A PS tiszteletben tartja a Hlas-SD döntését, és közölte, kemény ellenzék lesz

A PS tiszteletben tartja a Hlas-SD döntését, és közölte, kemény ellenzék lesz

A Progresívne Slovensko (PS) kritikusan vette tudomásul, de tiszteletben tartja a Hlas-SD döntését, amely szerint a párt a továbbiakban csak a Smer-SD-vel és az SNS-szel tárgyal a kormányalakításról.

Michal Šimečka, a Progresívne Slovensko vezetője kedden kijelentette, hogy a PS kemény ellenzéke lesz a megalakuló koalíciónak.

Nagyon kritikusan szemlélem ezt a döntést, de tiszteletben tartom és tudomásul veszem”

– mondta Šimečka. A PS elnöke hangsúlyozta, hogy a PS az elmúlt napokban mindent megtett, hogy a Smer-SD és annak vezetője, Robert Fico nélkül is megalakulhasson a kormány. Azt visszautasítja, hogy a PS és a KDH közötti nézeteltérések akadályozták volna a megegyezést.

Hírdetés

Az SaS-szel együtt minden párt készen állt a négyes koalíció megalakítására – mondta.

Készen álltunk, de Peter Pellegrini ma úgy döntött, nem tárgyal. Meg sem próbálta. Ezért úgy gondolom, már az elején eldöntötte, hogy Ficóval tart, nem is volt valódi szándéka a megegyezésre”

– mondta Šimečka.

Šimečka azt üzente, a PS kemény ellenzéke lesz a megalakuló koalíciónak. „Ellenőrizni és folyamatosan figyelmeztetni fogjuk őket, alternatív megoldásokkal és javaslatokkal fogunk előállni. Őrködni fogunk a jogállamiság, a demokratikus elvek, Szlovákia külpolitikai irányultsága fölött. Nem lesz könnyű dolguk velünk” – mondta, és hozzátette, tudomása szerint a PS valamennyi megválasztott képviselője élni fog mandátumával, egy képviselőnél ez még kérdéses.

Peter Pellegrini, a Hlas-SD vezetője kedden közölte, pártja a továbbiakban már csak a Smer-SD-vel és az SNS-szel tárgyal a kormányalakításról. Erről a párt elnöksége egyhangúlag döntött. Robert Fico, a Smer-SD elnöke megerősítette, hogy továbbra is a Hlas-SD-vel és az SNS-szel való koalíciót részesíti előnyben, és mindent megtesz, hogy ez megvalósuljon.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »