A ráti gyermekotthon lakóinak fogadására készülnek Pozsonyban

Mint ahogyan arról beszámoltunk, már az iskolások júliusi és augusztusi nyári szünidejét megelőző hetek is színes programokat kínáltak a pozsonyi és környékbeli híveknek. Hálatelt szívvel tekintenek vissza az elmúlt hetekre.

Molnár Tamás atya az alábbiak szerint tájékoztatta a nyilvánosságot:

Programokban gazdag nyár a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösségben

 

Az úrnapi körmenet megtartása után a Szent László-napi ünnepi szentmise emelendő ki a júniusi liturgikus ünneplések közül. Ez utóbbi, immár többéves hagyományt folytatva, a pozsonyi Prímás-palota Szent László kápolnájában kerül bemutatásra.

Aztán pedig Szent Péter és Pál apostolok főünnepe zárja a tanévet és nyitja meg a nyári vakációt.

Hírdetés

Idén ezt az ünnepet a június 24-29. közt Pozsonyban látják vendégül Kárpátaljáról a ráti Szent Mihály Gyermekotthonból érkező gyerekek, fiatalok, nevelőszüleik és további kísérőik alkotta harmincnégyfős csoportot.

https://pozsonyikatolikusok.sk/index.php/1335-egy-nagy-csaladkent-atelt-kozos-napok-a-karpataljai-es-felvideki-magyarok-osszetartozasa-jegyeben

A Ráti Szent Mihály Gyermekotthon egy szívvel-lélekkel épített családmodellen alapuló intézmény, ami nem csak otthont, de szerető közösséget, stabil családi környezetet és komplex támogatást nyújt a hátrányos helyzetű gyermekeknek.

A nevelőszülői házak, a rehabilitációs központ, az egészségügyi és lelki támogatás, valamint a helyi és nemzetközi összefogás mind azt szolgálják, hogy a gyerekek esélyt kapjanak teljes életre.

Pozsonyban június 27-én a Prímás-palota Szent László-kápolnájában tartják a magyar szentmisét 18 órai kezdettel. Június 28-án pedig a Csemadok nagytermében is fellépnek a rátiak.

Ha csak tehetik, legyenek személyesen is részesei a találkozásoknak a kedves vendégekkel.

Forrás: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség / pozsonyikatolikusok.sk / Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »