A Rothschildoknak kedvez a Panama-iratok kiszivárgása

A Panama-iratok nyilvánosságra kerülése nagy pofon a panamai offshore-üzletnek, de ha egy ajtó bezárul, egy másik rögtön kinyílik. Az Egyesült Államok és a világ leghírhedtebb bankárdinasztiája pedig röhög a markába.

AZ OECD hétfőn kiadott egy nyilatkozatot, miszerint „Panama az utolsó nagyobb bázis, amely megengedi a pénzek offshore rejtegetését, távol a bűnüldözés és az adóhatóságok szemétől.”

Igen, Panamának lehet, hogy ezzel vége is van. De elfelejtették megemlíteni az USA-t, ami egyben az OECD legnagyobb pénzelője.

Ahogy a Bloomberg írja: „Panamában és az Egyesült Államokban egy valami mindenképpen közös: egyik sem ment bele a nemzetközi egyezményekbe, amely megnehezíteni az adóelkerülőknek és pénzmosóknak a pénzük elrejtését.”

Hírdetés

Svájc és Bermuda már korábban belement, hogy kiadják a bankszámla-tulajdonosok adatait, így csak egyetlen vetélytársa maradt az amerikaiaknak, és a héten azt is kilőtték.

Bruce Zagaris, nemzetközi adóügyi szabályozásokra specializálódott ügyvéd mondta a Bloombergnek: „Az USA nem sok nemzetközi szabályt követ, és a politikai ereje miatt nem is muszáj neki követnie. Az egyetlen ország, amely képes megkerülni a szabályokat.”

Közben egyre nagyobb mértékben áramlik be a pénz az olyan amerikai adóparadicsomokba, mint Nevada, Dél-Dakota és Wyoming állam. És az egészből az egyik fő hasznot húzó a Rothschild & Co, akik nemrég nyitottak irodát a nevadai Reno városában. A Bloomberg írja, hogy „A Rothschild gazdag külföldi ügyfelek pénzét mozgatja az offshore-paradicsom Bermudából Nevadába, mert Bermudával ellentétben Nevadát senki sem kötelezi adatok közzétételére.”

Ezt Rothschildék sem tagadják. Andrew Penney,a Rotschild & Co egyik igazgatója mondta egy előadásában, hogy „Az USA gyakorlatilag a legnagyobb adóparadicsom a világon. Az országnak hiányoznak az eszközei, hogy betartassák a külföldi adózási szabályokat, és nem is nagyon erőlteti meg magát.”

Orientalista.hu – Jack Fall


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »