A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia a prostitúció legalizálására irányuló törvényjavaslatról

A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia a prostitúció legalizálására irányuló törvényjavaslatról

Az alábbiakban a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (RKPK) január 14-én kelt nyilatkozatát olvashatják a prostitúció romániai legalizálására irányuló törvényhozási kezdeményezéssel kapcsolatban.

A prostitúció romániai szabályozására irányuló esetleges jogi keretről szóló nyilvános vita kapcsán a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia határozottan és egyértelműen ellenzi az említett törvényhozási kezdeményezést. Megítélésünk szerint

A prostitúció önmagában is kizsákmányoló jellegű, mivel olyan valóság áruba bocsátását jelenti, amely természeténél fogva nem tehető adásvétel tárgyává.

A közelmúlt tragikus eseményei, amelyek során több nő erőszak áldozatává vált, élesen ráirányították a román társadalom figyelmét az ilyen jellegű bűncselekmények határozott és azonnali visszaszorításának szükségességére. Az általunk hivatkozott jogalkotási javaslat ezzel szemben egy olyan társadalmi közeget erősítene, amelyben a nők tartósan ki vannak téve a testi és lelki erőszak kockázatának, immár jogi keretek közé helyezve.

A törvényhozási javaslat elfogadása mellett az az érv is megfogalmazódott, hogy a prostitúció legalizálása révén az állam adózási keretet és szociális védelmet biztosíthatna.

Meggyőződésünk, hogy Románia jelenlegi nehéz gazdasági helyzetének enyhítésére léteznek olyan megoldások is, amelyek nem a nők megalázására és kihasználására épülnek.

Hírdetés

Felkérjük Románia parlamentjét, a kormányt, a közintézményeket és a civil társadalmat egy őszinte, adatokon és bizonyítékokon alapuló párbeszédre. Egyúttal arra bátorítunk minden érintettet, hogy az erőfeszítések a szociális és szakmai reintegrációt szolgáló hálózatok kiépítésére irányuljanak, amelyek a prostitúcióból kilépni kívánó személyeket gazdasági, pszichológiai, orvosi és oktatási háttérrel segítik.

A Katolikus Egyház katekizmusa határozottan állítja: A prostitúció a prostituált személy méltóságát támadja, melyet a tőle nyert nemi gyönyörre redukálnak. Aki ezért fizet, súlyosan vétkezik önmaga ellen: megsérti a tisztaságot, melyre kötelezi a keresztség, és beszennyezi testét, a Szentlélek templomát. A prostitúció a társadalom fekélye. Rendes körülmények között a nőket sújtja, de nem kíméli a férfiakat, a gyermekeket és a fiatalkorúakat sem (ez utóbbi két esetben a bűn a botránnyal is súlyosbodik). (KEK 2355)

A katolikus püspökök következetesen és határozottan fellépnek a kizsákmányolás minden formája ellen, legyen az szexuális vagy bármilyen más természetű. Reméljük, és imádkozunk azért, hogy a parlament és a társadalom egészében a valódi közjó élvezzen elsőbbséget, és egyértelműen elutasításra kerüljön az állampolgárok kizsákmányolásának bármiféle normalizálása.

a RKPK Titkársága

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »