Urunk megjelenésének főünnepén, január 6-án szentelték püspökké és iktatták be főpásztori hivatalába Felföldi Lászlót ünnepi szentmise keretében pécsi székesegyházban. A főszentelő Erdő Péter bíboros, prímás; a társszentelők Udvardy György érsek és Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök voltak.
A szentelés megkezdésére kisütött a nap. A püspöki palota épületéből hosszú menetben vonult be az asszisztencia, a koncelebráló papok és püspökök a székesegyházba. A menetben volt a társegyházak két püspöke, Balogh Zoltán, a Magyar Református Egyház Dunamelléki egyházkerületének püspöke, valamint Kondor Péter, a Magyar Evangélikus Egyház püspöke is.
A liturgia elején Erdő Péter bíboros köszöntötte az egybegyűlteket. Michael August Blume apostoli nuncius egészségügyi okokból nem tudott részt venni a szertartáson; köszöntőjét José Salas Castañeda, az Apostoli Nunciatúra elsőbeosztottja közvetítette, Kajtár Edvárd székesegyházi plébános tolmácsolásban.
„Teremtő Lélek, jöjj közénk” – a Szentlélek hívásával kezdődött a szentelés szertartása. A jelölt bemutatása után elhangzott a megyéspüspöki kinevezéséről szóló pápai bulla, melyet magyarul Szép Attila püspöki irodaigazgató ismertett.
*
Ezt követte Erdő Péter bíboros szentbeszéde. A homíliát teljes terjedelmében közöljük.
Főtisztelendő Érsek és Püspök Urak! Kedves most szentelendő Püspöktestvérem! Kedves Paptestvérek! Krisztusban kedves Testvérek!
Urunk megjelenésének ünnepén, Vízkereszt napján püspökszentelésre gyűltünk egybe. A mai evangélium a napkeleti bölcsek látogatásának történetét beszéli el. Ebben a jelenetben az Egyház ősidők óta a saját küldetésének képét fedezi fel. A távolról érkező napkeleti bölcsek meglátták Jézus csillagát. Hogy ez a tavaly emlegetett konstelláció volt-e, a Szaturnusz és a Jupiter együttállása, vagy annál is különösebb jelenség, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy Jézus személyében nemcsak a Máté-evangéliumban szereplő bölcsek, hanem az agg Simeon is, aki Lukács evangéliumában veszi karjába a gyermek Jézust, meglátta azt a világosságot, amely minden nép számára felragyog. Mert Krisztus világosság a nemzetek megvilágítására és dicsőség a választott népnek (Lk 2, 31–32).
A napkeleti bölcsek, akiket a későbbi hagyomány háromkirályoknak is nevez, az evangélium első tanítványaiként jelennek meg. Ők lehetnek azok, akik a pogányok közül mindenki más előtt meghívást kapnak Krisztus hitére. Mit tanulhatunk mi a bölcsek történetéből?
Először is azt, hogy figyeljük a jeleket. Ne csillagjós módjára, de figyelmes szeretettel tanulmányozzuk az idők jeleit. Mert ezek a jelek ma korfordulóra utalnak. Nem mintha új messiás vagy új kinyilatkoztatás jelent volna meg a láthatáron. Keresztény hitünk szerint Jézus Krisztus Isten teljes és végérvényes szava az emberiséghez. Más evangéliumot senki sem hozhat. De sokat változott az ember állapota. Másképp kommunikálunk. Másképp kell viszonyulnunk a környezetünkhöz, ha tetszik, különleges, minden eddiginél nagyobb felelősséggel kell fordulnunk a teremtett világ felé. És más módon kell viselnünk egymás terheit is. Mindezt lehet globalizáció névvel is illetni, bár valljuk meg őszintén, ez a kifejezés is többértelmű lehet.
Az ismeretek, érzések, információk gyors terjedése újfajta kapcsolatteremtési lehetőségeket hozott. Egyrészt az egyéni megnyilatkozások közlése sokkal könnyebbé vált, másrészt a nagy hálózatok meghatározzák sokszor a tartalmak jellegét is. A járvány idején megtapasztalhattuk, hogy a közösségi média értékes eszköz volt plébániáinkon, egyházmegyéinkben, de a világegyházban is. Ám azt is látjuk, hogy ez a fajta kapcsolat mégsem egyenértékű a személyes találkozással.
Számunkra a környezetünkért érzett felelősség nem abból fakad csupán, hogy még szeretnénk hosszú ideig használni ezt a világot. Még kevésbé jelenti azt, hogy többre becsüljük a többi élőlényt, mint saját magunkat és az emberiség létét tekintjük úgymond a környezetet zavaró tényezőnek, vagy hogy isteni tulajdonságokkal ruházzuk fel az egész univerzumot. Hanem azt jelenti, hogy a teremtő Isten előtt vagyunk felelősek, hogy tőle kaptuk ajándékba az életünket és a környezetünket is azért, hogy gondozzuk és műveljük azt. Az ember uralma a környezet fölött nem lehet szeszélyes, önző vagy meggondolatlan, hiszen nem tulajdonosai, csak kezelői vagyunk a minket körülvevő természetnek. És persze tavaly újra megtanulhattuk, hogy a kezelői hatáskörünk sem terjed ki mindenre, hiszen a természet nagy úr, és mi annak csak bizonyos tényezőit tudjuk befolyásolni.
A globalizáció folytán másképpen viseljük egymás terheit. Pozitív, keresztény értelemben meg kell látnunk ebben a helyzetben a felhívást a szolidaritásra. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a fellendülések és a válságok végigsöpörnek a világon, mert minden mindennel összefügg, hanem arról is, hogy szabad, személyes cselekedetünkkel akár távollévő bajbajutottakon is segíteni tudunk – gondoljunk csak a hazánkból küldött támogatásokra a válságövezetekben élő keresztények megsegítésére. És persze, ha látjuk a mosolygó afrikaiakat, amint átveszik a kiosztott élelmiszert, vagy szeretettel és barátsággal teli üzeneteket kapunk a Közel-Keletről, akkor eszünkbe jut, hogy mindnyájan testvérek vagyunk. Ahogy Krisztus tanította: „egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok” (Mt 23, 8).
A második, amit megtanulhatunk a napkeleti bölcsektől az, hogy útnak indulunk Krisztus felé. Krisztus pedig küldetést bíz ránk. A megváltozott helyzetben ugyanaz marad a krisztusi küldetés. Mert ő el akarja juttatni az örömhírt minden néphez és minden emberhez. Egyénenként és közösségileg egyaránt szeret minket. Amikor Szent II. János Pál pápa vízkereszt ünnepén több alkalommal is püspököket szentelt, ezzel is azt üzente, hogy Krisztus üzenete és küldetése az egész világhoz szól. A püspökök pedig az apostolok utódai. Az ő feladatukat kell teljesíteniük szerte a földkerekségen. Krisztus tanítását úgy kell továbbadnunk, ahogyan a Szentírásból és a szent hagyományból megismertük, a Tanítóhivatallal teljes közösségben. A szentségek kiszolgáltatásakor eszközei vagyunk a kegyelmi ajándékait nagylelkűen osztó Istennek. Nem a magunkéból adakozunk tehát, nem a mi bölcsességünk, nem a mi kisugárzásunk, nem a mi erőnk emeli fel és teszi szabaddá a mai embert, hanem Isten túláradó kegyelme.
A püspök, különösen a megyéspüspök, küldetést kap a pásztori kormányzásra is. Krisztus személyében kell cselekednie, nem független vezetőként, hanem mint Krisztus vikáriusa. Maga Szent Pál mondja: „a megbízottól pedig nem kívánnak mást, mint hogy hűséges legyen” (1Kor 4,2). A püspök tehát nem arra hivatott, hogy hatalmaskodjon a rábízottak fölött, de nem is húzódhat vissza a vezetés szolgálatától, nem háríthatja ezt másokra. Amikor 1970-ben szemináriumba jelentkeztem, megyéspüspököm még az amerikai követségen tartózkodott. Csak álmodozni tudtunk arról, hogy egyházmegyénket ténylegesen vezethesse egy megyéspüspök, aki a püspökség szentségi fokozata mellett a teljes megyéspüspöki tisztséget is gyakorolja.
A harmadik, amit a bölcsektől tanulhatunk, hogy hódolva borulunk le Krisztus előtt. Az evangélium szerint a bölcsek leborulva hódoltak a gyermek előtt, pedig Betlehemben aligha lakhatott palotában. Mégis hittek abban, hogy az egyszerű kis gyerekben az újszülött királyt tisztelik. Ahhoz, hogy hódoljunk Krisztus előtt, félre kell tenni az előítéleteinket, személyesen, bensőséggel, szeretettel kell imádkozni hozzá. Teljes odaadással kell keresnünk, hogy mit kíván tőlünk. Csak ha ilyen személyes szeretetkapcsolatban vagyunk vele, akkor rendíthet meg minket igazán, hogy őt ismerhetjük fel a vigasztalást, a jó tanácsot keresőkben, a szegényekben, a betegekben, az elhagyottakban, azokban, akik kétségbeesetten keresik az életük értelmét és céltalanul sodródnak egyik kiszolgáltatott helyzetből a másikba.
Kedves szentelendő testvérem! Jelmondatod így hangzik: Megismertük a szeretetet! Eddigi munkádból, papi szolgálatodból sokan megérezhették, hogy találkoztál Krisztus szeretetével. Itt, a Pécsi Egyházmegyében papok és hívek egyaránt várják, hogy tovább add ezt a szeretetet, hogy a te személyedben találkozzanak Krisztussal, aki főpapunk, pásztorunk és tanítónk.
A püspökökről hittel valljuk, hogy testületet alkotnak, mint hajdan az apostolok. Adja Isten, hogy szolgálatod erősítse a püspökök egész közösségét és megtapasztalhasd küldetésed során a testvéri szeretetet és segítséget püspöktársaid részéről is.
Szent Péter apostol, a Pécsi Egyházmegye védőszentje, könyörögj az új püspök atyáért, az egyházmegye egész közösségéért és egész Egyházunkért. Ámen.
*
A jelölt ígérettételével folytatódott a szertartás. Felföldi László a nép színe előtt ígéretet tett arra, hogy az Egyház szándéka és előírásai szerint mindhalálig végezni fogja főpásztori szolgálatát. A Mindenszentek litániájában kérték a szentek segítségét az új főpásztor számára, aki az átadottság jeleként a földön fekve imádkozott.
Kézrátétel és a felszentelő ima következett, mely által adatott át a papi rend teljessége az új püspöknek. Ezt követően Erdő Péter bíboros a szentelendő fejét megkente olajjal.
Az evangéliumos könyv, a püspöki gyűrű, a mitra és a pásztorbot átadása után az új főpásztor elfoglalta püspöki székét.
Rövid csend, majd a békecsók szertartása következett: a járványhelyzet miatt meghajlással léptek a püspöktársak az új megyéspüspök elé. Végül az egyházmegye áldozópapjai és diakónusai járultak egyenként Felföldi László püspök elé, és meghajlással fejezték ki engedelmességüket és tiszteletüket.
A szertartás az Eucharisztia liturgiájával folytatódott. Ekkor az újonnan felszentelt püspök átvette a főcelebránsi szerepet a főszentelőtől.
A szentmise végén felhangzott a Te Deum, miközben az új püspök két szentelő püspök kíséretében végigvonult a templomon, áldást osztva.
Köszöntők következtek.
Veres András püspök a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében köszöntötte a testület új tagját. Párhuzamot vont a Jézus látására induló három királyok és az új hivatás útját kezdő püspök között. Azt kívánta püspöktársának: ahogy a bölcsek megtalálták, aki után vágyakoztak, úgy töltse be László püspököt az Isten utáni állandó vágyakozás, és kísérje ebben a szeretetben való megmaradás. Ahogy a bölcsek hárman voltak, erősítve, támogatva és védve egymást, úgy áll a konferencia közössége az új főpásztor mellett. Veres András az MKPK nevében aktív részvételre biztatta őt a közös munkában.
Kvanduk Frigyes, a Pécsi Egyházmegye általános helynöke az egyházmegye és a paptestvérek nevében köszöntötte az új főpásztort, kifejezve reményét, hogy az ország távoli szegletéből érkező László atya testvérre és otthonra talál közöttük, ahogy ezt az utazó keresztények megélhették az első századok egyházában, ahol a szeretet és a hit éltette a találkozásokat. Sokfelekezetű világ tapasztalatait hozza a hívek közösségébe, segítve, hogy itt is „erőteljesebben egymásra találjunk Jézus Krisztusban”, és feladatul kapva a soknemzetiségű egyházmegyében a különböző kultúrájú rétegek értékeinek megértését – fogalmazott Kvanduk Frigyes. Végül köszönetet mondott Udvardy György érseknek az egyházmegyében végzett munkájáért, és átadott egy gyűjteményt, mely a közel tíz év eredményeit, eseményeit, ünnepeit foglalja össze.
„Szeretettel, bizalommal és örömmel fogadjuk” – köszöntötte az egyházmegye világi hívei nevében Czopf László családapa, orvos, egyetemi oktató az új főpásztort, és találkozásra hívta az egyházmegye híveivel, családjaival, közösségeivel, intézményeivel, az egyházmegye területén élő összes emberrel, világi szervezetekkel és nemzetiségekkel.
Köszönöm mindenki szolgálatát – Udvardy György érsek búcsúzott az egyházmegyétől. „Boldog voltam itt. Néhány hónap híján tíz évig szolgálhattam az egyházmegyében. Köszönet és hála van bennem” – az érsek mindenkinek köszönetet mondott, kezdve a pap- és szerzetestestvérektől, az oktatás-nevelési, szociális és karitatív intézmények munkatársaitól, a város és a többi település kulturális, politikai életének képviselőiig. „Jó volt együttműködni, megtalálni és kialakítani a lelkipásztori munkát, építeni és épülni a küldetésünk teljesítésére” – fogalmazta meg köszönetét. Számvetésében rátekintett az elvégzett feladatokra, az örömteli eredményekre – Máriagyűd és Báta megújulása – és azokra az elgondolásokra is, melyeket nem sikerült maradéktalanul megvalósítania, a hiányosságokra, az esetleges rossz, szigorú, olykor fájdalmas döntésekre. Előre is tekintett: „Az elmúlt másfél év sok mindenben tanított, erősített: bizalom, napi helytállás, szabadság, elengedés, alku helyett az isteni áldás ereje. Isten mindent kér és mindent ígér – ezt élem át munkatársaimmal együtt minden nap a hitben, ráismerő örömmel.” Utódjának azt kívánta: „Legyél boldog, »jópásztor« püspök! Áldást kérni, áldást adni, áldássá lenni áldozattal jár, a Te személyes áldozatoddal! De csak ebből fakad remény és jövő. Szolgálatod által jöjjön közelebb az egyházmegye minden hívéhez az évekkel ezelőtt választott szentírási gondolat ígérete: »Reményt és jövőt adok nektek.«”
Utolsóként az új főpásztor szólt az egybegyűltekhez, és a média segítségével kapcsolódó hívekhez.
„Ebben a hivatásban én ma ültem be az iskolapadba” – az ország másik végéből, a gyakorlatilag másik világból érkező Felföldi László beszédében is azt hangsúlyozta, tanulnia, ismerkednie kell. „Minden erőmmel és tudásommal folytatni kívánom az itt folyó munkát, az egyházmegyei szervezetben dolgozókat megerősítem további intézkedésig tisztségükben.” A főpásztor elmondta, hála tölti el, hogy bizalmat, megértő, baráti segítséget kapott Udvardy György érsektől az átvételkor. „Még segítségre szorulok, a Te segítségedre is” – fogalmazta meg, hogy a jövőben számít az érsek útmutatására.
Az új főpásztor nem akart „fergetes” programbeszédet tartani, de azt kijelölte, hogyan érdemes elindulni, milyen módon kell építkezni: „Küldetésünk itt és most csak egy egymást segítő, erősítő barátságban valósítható meg” – fogalmazott a János-evangélium szeretetparancsát a mindennapokban megélhető módot mutatva, melyben építőköveink a három kulcsszó „barátság, kenyér, béke” kell hogy legyen.
A keresztény ember feladata, hogy éltető kenyérré váljon, táplálva az összetartozást egymással és Krisztussal, mert a „legfélelmetesebb éhség a lelki éhség, a szeretetéhség önmagunkban és a mellettünk élőben”. Jézus pedig arra kér minket, a nála megélt szeretetkenyérből juttassunk egymásnak, közvetítsük a közösség meghívó és megtartó szeretetét. A karantén alatt széles körben elterjedt kenyérsütés szokásához kapcsolódott: „Ahogy az édesanyák egymásnak adták a kovászt, úgy hoztam én is magammal kovászt, ezt egyesítetve az itteni kovásszal sütöttünk finom kenyeret” – mutatta fel valóságosan is a produktumot.
„Egy kicsit így érzem most magam, mint a messze földről jött kovász, mert egyedül nem lesz belőle kenyér, csak ha hozzáadják a hívek a családok, a paptestvérek a saját részüket.” A terített asztal, az oltár a kenyér jó ízének, tápláló ereje átadásának feltétele a béke – a szónok a mai történelmi, társadalmi, egészségügyi helyzetben arra mutatott rá, az ember, a család és közösségek élete, békéje soha ilyen nagy veszélyben nem volt, mint ma, és ezért a békét is sokkal tudatosabban kell védeni. A helyzet küzdelmet ránk vár tőlünk, lelki fegyverzettel kell felvértezni magunkat, és otthonainkban a béke szigetét megteremteni.
A paptestvéreket így buzdította: „Nekünk kell összefogni, egymást baráti szívvel megerősíteni, hogy vasárnapról vasárnapra tápláló, éltető kenyér legyen a szentmise terített asztalán, amelyet Isten szeretetében megtisztított, megerősített szívünk kovásza kell, hogy átjárjon. Kezdjük el, barátsággal, Isten, önmagunk és egymás felé.”
A püspökszentelésen jelen volt Kövér László házelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Péterffy Attila, Pécs polgármestere; Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára; Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára; Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár; Bacskai József gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár; Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár; Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.
A szertartást követően az új főpásztor a Magtár épületében találkozott a média képviselőivel. „Öröm és szomorúság van bennem. Öröm, mert beteljesedett, amire készültem, vártam; szomorúság, mert a hívek nem tudtak személyesen az ünnep tanúi lenni. Felföldi László megerősítette: nyitott a személyes találkozásokra. Kezdjük barátsággal!”
Fotó: Lambert Attila
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
