Vásárúton utoljára a Rétesfesztivál keretében 2019-ben sikerült addig elképzelhetetlen hosszúra nyújtani a rétestésztát. Aki egyszer is próbálta konyhájában ezt a műveletet, tudja, nem könnyű feladat a finom tésztát úgy kinyújtani, hogy az nagyon vékony legyen és ne szakadjon ki.
Idén ismét megpróbálkoztak ezzel az ügyes kezű asszonyok ebben a csallóközi községben és egyben azt tűzték ki célul, hogy új szlovák rekordot állítanak fel, ami elég merész vállalkozásnak tűnt.
Igyekezetüket azonban siker koronázta, Roman Farkaš a Szlovákiai Rekordok Könyvének felügyelője a TASR hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy ezúttal
55,54 méterig nyújtották a leheletfinom tésztát, és ezzel új rekord tanúi lehettek.
A 2019-es fesztivál alkalmával ez 51,61 méterig sikerült, ami már akkor is egy komoly rekordnak számított.
Procházka Karmen, a fesztivál szervezőinek nevében arról számolt be, hogy éppen a legutóbbi rekord adott nekik energiát és komoly biztatást az újbóli próbálkozáshoz.
„Idén a szervezők ismét összefogtak, hogy ezt a szép hagyományt felújítsák, majd folytassák és a térségünket betöltse, belengje a kézzel nyújtott, frissen sütött rétes illata”
– mondta.
A fesztivál fő vonzereje a réteshúzás rekordjának felállítása volt, azaz Szlovákiában a leghosszabb rétes elkészítését tervezték. A csapatok egyben összemérték képességüket, ügyességüket is, a látogatók pedig ízelítőt kaptak ebből a hagyományos, különféle ízesítésű finomságból.
A fesztivál keretében a térség gasztronómiai jellegzetességeit is kínálták az érdeklődőknek és kézműves termékek piaca is várta őket.
A gyerekek számára alkotóműhelyeket rendeztek, valamint különféle szórakoztató rendezvényeket. A zenei élmények sem maradtak el, együttesek, énekesek, előadók gondoskodtak a jó hangulat megteremtéséről.
(BM/Felvidék.ma/Teraz.sk)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


