A középkor – bármennyire kényelmes tempójúnak és helyhez kötöttnek tűnhet az akkori élet – igen gyakran járt nagy utazásokkal. Egyes emberek egész életükben vándoroltak, mások – különösen a jobbágyok – egyik földesúr birtokáról a másikéra, vagy a városba be, illetve onnan kifelé költöztek időről időre. Az élénk vallási élet közepette igen sokan indultak akár meglehetősen távoli zarándokutakra is. A költözés és a hosszú utak megtétele gyakoribb volt, mint az a forrásokból elsőre kitűnik.
A jobbágyi sorban élő kamaszok egyik legjobb lehetősége volt a későbbi jobb megélhetésre (és a jó házasság kötéséhez szükséges vagyon megteremtésére) a városokba való ideiglenes beköltözés. Ez a városok fennmaradásához is szükséges volt, mivel azok maguktól nem „termelték újra” lakosságukat, a halálozási arány pedig a zsúfoltság miatt magasabb volt, mint vidéken.
A Fekete-erdő bányászainak jogában állt gazdasági, politikai vagy egyéb okból továbbállni más bányákban dolgozni, az angol molnárok pedig rendszeresen találtak egyre jobb megélhetést az ország különböző pontjain.
A köznépen kívül is bevett volt a gyakori költözés: az európai középkor nagy részét végigkísérték a folyamatosan költöző királyi udvarok, de miután az államhatalom fejlődésével az uralkodó és a hivatalok jórészt letelepedtek, a nemesség továbbra is gyakran ingázott birtokai és a székesfőváros között, a trónörökösök pedig gyakorta olyan helyen nőttek fel, amelyet koronázásukat követően többé nem láttak.
Ezt a sürgő-forgó, számos ponton összeérő világot számtalan utazó töltötte meg: hírvivők és futárok, követek, zarándokok, kereskedők, csavargók, prédikátorok, misszionáriusok, diákok, katonák és felfedezők.
Mindez akár romantikus képet is adhatna: az idegen vallású területen harcoló zsoldosokhoz kiutazó lelkipásztorokról, a szegények mekkai zarándoklatát élelemmel és szállással támogató muszlim nemesasszonyokról, és a kontinens minden szegletéből egy király meggyógyítására összesereglő orvosokról egyaránt maradtak fenn leírások. A romantikába egyetlen tényező rondít bele: a középkorban a szárazföldön utazni valóságos kínszenvedés volt.
A vízi utazás néhol rendelkezésre állt, és sokan ezt részesítették előnyben – különösen, ha nagy mennyiségű árut kellett mozgatni. A hajózás azonban saját kockázatait és költségeit is vonzotta maga után, továbbá kizárólag hajózható vizekre korlátozódott, amelyből a középkori Európában jóval kevesebb volt, mint napjainkban. A legtöbb utazás a középkori utakon zajlott.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
