A rétyi Rezesek (Visszajelzés)

A rétyi Rezesek (Visszajelzés)

A rétyi Kováts András Fúvósegyesület zenekara Kelemen Antal által megvalósított 1979-es újraalapításának 45. évfordulójáról szóló, Ünnepelt a fúvószenekar című tudósításunk kapcsán Grüman Margit fel kívánta hívni a figyelmet a korábbi együttesre, a rétyi Rezesekre, mely 1935-től 1981-ig folyamatosan működött.

A község első zenekarát Kováts András református lelkipásztor hozta létre 1935-ben, ám a lelkész 1938-ban bekövetkezett halálát követően nem esett szét a banda, hanem – vezető nélkül is, közösségi összefogással – heti rendszerességgel próbált, meghívásoknak tett eleget és szerepelt. Fellépett a környező településeken is, bálokon, majálisokon, tűzoltó versenyeken, részt vett a felvonulásokon.

Hírdetés

Grüman Margit elmondta: édesapja, Csősz István korábban katona­zenekarban játszott, s már a kezdetekkor ott volt az együttesben. Rajta kívül még néhány volt katonazenekaros is tagja volt már megalakulásától a Rétyi Rezeseknek. Amikor Kelemen Antal tanárként a faluba került és 1979-ben fúvószenekart alapított, apjához is elment, kikérte a véleményét. A régiek közül Dálnoki József, Kádár Ferenc, Szilágyi András és Szilágyi Dénes szerepet vállalt az új együttesben. A régiek fölött már eljárt az idő, utoljára 1981-ben léptek fel. Grüman Margit fényképet mutat, mely az utolsó fellépéskor készült.

Csősz István 1983-ban elhunyt. Zenekartársa, Dálnoki József így emlékezett rá a temetésén: „1935 óta több mint 45 éven át volt a zenekar hűséges, megbízható tagja. Nem feledkezhetünk meg azokról a rég történt, de kedves napokról, estekről, amikor Csősz István vendégszerető házában tartottuk a próbákat, az összejöveteleket. Nem feledhetjük azt, hogy mindig szívesen segítette a falu szellemi fejlődését szolgáló munkálatokat: iskolaépítést, kultúrotthon-építést. Hűséges tagja volt a zenekarnak, nem is olyan rég, 1981-ben a régi együttes utolsó nyilvános szereplésén még ő is ott volt a színpadon, zenélt csendes örömmel, bizakodással figyelte a zenekar megújulását, egyre jobb szereplését. Most mindnyájan, idős és fiatal fúvósok itt vagyunk, osztozunk a család gyászában, hisz mi is egy értékes embert veszítettünk el.”


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »