1938-ra az erőviszonyok megváltoztak Európában. A Nagy Háborút lezáró versaillesi békerendszer építménye roskadozott, miközben a győztesek tétlenül szemlélték a Harmadik Birodalom felemelkedését.
A német és csehszlovák viszony 1938 szeptemberében olyannyira megromlott, hogy Csehszlovákia általános mozgósítást rendelt el. A nyár folyamán fegyverkezési egyenjogúságát visszaszerző Magyarország sem tétlenkedett, s e helyzetben 1919-ben első ízben mozgósították a Magyar Királyi Honvédséget, és seregtesteit felvonultatták az északi határra. A krízist sajátos módon sikerült feloldani, amivel elodázták az újabb világháború kirobbanását. Az angolok és a franciák az olaszokkal együtt vállalták a közvetítést, amivel a Trianonban összetákolt mesterséges államalakulatot, Csehszlovákiát feláldozták a béke oltárán. Az 1938. szeptember 30-án Münchenben aláírt négyhatalmi egyezmény értelmében Németország megkapta a Szudétavidéket és az olaszok jóindulatának köszönhetően a csehszlovákoknak tárgyalás útján kellett rendezni területi vitáikat a magyarokkal és a lengyelekkel.
Ebben az időszakban a Magyar Királyság nem csak a hadseregét helyezte háborús készenlétbe. Vitéz Homlok Sándor vezérkari alezredes, a Honvéd Vezérkar 5. (sajtó és propaganda) osztályának vezetője, és vitéz leveldi Kozma Miklós szolgálaton kívüli huszár alezredes, az MTI, valamint a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. vezetője, volt belügyminiszter irányítása alatt újból megalakult a Rongyos Gárda.
Kozma 1938. szeptember 24-i naplóbejegyzésében erről a következőket írta: „(…) kimaradni a dolgokból nem akarunk, és ezért is történt, hogy minden eshetőséggel számolva, a kormány tudtával és támogatásával már korábban egy önkéntes toborzás indult meg. Önkéntesek ezrével jelentkeztek. A nyilasok súlyt helyeztek arra, hogy embereik nagy számban jelentkezzenek. Felszerelésük a Tattersalban történt. Több mint kilencezer ember jelentkezett. A bevonuló nyilasok Szálasit éltetve szereltek fel és nyíltan beszélték, hogy fegyvereiket előbb az ellenség ellen, később majd a kormány ellen fogják fordítani. Az izgalom Pesten emiatt nagy volt, különösen addig, amíg a 18 önkéntes zászlóalj Budapestről útnak nem indult. A zászlóaljakból az északi határ minden részére jutott. Zászlóaljparancsnokok vállalkozó kedvű tényleges törzstisztek lettek. (…) A nyilasok leghangosabb csoportjait a belügyminiszter intervenciójára a határ mentéről már visszahozták Pestre, ami persze nem ment egyszerűen. A szóba jöhető csoportok áthelyezési parancsot kaptak. Bevagonírozták őket, de vonatszerelvényeik éjszakai utazás után Pesten kötöttek ki, ahol a legénységet rögtön leszerelték. De maradt így is kilencezer ember eloszlatva a határ mentén.”
„Acélseprűként” vettek részt a rendcsinálásban, és akkori – esetleges – kétes cselekedeteikből eredő „hírnevüket”mosta tisztára az 1921. augusztus 28-án általuk kirobbantott nyugat-magyarországi felkelés, amelynek eredményeként népszavazás útján Sopron és nyolc környékbeli falu magyar maradt.
A „rongyosok” a következő esztendőben újabb felkelést készítettek elő az osztrák impérium alatt lévő magyar területek felszabadítására, ami sikertelensége ellenére mégis eredménnyel járt, tíz Vas vármegyei falu tért haza és Magyarország a háború vesztesei közül elsőként került be a Népszövetség tagállamai közé.
A lövészzászlóaljak – voltaképpen szabadcsapatok – szintúgy a trianoni északi határra kerültek Mosonmagyaróvár, Komárom, Esztergom, Szécsény, Bánréve, Rétság–Romhány, Salgótarján és Gönc–Sátoraljaújhely térségébe. A különítmények fegyverzete és felszerelése honvédségi volt, rejtett kiképzésük alatt pedig az 5–15 fős csoportokat felkészítették a csehszlovák kiserődrendszer elemeinek leküzdésére. Végül 11 zászlóaljat leszereltek, s a megmaradt állományt Tiszaföldvár, Kécske és Öcsöd környékére szállították, számolva az eshetőséggel, hogy szükség szerint Kárpátalján vessék be azokat.
Naplójában erről is írt: „Imrédy [Béla miniszterelnök] (…) felkér, hogy vállaljam a ruténföldi akció politikai vezetését, propagandáját és felügyeletét, s a felkelők irányítását. Mindazt, amit javasoltam, elfogadja és belemegy, ha a helyzet kívánja, illegális és erőszakos módszerekbe is.(…) Ruténföld felé egyidejűleg megindult egy erős propaganda és egy direkt akció. Az önkéntes zászlóaljak Nyírbátor, Vásárosnamény körül koncentrálódnak a határon innen. (…) Cél: Ruténföld elégedetlen és valóban csatlakozni akar, de az elégedetlenség a megszálló katonaság miatt nem jut nyílt kifejezésre. Kifejezésre kell juttatni, az ügyből európai ügyet kell csinálni.”
Mivel német újságírók tudomást szerveztek a hadrenden kívüli alakulatokról, szükségesnek látszott a kormányzati támogatás titokban tartása. Ekkor merült fel Héjjas Iván neve, aki Kozma szerint: „Szeged óta mindig ugyanaz. Most is mindenre vállalkozik. Ő nemcsak Kecskemétet, hanem a Duna–Tisza közét jelenti. Emberei bármilyen társadalmi osztályhoz tartozzanak is, a legprímább katonák és főleg felkelő anyag, és mindenre vállalkoznak.”
A lengyelek „Feszítővas” fedőnevű diverziós műveletével párhuzamosan és azzal összehangolva október 2-ától a Rongyos Gárda tevékenysége is fokozódott Kárpátalján. A területelárasztás és fellazítás mellett több összecsapásuk volt a csehszlovák reguláris erőkkel, mint például 1938. október 11–12-én Beregszász–Dercen és Borzsova–Salánk térségében.
Az első bécsi döntés értelmében a Magyar Királysághoz visszakerült a Felvidék déli, valamint Kárpátalja délnyugati része. A honvédség 1938. november 5. és 10. közötti felvidéki bevonulását követően a magyar kormány vissza akarta foglalni Kárpátalja teljes területét, ám a németek és az olaszok tiltakozása miatt a támadást november 21-én lefújták.
1938 decemberében hivatalosan feloszlatták a Rongyos Gárdát, de a Térképhelyesbítő Csoport fedőnév alatti részei visszamaradtak Kárpátalja délnyugati, magyar kézen lévő részén, hogy előkészítsék az országrész teljes visszaszerzését.
A szerző hadtörténész.
(Babucs Zoltán/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
