A rendőrök még nem adták fel: megtalálnák az eltűnt szocialista politikust

Újrakezdődtek a kihallgatások a nyom nélkül eltűnt szocialista önkormányzati képviselő, Sápi Attila ügyében. Azonban a rendőrség a Borsnak leszögezte: továbbra is körözési eljárást folytatnak, és nem nyomoznak bűncselekmény miatt.

Azt már korábbról lehetett tudni, hogy Sápi Attila komoly tartozást halmozott fel, bár a több mint százmilliós mínuszt nem ő, hanem az alvállalkozói halmozták fel. Az anyagi helyzet vezethetett oda, hogy Sápi Attila egyszer csak eltűnt 2016.január 5-én.

Hírdetés

Tizennégy hónappal ezután most egy másik rendőri alosztály vette át a zuglói önkormányzati képviselő utáni kutatást. A Bors kérdéseire a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem árulta el, hogy mi volt az oka a döntésnek. Ahogy azt sem, hogy miért kezdték el újra kihallgatni azokat, akikkel az eltűnése előtti néhány napban Sápi telefonon beszélt. Azt viszont leszögezték: továbbra is körözési eljárást folytatnak, és nem nyomoznak bűncselekmény miatt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »