Theodore Roosevelt szerint a liberális társadalmak hajlamosak alábecsülni a nemzetközi ügyekben mutatkozó ellenséges érzelmeket és feszültségeket.
Theodore Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok elnökének gondolata ma is érvényes, és rávilágít arra, hogy a liberalizmustól megrészegült nyugat-európai vezetők miért nem képesek megfelelő módon kezelni az Európát érő kihívásokat, így az évek óta félrekezelt migrációs válságot sem.
Theodore Roosevelt szerint a liberális társadalmak hajlamosak alábecsülni a nemzetközi ügyekben mutatkozó ellenséges érzelmeket és feszültségeket. Az egyébként a „dolgozó emberek barátjaként” emlegetett és belpolitikai téren több baloldali intézkedést lefektető elnök egy brit diplomatának írt üzenetében úgy fogalmazott: „A leghumanitáriusabb és a belső állapotaik javításában a leginkább érdekelt országok általában gyengébbnek bizonyulnak a kevésbé altruisztikus civilizációval rendelkező országokkal szemben.”
A liberálisok álhumanizmusa kapcsán pedig kijelentette, hogy megvetéssel tekint azokra, akik szerint „a civilizáció fejlődése elkerülhetetlenül és nagyon helyesen a harci szellem gyengülését hozza magával”, hiszen, mint írta, ezzel együtt elérik „a fejlett civilizáció lerombolását valamely kevésbé fejlett civilizáció által”.
Ha nem tudnánk, hogy az egykori amerikai elnök gondolatairól van szó, akkor akár azt is hihetnénk, hogy valamelyik mostani európai politikus vetette papírra ezeket a mondatokat. Ez a helyzetleírás ugyanis ma talán minden eddiginél érvényesebb, az önsorsrontó nyugat-európai és brüsszeli politika lényegére világít rá. Európa ugyanis egyáltalán nincsen tisztában stratégiai érdekeivel, és szinte szó nélkül tűri, hogy a nála agresszívabb hatalmak és népek lerohanják és aláássák a kontinens jólétét és békéjét.
Ennek a balliberális önsorsrontó politikának az egyik eleme – a migránsok tömeges beengedése mellett – az európai haderő teljes leépítése. Mára odáig jutottak a „haladó szellemű” nyugatiak, hogy a haderőfejlesztésre felesleges pénzkidobásként tekintenek. Európa vezető hatalmának, Németországnak a választási kampányában a második legnagyobb politikai erőnek számító szociáldemokraták jelöltje például azért kritizálta Angela Merkelt, mert a kancellár 30 milliárd eurót tervez költeni a német hadsereg korszerűsítésére, hogy megfeleljen a NATO által a tagországoktól megkövetelt, a bruttó hazai termék két százalékát kitevő védelmi kiadásnak.
Pont az ilyen és ehhez hasonló hozzáállás eredményezi azt, hogy Orbán Viktor szavaival élve, Európa „gazdag, de gyenge” lett az elmúlt évtizedekben. A magyar miniszterelnök elsőként világított rá arra, hogy a migráció kiváltó oka nem a háború, hanem az, hogy Európa nem képes megvédeni önmagát, és olyan jó életet biztosít, amit mások is akarnak.
Orbán Viktor a fent idézett roosevelti gondolathoz hasonlóan arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az Európai Unió gyenge marad, akkor minden elvész Európában, amiért eddig dolgoztunk, és „túlnövi a kontinenst egy másik közösség”, amelynek erősebb az identitása. Ezt elkerülendő, Magyarország évek óta szorgalmazza az európai hadsereg létrehozását, hiszen csak így tudjuk visszanyerni cselekvőképességünket. Ezen áll és bukik, hogy Európa a gazdasági és politikai erejét katonai erővel is alá tudja-e támasztani.
Úgy tűnik azonban, hogy a brüsszeli vezetők – a nyugati tagállami vezetőkkel egyetértésben – nem érdekeltek ennek a kérdésnek a megoldásában. Nem szeretnék, ha Európa ismét visszanyerné nemzetközi tekintélyét, és hatással lenne az őt körülvevő folyamatokra. Sokkal inkább azon dolgoznak, hogy megleckéztessék azokat a tagállamokat, amelyek előtérbe helyezik a nemzeti és egyben európai érdekeket, és kiállnak minden téren az igazukért. Ennek tudhatjuk be azt a sok-sok igaztalan támadást, amelyet Magyarország és Lengyelország elszenvedett az elmúlt években, legyen szó gazdasági, morális vagy éppen diplomáciai nyomásgyakorlásról.
Ebben oroszlánrésze van Soros Györgynek is, akinek első számú célkitűzése a nemzetállamok és az európai identitás teljes megszüntetése. A brüsszeli bürokraták pedig asszisztálnak ehhez a törekvéséhez, így nem véletlen, hogy a Soros-terv több elemét már bizottsági javaslat formájába öntötték. Ennek a tervnek az egyik legveszélyesebb eleme a közös Menekültügyi és Migrációs Ügynökség létrehozása, amellyel lényegében elvennék a döntési jogot bevándorláspolitikai kérdésekben a tagállamoktól.
Ez azt jelentené, hogy kizárólag Brüsszelben dönthetnének arról, mennyi bevándorlót kellene betelepíteniük évente a tagállamoknak. Soros terve szerint ráadásul, a tömeges bevándorlás törvényi kereteinek megteremtését követően, be kell fogadni a gazdasági bevándorlókat is, akikre szerinte a „demográfiai okokból kimerülő” európai munkaerőpiacon szükség van.
Így nem véletlen, hogy pont azok az országok állnak a brüsszeli támadások célkeresztjében, amelyek a migrációs válság során felhívták a figyelmet arra, hogy itt Európa végveszélybe taszítása és az európai civilizáció szisztematikus szétverése zajlik. Azok a nemzetállamok, amelyek a bevándorlás helyett a családpolitikai rendszer fejlesztésével kívánnak javítani demográfiai helyzetükön.
Jelen pillanatban minden a nem bevándorló országok kitartásán múlik. Azon, hogy ezek a tagállamok képesek lesznek-e megállítani azt az őrületet, amely jelenleg Európában tapasztalható. Sajnálatos módon a bevándorlóországokban a Soros-terv végrehajtása már előrehaladott állapotban van. Elég csak Ausztriára gondolni, amelynek fővárosában a városi iskolatanács (Stadtschulrat) jelentése szerint az általános iskolákban már több muszlim diák jár, mint keresztény.
Az európai polgárok a kutatások alapján elutasítják a brüsszeli törekvéseket, ezért mindenképp van alapja a magyar kormány európai nemzeteket védő politikájának. Ugyanakkor ennek az álláspontnak az érvényesítéséhez sok erő kell, hiszen felfoghatatlan méretű ellenfelekkel kell megküzdeni a terv megakadályozása érdekében.
Így a magyar kormánynak ebben a küzdelemben állandó megerősítésre van szüksége, ezt a célt szolgálja a most induló Nemzeti Konzultáció is, amely erős társadalmi támogatást adhat ebben az Európa jövőjét eldöntő csatában. A német választás eredménye talán rádöbbenti Európa legnagyobb hatalmát arra, hogy az az irány, amelyet eddig követett, egy önsorsrontó, kudarcos politika. Talán még nem túl késő.
Deák Dániel
A szerző a Nézőpont Intézet elemzője
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
