Az emlékezet szerint jócskán a 19. századig nyúlik vissza a sortáncjárás hagyománya Gútán. A hagyományt több évtizede a helyi Csemadok élteti, s habár az idei évben sem a járvány, sem az időjárás nem kedvezett a megtartásnak, május 23-án ismét táncosok járták a város utcáit.
Lógott az eső lába, s az élő zene és a feldíszített lovaskocsi is hiányzott, de az ünnepi misét követően mégis kisebb tömeg várta a Nagyboldogasszony-templom előtt, hogy a fiatalok táncra perdüljenek egy évnyi szünet után. 2020-ban a koronavírus miatt elmaradt az esemény. Hasonló kimaradásra csak második világháború miatt került sor.
Emberemlékezet óta
„A sortáncjárás Gútán egy népi hagyomány, amelynek története egészen a 19. századig húzódik vissza. Egészen addig vannak róla emlékeink az elmondások alapján. A 80-as években a Kicsindi Károllyal csináltunk egyfajta kutatást, hogy honnan is ered ez a tánc itt Gútán. Egy 85 éves bácsival is beszélgettünk akkor, aki azt mondta: emlékei szerint még az ő nagyapja is járta a sortáncot“ – fogalmaz Páczer Tibor, aki étizedek óta vesz részt tevékenyen a táncos esemény megszervezésében. 1984-től, amikor is letudta a sorkatonai szolgálatot, „hol csőszként, hol táncosként, hol szervezőként“ szerepelt a pünkösdi sortáncban. A Csemadok által évtizedek óta tető alá hozott esemény szívósan tartja magát – annak ellenére, hogy míg egykor a szervezeten belül például citerazenekar és színjátszókör is működött, addig a jelenben némileg szerényebben működik az egyesület.
Körbejárni a várost
A résztvevők rendes esetben előre meghatározott útvonalon járják körbe a városközpontot, ahol ki-ki vendégül látja őket – így válik a szokás össznépi és közösségi eseménnyé.
„A hajómalomhoz is szoktunk menni. Sok éven keresztül ott volt az utolsó állomás, s ott is felállítottuk már a vámkerékfát. Akkor jutottunk oda végül, amikor már mindenkinek vér- vagy vízhólyagos volt a lába, s ott vetették le a cipőiket“ – idézi fel az emlékeket Páczer Tibor.
Régen Nagyszigeten is
„Lokálpatriótának tartom magam a szó nemes értelmében. Nagyon sokat jelent számomra a sortáncjárás. A közösséget összetartó eseménynek nevezném. Erre büszkék lehetünk. Ha azt vesszük, a sortánc mint olyan máshol is megvolt a régebbi időkben, de talán nálunk maradt meg legjobban“ – mondja Kürti Endre gútai lakos, s a helyi művelődési élet régi pártolója. Nem a szűk értelemben vett város szülötte, hanem az attól több kilométeres távolságra fekvő Nagyszigeten jött a világra: „Édesanyám említette, hogy a 20-as, 30-as években még ott kint is járták ezt a táncot.”
A fiatalokban buzgó vér
A régi időkben csak egy-két módosabb gazdánál jelentek meg a sortáncjárók, ahol vesszőből font kerítéssel körbezárt táncteret alakítottak ki. Ott állították aztán fel a vámkerékfát. De mi is volt ez pontosan?
„Régen ment a szórakozás a módos gazdánál. Neki voltak csőszei, akik itt vagy ott vigyáztak a birtokaira. A fiatal fiúk lányok pedig ugye kimentek a határba, s gabonában vagy a herében »henteregtek«. Folydolgált bennük a vér, akkor meg nem volt Facebook meg ilyesmi. A csőszök ezt észre szokták venni, de a fiataloknak fürge lábuk van, elmenekültek. A mulatság alatt azonban figyeltek a csőszök, s felismerték a párt, akik korábban kint »szórakoztak« a határban. Megfogták a legény grabancát: »te voltál ez a gazfickó, aki legyúrtad ennek a gazdának a termését«. Két-három csősz kikötötte őt a kerekesfához. S azért nevezik vámkerékfának, mert vámot kellett a lánynak fizetni a csőszöknek, hogy elengedjék a legényt, s tovább tudjanak szórakozni. Mi ezt olyan módon szoktuk megrendezni, hogy az egyik táncost jelképesen kikötöttük, a lány odaállt a csőszökhöz, odaszólt a zenészeknek, hogy álljanak le, majd megkérdezte: milyen nagy bűnt csinált a párom, mi a kiváltási díj? A csőszök elkezdtek alkudozni a lánnyal: volt amikor egy üveg bort kellett adnia, máskor pedig énekelt. Végül a csőszök megkapták a vámot, s ment tovább a mulatság“ – ecseteli Páczer Tibor a szokás hátterét.
Csak kézi erővel
A tizen- és huszonéves résztvevőkről látszik, hogy az eső ellenére is jól érzik magukat, s szívesen ropják a táncot a gútai utcákon. Lendületre és erőre egyébként is szükség van a szokás fenntartásáhozhoz. Covid-mentes években 15-18 méter magas nyárfát szoktak használni a vámkerékfa felállításához. Azonban nem alkalmaznak a mozgatásához semmiféle járművet: kézi erővel szoktak behozni a városba a kivágás színhelyéről, majd ugyancsak saját maguk állítják fel, gépi erő nélkül.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
