A Sacro Song keresztény könnyűzenei képzés az Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye támogatásával január 10-én kezdődött a Parázs Pasztorális Központ szervezésében, Gável András, Gável Gellért és Szentpétery Mózes vezetésével. A képzést lezáró hálaadó szentmisét Finta József általános és pasztorális helynök mutatta be a kecskeméti társszékesegyházban.
A keresztény könnyűzenei képzés résztvevői – kántorok, zenekarvezetők, keresztény ifjúsági zenekarok tagjai – gitárral, zongorával, fuvolával és énekkel érkeztek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye tizenegy településéről.
A képzés négy hétvégét foglalt magába a kecskeméti helynökségen, amelyet követően huszonnégyen vehették át oklevelüket.
A záró szentmisén a képzés résztvevői és az Eucharist zenekar végezték a zenei szolgálatot.
A szentmise végén Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora köszöntötte a megjelenteket és adta át az okleveleket. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek írásban üdvözölte a végzősöket, tanáraikat és a főiskola rektorát.
„Mi meghívást kaptunk Isten országának építésére. És ebben az építkezésben a legfontosabb közös nyelvünk az imádság. Adott esetben az imádság egy sajátos formája: a zenei dicséret. Biztos vagyok abban, hogy a Sacro Song kurzuson, amikor a résztvevők pallérozódást kaptak, akkor ez nem egyszerűen húrokban, kábelekben és kottafejekben mérhető pallérozódás volt, hanem ennek a közös nyelvnek az elmélyítése, egy
– mondta el az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora az oklevelek átadását megelőző ünnepi köszöntőjében.
Gloviczki Zoltán hozzátette: a főiskola hálás, hogy részt vehet ebben a közös kalandban. Hálás a résztvevőknek, az oktatóknak és a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyének, aki befogadta a keresztény könnyűzenei képzést.
Az intézményvezető emlékeztetett XIV. Leó pápának az oktatási feladatokat ellátókhoz szóló üzenetére: a Szentatya a jubileumi évben arra kérte az oktatásban résztvevőket, hogy rajzolják meg a remény térképét. „Egészen biztos vagyok benne, hogy ez a képzés erre a térképre legalább egy határozott hegyvonulatot vagy folyóvölgyet rárajzolt. És a meghívás arra szól, hogy a gitárjainkkal, kottáinkkal, hangszálainkkal visszatérve plébániai közösségeinkbe továbbrajzoljuk ezt a térképet” – összegezte a Sacro Song képzés végzőseinek küldetését az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora.
A szentmisét gálakoncert követte, amelyen a képzés végzősei – az Eucharist zenekarral kiegészülve – adtak több mint egyórás koncertet.
A képzésre jelentkezők között főleg gitárosok voltak, de szép számban voltak a billentyűsök is. Három fuvolista és ugyancsak három hivatásos kántor is átvehette az elismerő oklevelet. Utóbbiak vezették a gálakoncert befejező énekét, a Gável Gellért által megzenésített Győzelemről énekeljen című, hagyományos szövegű egyházi népéneket, amelybe egy szívvel, felállva és lelkesen tapsolva kapcsolódott be a kecskeméti Nagytemplom Istent dicsőítő és nem kis létszámú közössége.
Gável András, a négyhétvégés kurzus egyik oktatója a felcsendült dalok között a dicsőítő élet lényegéről osztotta meg gondolatait, összefoglalva a képzés lelkiségi üzenetét és irányát.
Az Eucharist zenekar vezetője arra buzdította a régióból megjelent közösségek tagjait, hogy éljenek az éppen végzett résztvevők megszerzett és elmélyített kompetenciáival, és hívják meg őket liturgiai egyházzenei szolgálatra, evangelizációs dicsőítésekre, iskolai zenei misszióra.
A gálakoncert igazi élményt jelentett előadóknak és közönségnek egyaránt. A zenei igényesség méltón társult az egyes dalok által tolmácsolt lelki tartalomhoz, illetve a koncertet megelőző szentmise liturgiai egyházzenei szolgálatához.
Forrás: Parázs Pasztorális Központ
Fotó: Kaptás-Kiss Dóra
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


