapások történtek a kormányerők és az Egyesült Államok szövetségeseként ismert Szíriai Demokratikus Erők ill., az ő támogatásukra küldött amerikai katonák között a terület Iszlám Államtól való visszafoglalása során. Ugyanez történt al-Tanf-nal is. Hogyan kívánja az Egyesült Államok jelenlétét, katonai jelenlétét kezelni Szíriában?
Aleppo és később Deir Ezzor felszabadítása után, és Homs ill. most Damaszkusz felszabadítása előtt, az Egyesült Államok egyértelművé tette számunkra, hogy kijátszotta a kártyáit, melyek közül az ütőkártyájuk az al-Nuszra volt, amelyet ők “mérsékelt erőnek” neveztek. Azonban, amikor a botrány elkezdett kiszivárogni, hogy ők valójában nem mérsékeltek, hanem azonosak az Al-Qaidával, akik ellen az Egyesült Államok, mint fő ellenségük ellen kellett volna felvenni a harcot, akkor kénytelenek voltak egy másik ütőkártyát keresni. Ez a kártya jelenleg a Szíriai Demokratikus Erők. Hiszen amikor úgy tűnik, hogy sikerül a terroristák ellen előrenyomulnunk a különböző területeken, az egyetlen probléma, amely akadályoz minket az SDF. Két lehetőséget vethetünk fel: az első, hogy tárgyalásokat kezdeményezünk velük, hiszen a legtöbben közülük szíriaiak, akik feltehetően szeretik a hazájukat, és nem kívánnak külföldiek bábjaiként parancsszóra cselekedni, mi ezt feltételezzük, tehát ez az alap. Egyikünk sem bízik az amerikaiakban már évtizedek óta, és nem csak a háború miatt, hanem azért, mert amit mondanak, annak mindig az ellenkezőjét teszik, a hazudozás számukra mindennapos. Tehát, az egyik lehetőségünk, hogy mint szírek, együtt éljünk egymással, csakúgy, mint a múltban.
Ez az első lehetőség. Ha ez nem működőképes, akkor erő alkalmazásával fogjuk felszabadítani ezeket a területeket. Nekünk nincs más lehetőségünk. Ez a mi földünk, amit a mi jogunk, és kötelességünk felszabadítani, az amerikaiaknak pedig távozniuk kell, ami mindenképpen meg fog történni. Jogtalanul jöttek Irakba, és nézzék meg, mi történt ott. Meg kell tanulniuk a leckét. Ez alól sem Irak sem Szíria nem kivétel. Az emberek többé nem fogják elfogadni a külföldiek jelenlétét ebben a térségben.
De a területek visszaszerzését illetően, megmagyarázhatatlan, hogy lehet az, hogy ahogy eliminálnak egy fenyegetést, mint pl. Ghouta-ban, azonnal jelentkezik egy újabb, és ez többször is megtörtént már. Most például az izraeli energiaügyi miniszter fenyegette meg Önt azzal, hogy országa képes lenne “likvidálni Önt és kormányát.” Hogyan értékeli ezt a fenyegetést? Fél esetleg?
Amióta megszülettünk – akár saját generációmról akár a jelenleg Szíriában élő generációkról elmondhatom, hogy mindig is az izraeli agresszió fenyegetése alatt éltünk. Ez valami olyan érzés, ami tudat alatt, mélyen mindig jelen van bennünk, tehát azt mondani, hogy félünk, amikor évtizedek óta ki vagyunk téve az ő fenyegetésüknek, nonszensz lenne. Az izraeliek már mintegy hét évtizede gyilkolnak, agresszióval elfoglalnak és kisajátítanak területeket ebben a régióban, de ezt általában előzetes felhívás nélkül teszik. Most miért fenyegetnek így? Ez egyértelmű pánik részükről, egyfajta hisztéria, amiatt, hogy elveszítették “kedveseiket”, az al-Nuszra frontot és az ISIS-t, ezért esett pánikba Izrael, és mi persze megértjük ebbéli aggodalmukat.
Nos, Izrael elismerte, hogy légicsapást hajtott végre Szíriában. Kamerák előtt fitogtatják újra és újra, hogy ők képesek megállítani az Ön védelmi erőit, és hogy bármit megtehetnek Szíriában, amit csak akarnak. Igaz ez? Van bármi, amivel Önök megakadályozhatják, hogy Izrael légicsapást hajtson végre Szíriában?
Igazából a Szíriában lévő zsoldosok elsődleges célpontja a légvédelem, amely bármely más katonai bázisnál nagyobb jelentőséggel bír számukra. Önök most nagyon megfognak lepődni, vajon miért támadják az izraeliek a légvédelmi rendszert? A légvédelem nem foglalkozik a “békés tüntetőkkel”, vagy, ahogy ők mondják a “mérsékelt erőkkel”, de egyébként a szélsőségesekkel sem. A légvédelem egy teljesen más dolog, az ország védelme érdekében hoztuk létre. Ez a másik bizonyíték arra, hogy Izrael közvetlen kapcsolatban állt a terroristákkal Szíriában. Ők tehát azzal, hogy megtámadták ezeket a bázisokat, egyben lerombolták légvédelmünk nagy részét. Nos, mind ennek ellenére légvédelmünk, az orosz támogatásnak köszönhetően jelenleg sokkal erősebb, mint korábban, és az izraeliek, valamint az amerikaiak, britek és franciák közelmúltbeli együttes támadásai is azt bizonyították, hogy egyre jobbak vagyunk a helyzet kezelésében.
Tehát a válaszom az Ön kérdésére, az egyetlen lehetőségünk, hogy javítsuk légvédelmi rendszerünket, ez az egyetlen dolog, amit tehetünk, és mi pontosan ezt tesszük.
Izrael azt állítja, hogy csapásai nem az elnök vagy a kormány ellen, hanem Irán ellen irányultak, és mint tudható, Irán – az Önök szövetségese – még ha gyenge is Szíriában. Furcsa, de Irán jelen van, mint Szíria szövetségese, hiszen nem titok, hogy támogatták Önöket, azonban jelenlétük miatt Önök most veszélynek vannak kitéve. Felszólítaná valaha Iránt a távozásra?
Ezzel kapcsolatban a legfontosabb tény, hogy Szíriában nincsenek jelen iráni csapatok. Soha nem is voltak, és különben sem tudnánk őket elrejteni, nem szégyellném elmondani Önnek, ha lennének, hiszen, ahogy meghívtuk az oroszokat, úgy meghívhatnánk az irániakat is. Vannak nálunk iráni tisztek, akik segítik a szíriai hadsereget, de nekik nincsenek csapataik. A legveszélyesebb ezekben a hazugságokban az, hogy a néhány héttel ezelőtt elkövetett támadást követően azt állították, hogy iráni bázisokat és táborokat célozták meg, ugyanakkor a támadások áldozatai kizárólag szíriaiak, közülük egyetlen egy sem iráni. Tehát, hogy állíthatják azt, hogy itt vannak iráni csapatok? Ez hazugság. Mi mindig is elmondtuk, hogy iráni tisztjeink vannak, de nincsenek iráni csapatok.
Témát váltva, mi a helyzet a vegyi támadások tekintetében? Hiszen állítólagos vegyi támadások zajlanak rendszeresen Szíriában. Az Ön kormánya és szövetségesei azt mondták, hogy semmi közük ehhez. Szövetségesei is megerősítették az Ön állításait, elhárítva mindennemű felelősséget, mondván, hogy nincs tudomásuk arról, hogy a szíriai kormány ilyen jellegű támadásokat hajtott volna végre. A kérdés az: kinek áll érdekében ilyet állítani Önről?
Ez a válaszom leglényegesebb eleme: kinek az érdeke? Ez a kérdés. Talán a mi érdekünk? Miért ne lehetne?Mivel ezt az állítólagos vegyi támadást a szíriai csapatok ghoutai győzelme utánra időzítették. Először is a tény az, hogy egyáltalán nem rendelkezünk vegyi fegyverekkel, a másik pedig az, hogy még ha lennének is vegyi fegyvereink, sohasem vetnénk be a saját népünk ellen, mert a szíriai harcok arról szóltak, hogy megnyerjük a civilek szívét, ez volt számunkra az igazi cél, és mi meg is nyertük. Tehát, hogyan használhatnánk kémiai fegyvereket a civilekkel szemben, ha azt szeretnénk elérni, hogy minket támogassanak?
Ez az első. Másodszor, ha ilyen fegyvereket szándékoznánk bevetni, mert tegyük fel, hogy rendelkezünk velük, akkor mégis mikor vetnénk be? A háború győztes befejezése után, vagy előtte, vagy akár közben? Ez hol lenne logikus? Harmadszor, ha járt már azon részen, tudja, hogy itt egy nagyon szűk területről van szó. Tehát, ha ilyen fegyverek kerülnének bevetésre ezen a területen, az egyértelműen személyi sérüléssel járna, ami nem történt meg. És ha Ön ellátogatna erre a területre, és megkérdezné az ott élő civileket, ők egyértelmű választ adnának, hogy nem történt semmilyen vegyi támadás. Még azok a nyugati újságírók is, akik Ghouta felszabadítása után látogattak el oda, azt mondták, “megkérdeztük az embereket, akik azt felelték, hogy nem láttak semmiféle vegyi támadást.” Tehát ez a külföldi narratíva része, ami ürügyként szolgált arra, hogy megtámadhassák Szíriát.
Nos, lehet, hogy ez ürügy volt, de nincs valódi bizonyítékunk erre, ráadásul a támadással kapcsolatban a Twitteren is közzétettek néhány videót, rendkívül furcsa videókat, amelyek az állítólagos támadás következményeit mutatták be, és ez elég indok volt ahhoz, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei, rakétákat indítsanak Szíria ellen. Mi van akkor, ha van egy másik állítólagos támadás? Lehet, hogy sokkal több támadásra kerül sor Szíriában?
Természetesen ez azért lenne lehetséges, hiszen azzal, hogy az Egyesült Államok a nemzetközi jogot áthágta, különböző területeken különböző okokra hivatkozva, a világ bármely országában szinte naponta lehetnének ilyen támadások. De mi a támadások valódi jogalapja, mi ad okot a légicsapásokra, mi a jogalapja az ún.”terrorellenes szövetségüknek”, amely éppenséggel pont a terroristákat támogatja? Semmi. Milyen jogon hajtanak végre támadásokat Jemenben, Afganisztánban, a pakisztáni határokon stb.? Nincs semmilyen jogalapjuk erre. Tehát mindaddig, amíg nem születik olyan nemzetközi törvény, amelynek az Egyesült Államok és nyugati bábjaik engedelmeskednének, nincs semmilyen garancia arra, hogy ilyen jellegű támadás nem fog újra bekövetkezni. Ez történt néhány héttel ezelőtt is, sőt tavaly áprilisban is, és igazából megtörténhet a jövőben is bármikor. Teljesen egyetértek Önnel.
De Trump korábban ígéretet tett arra, hogy szélsőséges és szigorú lesz Önnel szemben. Ugyanakkor az a válasz, amit a legutóbbi állítólagos vegyi támadásra adott, sokkal szimbolikusabbnak tűnik, jóval kisebb jelentőséggel bír, mint azt előzőleg ígérte, és elég nagy késedelemmel is zajlott le, ha arra gondolunk, hogy Trump mikorra tervezte és valójában mikor történt meg. Mi lehetett a késedelem oka? Lehet ennek bármi köze Oroszországhoz?
Ennek is két aspektusa van, ahogyan érzékelhettük is. Az első, hogy ő beadott egy sztorit, amelyet teljes mértékben hazugságra épített, ugyan látta, hogy ezt a mesét nem sikerült elhitetnie az emberekkel sem Nyugaton, sem világszerte, viszont ekkorra már nem tudott visszakozni. Vagyis, szükséges volt valamit tenniük, még ha csak egy kis lépést is. A második kérdés az orosz állásponthoz kötődik, hiszen, mint tudják, az oroszok nyilvánosan bejelentették, hogy le fogják rombolni a rakéták indítására kijelölt bázisokat, és információink szerint – bizonyítékunk ugyan nincs rá, csak információink vannak, viszont ezek az információk minden tekintetben hitelesek -, az oroszok Szíria egész területére kiterjedő, átfogó támadást terveztek, ezért rémült meg a Nyugat, és kezdett sokkal kisebb mértékű támadásba.
Nos, az Egyesült Államok és az Ön kapcsolatát illetően, Trump elnök nemrégiben Önt: “Állat Assad”-nak nevezte. Önnek is van beceneve az amerikai elnökre?
Ez nem az én nyelvem, tehát nem tudok hasonló szófordulattal élni. Ez az ő nyelve, ami őt képviseli. Én azt hiszem szinte mindenki által ismert elv, hogy amit mondasz, az vagy. Ő csak azt kívánta képviselni, ami ő valójában, és ez érthető részéről. Mindenesetre ez a kijelentése nem mozdított meg senkit, és egy ilyen fajta nyelvezetnek soha nem is szabadna senki számára irányadónak lennie. Kizárólag az késztetheti tettekre az embereket, aki maga is megbízható, etikus, erkölcsileg tiszta, átgondolt és bölcs döntéseket hoz. Egy olyan ember, mint a Trump, rám nézve semmilyen hatással nem bír.
Az Egyesült Államok elnökségét illetően van egy érdekes dolog, mint azt Ön is tudja, Szíriában jelenleg öt atomhatalom erői vannak jelen, öt nukleáris hatalom hajt végre közvetlen katonai műveleteket, legyen szó földi vagy légi hadműveletekről. Ezek közül néhány ország ellentétes oldalon áll. Mennyire maradt szíriai a polgárháború?
A “polgárháború” szót széles körben használják barátaink és szövetségeseink tévedésből a szíriai konfliktus kezdete óta, anélkül, hogy értenék a szó valódi jelentését. A”polgárháború” azt jelenti, hogy ún. elválasztó vonalak jönnek létre szekták, vallások vagy akár politikai meggyőződések különbözősége mentén, amilyenek nem léteznek Szíriában. A valóságban, a kormány által ellenőrzött területeken, ahol jelenleg Szíria többsége él, ilyen jellegű különbségek mindig is fennálltak. Tehát a “polgárháború” szó nem helyes. Akik a kezdetektől itt vannak, azok a szíriai és külföldi zsoldosok, akiket a Nyugat fizet azért, hogy megdöntsék a kormányt. Ez a valóság, ezek a puszta tények, ez a durva realitás. Minden más csak maszk, amellyel a valódi szándékot akarják fedezni. Ha politikai különbségekről, mérsékelt, békés demonstrációkról beszélünk; egyértelmű, hogy nincs polgárháború Szíriában. Ha az országban 7 éve polgárháború zajlana, akkor mostanra már teljesen meg lennénk osztva. Nem lehet országunk, egyesült ország és egyesült társadalom, még ha földrajzilag az is, hiszen az Egyesült Államok és Törökország bábjai egyaránt akadályoznak minket ebben. Ha itt polgárháború lenne, akkor egy megosztott társadalomról beszélnénk.Viszont, ha Ön mélyebben megismerné a szíriai társadalom különböző spektrumait, ugyanazt a választ adná a kérdésre, mint amit én adok.
De az eszkaláció kérdésével kapcsolatban tudjuk, hogy mind az öt atomhatalom, részéről vannak kormány hű erők, csakúgy, mint nem kormány hű erők, azonban Önnek, mint elnöknek rendelkeznie kell információkkal a tekintetben, hogy, a háború során mennyire kerültünk közel az atomhatalmak közötti esetleges eszkalációhoz?
A valóságban közel álltunk ahhoz, hogy közvetlen konfliktus robbanjon ki az orosz és az amerikai erők között, amelyre szerencsére nem került sor, ami nem az amerikai vezetés bölcsességét, hanem az orosz vezetés bölcsességét dicséri, hiszen senkinek sem érdeke ebben a világban, és legfőképpen nem a szíriaiaknak, hogy kirobbanjon egy ilyen konfliktus. Szükségünk van az orosz támogatásra, ugyanakkor szükségünk van arra is, hogy ne váljunk az amerikai ostobaság áldozatává, annak érdekében, hogy stabilizálhassuk országunkat.
És csak röviden, egy utolsó kérdés. Ahogy közeledünk a háború végéhez, Ön szerint, egy esetleges nagyhatalmak közötti eszkaláció veszélye csökken, vagy épp ellenkezőleg, növekszik?
Amint azt már a kezdetekben elmondtam, minél közelebb kerülünk a végéhez, annál inkább szeretnének ők kiterjeszkedni. Mit jelent ez? Minél nagyobb stabilitást érünk el, annál inkább nő az eszkaláció veszélye. Minél erőteljesebben érzékelhetőek a megbékélési folyamatok egy területen, annál több gyilkosság és pusztítás fog ott történni, és még több területet próbálnak majd kisajátítani a terroristák által. Ezért amikor több területen is megkezdtük az egyeztetéseket, az ott tartózkodó militánsok megpróbálták lerombolni azt, mivel kívülről azt a parancsot kapták – pénz ígéretekkel- hogy ne engedjenek a békéltető próbálkozásoknak. Tehát, amit Ön mond, helyes, de minél nagyobb eszkaláció lesz, annál eltökéltebbek leszünk a probléma megoldásában, mert nincs más választás; akár van egy országod, akár nincs.
Elnök úr, nagyon köszönöm a lehetőséget, és hálásan köszönöm, hogy fogadott minket és ennyi időt szánt ránk. Minden jót kívánunk Önnek, és a szíriai embereknek, és kívánjuk e szörnyű konfliktus mielőbbi, sikeres lezárását. Nagyon köszönöm, elnök úr.
Köszönöm, hogy újra ellátogatott Szíriába.
Orientalista.hu – Vivkamar (Russia Today)
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »
