Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök mutatott be ünnepi szentmisét a szabadkai Avilai Szent Teréz-székesegyházban. Ez az esemény volt a helyi Szent István-napi programsorozat nyitánya.
A szabadkai székesegyházban már hagyomány, hogy az augusztus 20-át megelőző szombaton emlékeznek meg államalapító királyunkról. Mivel ez a nap idén éppen Nagyboldogasszony ünnepére esett, a hívők kettős ünnepet ülhettek a püspöki szentmise alkalmával.
A liturgia elején Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök üdvözölte a vendég püspököt, és megköszönte, hogy eleget tett a meghívásnak. Köszöntötte továbbá a paptestvéreket, a közélet és a kulturális élet jeles képviselőit, a népviseletbe öltözött fiatalokat, a cserkészeket, a Szent György Lovagrend tagjait, valamint a nagy számban összegyűlt híveket.
Prédikációját Fábry Kornél püspök az ünnep jelentőségének magyarázatával kezdte, majd Szűz Máriát és Szent Istvánt állította példaképül.
Mint fogalmazott:
A prédikáció központi gondolatait a püspök Szabadka város nevének betűihez kötötte:
Sz – szívből: nekünk is arra kell törekednünk, hogy Mária tisztelete ne csupán egy külső vallásos gyakorlat legyen, hanem szívünk őszinte szeretetéből fakadjon.
A – alázattal: az alázat nem más, mint a valósággal való harmónia. Amikor tisztában vagyunk azzal, milyen erényeink vannak, melyek a pozitívumaink, az értékeink, de azt is tudjuk, hol vannak a hiányosságaink. És mindezzel együtt szolgáljuk Istent.
B – bizalommal: a hit és a bizalom nagyon szorosan összetartozik. Amikor azt mondom: Hiszek az egy Istenben, akkor azt is kimondom: Bízom az egy Istenben.
A – akarva: minden nemzedéknek újra és újra tudatosan igent kell mondania Istenre.
D – dicsőítve Istent: szükség van ránk. Szükség van arra, hogy jellé váljunk a többiek számára, hogy amikor látják az életünket, Isten dicsőségét lássák a tetteinkben.
A szentbeszéd végén így összegezte gondolatait a vendég püspök:
És hiszem, hogy ha így teszünk, az ő jelenléte átformálhatja életünket, és ezáltal az egész társadalmat, amelyben élünk.
A szentmise alatt a zenei szolgálatot a ProMusica Kamarakórus látta el, Csikós Krisztina karnagy vezetésével.
Az ünnepi szentmise végén Fábry Kornél püspök megköszönte, hogy jelen lehetett ezen a szép és emlékezetes eseményen. Az áldás után felcsendült a magyar nemzeti himnusz.
Forrás: Szabadkai Egyházmegye
Fotó: Pannon RTV, dr. Juhász Bálint Facebook-oldala
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


