A román rendõrség is a „kék bálna játék” veszélyeire figyelmezteti a fiatalokat

A romániai hatóságok is felfigyeltek arra a “kék bálna” néven emlegetett “játékra”, amely az interneten terjed, és több tinédzser haláláért felelős már külföldön, főleg Oroszországban. A rendőrség felvilágosító kampányba kezdett, amelynek szlogenje: „A virtuális barátságok halálosak lehetnek” – számolt be a Mediafax. A hatóságok közlése szerint ugyanakkor a fiatalokra veszélyes online „kihívás” nem terjed Romániában, csak megelőzés céljával indították el a kampányt.

Ennek ellenére pénteken történt egy esett, amit bizonyos források összefüggésbe hoztak ezzel a jelenséggel. A jászvásári Veronica Micle gimnázium öt, 12 és 13 éves diákját szállították kórházba, miután szünetben egy veszélyes „játékot” játszottak: visszatartották a lélegzetüket. Egyikük azt mondta, hogy egy diáklány mesélt nekik erről a kihívásról, és ezért próbálták ki a szünetben. A gyerekek rosszul lettek, ezért a mentő a kórházba szállította őket. Helyi források szerint a “kék bálna játékot” játszották, de ezt rendőrségi források nem erősítették meg. Jelenleg folyik a nyomozás az ügyben.

Hírdetés

A Blue Whale, vagyis “kék bálna játék” valószínűleg újabb áldozatokat szedett idén februárban Oroszországban: a rendőrség már vizsgálja az összefüggést a “kihívás” terjedése és négy tizenéves lány bekövetkezett öngyilkossága közt. Közülük két lány halála előtt üzenetet hagyott a közösségi média oldalakon, egyikük egy kék bálnáról is posztolt képet.

A kihívás lényege, hogy a tinik folyamatosan ártanak maguknak, például bálnát rajzolnak borotvával a lábukra vagy a karjukra, horrorfilmeket néznek, reggel 4:20-kor felébresztik magukat stb. Az utasításokat mindig egy vezetőtől kapják, az ötvenedik napon pedig végeznek magukkal. A végzetes „játék” egyes becslések szerint több mint 100 öngyilkosság mögött állhat Oroszországban. (mediafax/hírszerk.)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »