A rasszista Hófehérke

Bármennyire is próbálom szalonképesebben megfogalmazni, nem megy, kimondom hát: az emberi hülyeség igenis határtalan. Tudom, mások is elmondták már ezt előttem a történelem során, de belőlem akaratlanul is ez buggyant ki legelőször annak a hírnek a hallatán, hogy a norvégiai Bergenben komoly tudósok azt vizsgálják, rasszista-e a fehér szín.

Aztán eszembe jut szegény Hófehérke a maga halovány fehér orcájával, aki soha még a légynek sem ártott. Mindenkinek csak jót akart, még a gonosz feketelelkű mostohájának is, akinek élete egyetlen célja az volt, hogy bármi áron megszabaduljon ettől az ártatlan hófehér arcú és ébenfekete hajú (micsoda kontraszt, a két szín együttélésének milyen remek példája!) szépséges leányzótól.

Merengésemből az a rémisztő gondolat zökkentett ki, ha ezek az urak és hölgyek ott, a távoli tengerparti és gyakorta hófehér hó födte Bergenben arra a következtetésre jutnak, hogy

a fehér mégiscsak rasszista, hogyan fogom én ezt a mesét ezentúl az unokámnak mesélni…

Vagy itt van például mindjárt a mi jó kis havunk, amiből ugye, mindenki tudja, hogy Norvégiában egyébként jóval több van, mint nálunk. Lassan idehaza inkább odajutunk, hogy a pozitív diszkrimináció elve alapján valamilyen módon védelmeznünk kellene a havat, azt a szép frissen hullott, fehér színűt, mert már olyan ritka tájainkon, mint a fehér holló…

„Fehér, mint a hó” – mondogatjuk a gyerkőcöknek, amikor a fehér színre próbálunk hasonlatot találni, de ha rasszista lesz a fehér szín, hogyan magyarázzuk meg a nebulóknak, miért kell még mindig fehér füzetlapra róniuk a kacskaringós betűiket.

Na de a viccet félretéve, bár a hír hallatán a legtöbb ember azt gondolná, ez csak egy ostoba vicc lehet, de garantálom Önöknek nem az, nagyon is komoly, komoly emberek komoly munkája, mi több komoly pénzek vannak ebben a kutatásban, lássuk, miről is van szó.

Hírdetés

A norvég kormány több mint egymillió eurót – többnyire a norvég fehérbőrű adófizető polgárok pénzét – fektetett abba, hogy a bergeni egyetem tudósai rájöjjenek, van-e összefüggés a fehér szín és a rasszizmus között.

A NorWhite nevű tanulmány kifejezetten a fehér titánfestékre (titán-dioxid: TiO2) összpontosít, amely tudvalevőleg norvég találmány. A 20. század elején Peder Farup és Gustav Jebsen vegyészek dolgozták ki az előállítási módját, és ezzel megindult az ipari gyártása. Főleg fehérítésre használják, korábban ételszínezékként is alkalmazták, ám mivel az orvosi kutatások szerint rákkeltő hatású, az Európai Unióban betiltották az élelmiszer-adalékként való felhasználását. Mivel azonban a finom szemcséi kiválóan szórják a fényt, UV-szűrőként most is használják, például a naptejekben.

A vizsgálatok lényege, hogy kiderítsék, ez a norvég találmány vezetett-e s ha igen, milyen módon a „fehér felületek iránti esztétikai vágyhoz, ami kapcsolódik a rasszista hozzáálláshoz is”. 

A kutatási projekt azt is megköveteli a kutatóktól, hogy „a posztkoloniális elméletre összpontosítva” közelítse meg a vizsgálat tárgyát. „Bár Norvégia nem hagyományos gyarmati hatalom, a projekt megmutatja, hogy az ország milyen vezető szerepet játszott világszerte abban, hogy a fehér fölérendelt szín lett” – áll a projekt leírásában.

A kutatók szerint ugyan a szóban forgó projekt nem arra törekszik, hogy azt bizonyítsa: a fehér szín jelenlegi használata rasszista, hanem

annak a lehetőségét vizsgálja, hogy a titánfehér feltalálása és kereskedelmi sikere hozzájárult-e a fajról alkotott társadalmilag mérgező nézetekhez,

én azért erre nem vennék mérget, pláne nem fehéret…

Mert ha ez bebizonyosodik, ezen a ponton nem lesz megállás. Lesznek olyanok, nem is kevesen, akiknek aduász lesz ez a kezében. Márt csak azért is, mert az emberi hülyeség, mint fentebb állítottuk, határtalan. Elképzelni sem tudom, micsoda hülyeség-cunamit indíthatna el ez a felfedezés! Attól tartok, nem maradna mese az a kakaó születéséről szóló bugyuta tévéreklám sem, miszerint a kakaót a csokiszínűre festett tehéntől nyerjük…


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »