A rémálom, amit az Orbán-kormány elkerült – az ország teljes szuverenitásának az elvesztése – Görögországban mára beteljesedett – rövid lapszemle

A görögök nehezen akarják tudomásul venni, hogy a pénzügyi, gazdasági és katonai háttérhatalom megszüntette a görög államiság szuverenitását

Máté T. Gyula újságíró szerint a görög parlament ezentúl úgy működik, mint egy gyarmati kormányzóság bennszülött alosztálya: semmilyen olyan lényegi határozatot nem hozhat, a kormány vagy az ellenzék nem is kezdeményezhet, sőt, arról még csak nem is vitázhat a képviselőház, amelyre nem kapja meg Brüsszel jóváhagyását.

Cserébe, mert a Nyugat által nyújtott hitelekért. Ez az adósrabszolgaság legklasszikusabb példája. Mindezt az európai szolidaritás jegyében…

Hírdetés

Athén a világgazdasági válság kirobbanása után azonnal két, sok tízmilliárd eurós segélycsomagot kapott. Kit mentettek meg? A Görögországban működő nyugati bankokat, a görög adósság növelése árán.

Kellett új elit, harmadik út, Sziriza, amit a semmiből építettek fel euróval és dollárral bélelt bőröndökből. Ciprasz függetlenségi hőst is játszott, aztán ő szavaztatta meg a „megszállást”.

Kivel is? Hát pontosan annak az elitnek a pártjaival, akik ellen annak idején „szabadságharcot” hirdetett.
Magyar Hírlap


Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »