A Red Bull elnézést kért, amiért megvádolta Antonellit

A Red Bull elnézést kért, amiért megvádolta Antonellit

A Red Bull elnézést kért, amiért megvádolta Antonellit Mészáros Richárd2025. 12. 01., h – 14:37

A Red Bull istálló hétfőn közleményben kért elnézést, amiért a vasárnapi Forma–1-es Katari Nagydíj végén a csapat több tagja is megvádolta Kimi Antonellit azzal, hogy az utolsó körben szándékosan engedte maga elé a pontversenyben vezető Lando Norrist, aki így a negyedik helyen ért célba.

A dohai versenyt a Red Bull címvédője, a holland Max Verstappen nyerte, aki így 12 pontra csökkentette hátrányát a McLarent vezető Norrisszal szemben. A mérnöke már a célba érés előtt, a csapatrádión jelezte neki Norris előzését, hozzátéve, hogy látszólag Antonelli, a Mercedes olasz pilótája hagyta elmenni maga mellett az összetett éllovasát. A leintés után aztán Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is meggyanúsította Antonellit, ezt viszont Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke határozottan visszautasította, sőt egyenesen „agyatlannak” nevezte Markót.

Hírdetés

Az ügy ezzel nem ért véget, mivel a feltüzelt Red Bull-drukkerek közül néhányan fenyegető üzeneteket küldtek az újonc olasz versenyzőnek, a Red Bull pedig erre reagálva kért bocsánatot hétfőn.

„Azok a megnyilatkozások, melyek a verseny vége előtt, majd azt követően elhangzottak és a Mercedes pilótáját, Kimi Antonellit azzal vádolták, hogy szándékosan engedte Lando Norris előzését, egyértelműen valótlanok voltak – írta az istálló. – „A felvételek szerint Antonelli egy pillanatra elveszítette uralmát az autója felett és ezért ment el mellette Norris. Őszintén sajnáljuk, amiért ezek a vádak Kimi online fenyegetéséhez vezettek.”

A dohai volt az idei sorozat utolsó előtti futama, az egyéni világbajnoki címre még három versenyzőnek van esélye. Norris 12 ponttal előzi meg a sikerével a második helyre fellépő Verstappent és 16-tal mclarenes csapattársát, az ausztrál Oscar Piastrit.

A világbajnokság a hétvégén Abu-Dzabiban zárul.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »