Nem kell félniük olvasóinknak, sem a katolikusoknak, sem a protestánsoknak. 1517. október 31-ére emlékezünk, a reformáció születésnapjára. Milyen következményei is voltak? Ezt kívánjuk most körüljárni egy kicsit. szigorúan a tények tükrében, éspedig az egyik legjobb huszadik századi magyar katolikus pap-hitoktató, Tower Vilmos megidézésével.
Valaha történelemtankönyvek, főképpen a katolikus szerzőktől valók, részletesebben tárgyalták mindazt, ami egykor e naphoz vezetett s ami utána belőle következett. Azonban kialakult egy séma, mely szerint a reformáció eleve jó s üdvös volt, a katolicizmus viszont joggal e kivérzett alatta. Így oktatták, nevelték az embereket jó ideje Magyarországon is. De vajon mi az igazság e téren?
Messze vezetne ennek részletes okadatolása. Egy biztos: a tankönyvek valaha nem hazudtak. Nemeskürty István – akinek elismertsége kormánykörökben tény – nyilatkozta számtalanszor, hogy Tower Vilmos művei mindmáig nélkülözhetetlenek. De kis volt Tower Vilmos? Mielőtt átadnók neki a szót a címbeli tartalom kifejtésére, pár szót pályájáról.
1879. február 17-én született Komáromban. A győri bencés főgimnázium és az ottani szeminárium elvégzése, majd Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen való joghallgatás után 1901. július 7-én áldozópappá szentelték. Káplánként megfordult Csornán, Fertőfehéregyházán, Lajtapordányban, Sopronszentmártonban. 1904-ben plébániai adminisztrátor Nagymartonban, majd az őrvidéki Lakompakon plébános. Ekkor alakította meg az ország egyik legelső keresztényszocialista egyesületét, s lett Sopron vármegye törvényhatósági bizottságának tagja. 1910-től tábori lelkész s az alsó-ausztriai traiskircheni katonai akadémia hittantanára. 1918-ban hazatért, 1927-ig a kőszegi Hunyadi János Katonai Reáliskola és Nevelőintézet tanára. 1921-ben emellett tábori plébános, 1923-ban tábori esperes és XI. Piusz pápa titkos kamarása. 1927-ben a székesfehérvári honvéd vegyes-dandár vezető lelkészévé nevezték ki, rá egy évvel pedig Horthy kormányzó tábori főesperessé léptette elő. 1935-ben pápai prelátus, s ekkor nyugdíjazták.
1945 utáni sorsáról alig tudunk biztosat. 1946. november 10-én a „tankönyvek államosítását” követelve Losonczy Géza a kommunista „Szabad Nép” címlapján pellengérre állította katolikus erkölcstani hittankönyvét, felróva a szerzőnek, hogy támogatja a vallásos parlamenti képviselők megválasztását. 1948-ban a „Szabad Nép” továbbra is gúnyt űzött Towerből, így élcelődve: „A kitűnő Tower Vilmos atya csekély 210 oldalon (elvégre papírhiány van), szerény 25 forintért bárkit bevezet a spiritizmus rejtelmeibe.” A Diós István és Viczián János jegyezte Magyar Katolikus Lexikon szerint valószínű, hogy az 1950-es évek elején vagy internálták, vagy börtönbe zárták. Az „Új Ember” 1952-ben mindenesetre megemlítette, hogy a Szent István Társulat májusi közgyűlésén részt vett. 1958. január 15-én Győrben adta vissza lelkét Teremtőjének.
„A magyar társadalom lexikonja” 1930-ban így értékelte munkásságát (576. old.): „Európa egyik legnagyobb fiziognómusa. A British Múzeumban múmiákon végzett fiziognómiai vizsgálatai a külföld figyelmét is felkeltették. Igen sok folyóirat, napilap munkatársa és 14 önálló munkája jelent meg.” Rendes tagja volt kora számtalan katolikus közéleti-tudományos fórumának, mindenekelőtt a Szent István Akadémia első – hittudományi és bölcseleti – osztályának és az Aqiunói Szent Tamás Társaságnak.
Írói tevékenysége interdiszciplináris volt: vallotta, hogy a teológia „sacrosancta scientia”, a legszentebb tudomány, de hiteles műveléséhez elengedhetetlennek tartotta – a nyelvi-irodalmi műveltségen túlmenően – a vele rokon tudományok, mindenekelőtt a filozófia, pszichológia és a történelem minél szélesebb körű ismeretét, sőt a természettudományok alaposabb tanulmányozását is.
Könyv alakban megjelent művei közül talán (elsősorban népiskolák számára készült) hittankönyvei voltak a legnépszerűbbek – és joggal. Hatalmas tárgyismeret, kitűnő gyermeklélektani megfigyelőképesség, ráadásul szabatos megfogalmazás jellemzi őket ugyanis, ezért, hogy a Szent István Társulat gondozásában sok kiadást értek meg. Írt egyháztörténetet (Isten országa (németül: Das Reich Gottes. Katholische Kirchengeschichte für deutsche Schulen in Ungarn), Krisztus országa), erkölcstant (Isten akarata (németül: Der Wille Gottes), szertartástant (Isten közelsége (németül: Die Nähe Gottes), Krisztus közelsége), általános hittant (Isten igazsága (németül: Die Wahrheit Gottes), Krisztus igazsága).
Egy olyan hitoktató-tankönyvszerző atyáról van tehát szó, aki rendkívül művelt volt. Éppen ezért nézzük most e tárgybeli írását!
A protestantizmus mérlege. Káros és hasznos következményei
A) A protestantizmus káros következményei
A protestantizmus mérhetetlen kárt okozott az Anyaszentegyháznak és az emberiségnek.
a) A protestantizmus legnagyobb és leggyászosabb következménye volt, hogy milliókat elterelt az igaz vallástól. Hiszen világos, hogy a protestantizmus nem lehet Krisztus igaz vallása.
Először is hiányzik alapítóiknak isteni küldetése. Sem csodával, sem életszentségükkel nem tudták igazolni, hogy Isten bízta meg őket az új vallás megalapításával.
A protestáns vallások tanai eltérnek egymástól, valamint az előző keresztény századok keresztény vallásaitól. Eltérnek egymástól: ma körülbelül 400 protestáns vallás van, pedig még az így egységesnek vett protestáns felekezeteken belül sincs egység. Márpedig az oly tanítói hivatal, mely önmagában híján van az egységesítő tekintélynek, nem követelhet hitet. De eltérnek a protestáns vallások nemcsak a katolikus vallástól, hanem az összes előzetesen létezett keresztény vallásoktól is. Már pedig ezek között kellett lennie az igazi Egyháznak. Mi több, a mai protestantizmus ma már egészen más, mint az alapítóké. Például ki merné ma hirdetni Luther ama tanítását, hogy nincs más bűn, csak a hitetlenség.
Az emberek alkotta vallások is lehetnek hasznosak, amint az emberi tudomány, művészet, bölcselet is hasznos lehet, de sohasem pótolhatják az isteni, az igazi vallást.
b) A protestantizmus megbontotta Európa egységét, éppen a legfontosabb világnézeti kérdésben. Az egy édesanyának gyermekei egymásnak ellenségei lettek. Akik 1500 esztendeig egy templomba jártak, ezentúl a templom ajtajánál széjjelváltak. Ezáltal persze magának a kereszténységnek az ereje gyengült és nem léphettek fel nagyobb erővel a közös ellenséggel szemben, amit főképp mi, magyarok éreztünk meg a török ellenében. [1]
c) A protestantizmus a pápának és püspököknek istenadta tekintélyét lerontotta. (Különösen Luther oly szidalmakkal illette a pápát, amelyeket még idézni is nehéz.) Ezzel megingott maga a tekintély elve s alkalmassá vált a talaj a később keletkezendő bomlasztó (destruktív) irányzatok számára.
d) »Kétségtelen, hogy a protestantizmus fellépése előtt súlyos sebek tátongtak a katolikus egyház testén, ami méltán váltott ki felzúdulást. Olyan sebre mégsem akadtunk, melyet a protestantizmus meggyógyított volna.« (A protestáns családból származó Chesterton, olv.: Csesztertn szavai.) Ellenkezőleg, a protestantizmussal az erkölcsi élet még jobban süllyedt. Javulás helyett az emberek és erkölcsök rosszabbodtak. [2]
A protestantizmus azzal, hogy a házasságtól megtagadta a szentségi jelleget, lefokozta a házasság intézményét, minden társadalmi élet alapját, éltető elemét és építő sejtjét.
Luther a főurakkal szemben oly engedékeny volt, hogy egyik őrgrófnak [3] megengedte, hogy törvényes feleségén kívül még egy második nőt is feleségül vehessen. Igaz, hogy az őrgróftól titoktartást követelt, de sz ügy annál hamarabb kitudódott.
A jótékonykodás megszűnt. Luther írja: »A pápaság alatt csak úgy hullott az alamizsna, az evangélikusoknál senki egy fillért sem akar adni, egyik a másikát nyúzza és mindenki mindent akar.«
Voltak hibák az Anyaszentegyházban, de nem azért, mert tanítása szerint éltek, hanem ellenkezően, mert kevesebben és kevesebbet éltek a szerint. Az Anyaszentegyháznak tehát akkoriban több szentre, több életszentségre, eszményiségre és keresztényiességre lett volna szüksége. E helyett a protestantizmus az egyéni szentséget egyáltalán tagadta és kevesebb eszményiséget, könnyebb erkölcsöt hirdetett.
e) A protestantizmus nélkül nem is ismernők azokat a gyászos és borzalmas vallás- és polgárháborúkat, amelyek rengeteg vér- és anyagi áldozatba kerültek.
f) Számtalan kolostor, műkincs, értékes könyvtár és kéziratgyűjtemény pusztult el a protestantizmus áldozatául. A szenvedély sok száz év hangyaszorgalmának alkotását és gyűjtését semmisítette meg. [4]
g) Végre a protestantizmus meggátolta Isten országának terjesztését. Először is tudnunk kell, hogy a népeket csakis az Anyaszentegyház térítette meg. A világ összes keresztény nemzeteit, a mostani protestánsokat is az Anyaszentegyház tette keresztényekké. A protestantizmus egyetlen népet sem térített meg a kereszténységre, csak a már kereszténnyé lett nemzeteket térítette el az Anyaszentegyháztól. Másodszor a protestantizmus ma is megnehezíti az evangélium terjesztését, mert amit az egyik vallás állít, azt a másik tagadja és a pogányokat könnyen visszatartja a kereszténységtől az a tapasztalata, hogy mi sem vagyunk egységesek.
A protestantizmus ez általános káros hatásán felül hazánkban még különösképp is éreztette szomorú következményeit:
a) A magyarnak amúgy sem erénye az összetartás. De a XVI. század második feléig hazánk lakossága legalább vallásra egységes volt. A zsidók és az akkor még aránylag csekély számú görög keletiek alig jöttek számba. A protestantizmus e vallási egységeket darabokra törte és a magyarságot részekre bontotta.
b) Az egységes és hitbeli kérdésekben meg nem hasonlott nemzet egész bizonyosan jobban és hathatósabban védekezhetett volna a külső ellenség ellen, mint a darabokra tördelt.
c) A számadatok (statisztika) mutatják, hogy hazánkban a protestáns vallásúaknál kisebb a születések és nagyobb az öngyilkosságok száma, mint a katolikus vallásúaknál. Ebből következik, hogy a protestantizmus a magyar fajra kevésbé kedvező, mint a katolicizmus.
d) Gazdasági tekintetben is káros volt a protestantizmus és ez ma is. Mert a protestantizmus óta az országnak, a legtöbb városnak, községnek, egyházmegyének egy püspök, lelkész, tanító, templom, paplak, iskola stb. helyett kettőt, hármat, négyet kell eltartania, illetve fenntartania.
B) A protestantizmus hasznos oldala
Az üdvösség történetében csodálatos, fölemelő, vigasztaló és megnyugtató látvány, hogy az isteni gondviselés még a rosszat is saját fölséges céljainak szolgálatába tudja állítani. (Róm 11, 11-12). A jó Isten még a vallási forradalmakat, pártütéseket, eretnekségeket is fel tudja használni az ő országának javára és dicsőségére. Íme:
a) Az egész ószövetségi történet megtanít rá, hogy valahányszor a zsidó nép eltért Isten útjáról, az Úr azonnal pogányokat küldött nyakára, sőt a zsidókat pogány fennhatóság alá juttatta. Az újszövetség folyamán pedig valahányszor az Anyaszentegyházban az emberi elem nagyobb fokban érezteti hatását, eretnekségek keletkeznek, melyek büntetés módjára kijózanítják, magába szállásra szorítják s Istenhez terelik vissza a hibázókat.
Már fentebb említettük, hogy a XV. század második felében valóban sok emberi visszaélés csúszott az Anyaszentegyházba.
Az Anyaszentegyházon a pokol kapui sem vehetnek erőt. Mint a világ végéig fennmaradó, életerős intézmény a benne fölgyülemlett salakot idővel önmagától is kiselejtezte volna. [5] Ámde a protestantizmus rákényszerítette arra, hogy a belső reform gyorsabban meginduljon. A megújhodási törekvéseket megsürgette és halaszthatatlanokká tette.
b) Az eretnekségek előtérbe tolták és napirenden tartották a vallási kérdéseket és így az általános figyelmet a földi kérdésekről az égiek felé irányították.
A légi hajó csak akkor tud a magasba szállni, ha eldobja, kiveti magából a fölösleges terhet (ballasztot). Az Anyaszentegyház szent hajójáról a protestantizmus leszakította a lanyha, közömbös keresztények tömegét és ezzel az Egyház is megszabadult attól az elemtől, amely a belső reformnak leghatalmasabb akadálya lehetett volna.
c) A protestantizmus elleni védelem rákényszerítette az Egyház püspökeit és papjait az igaz tan világosabb kifejtésére, a hitoktatásnak lelkiismeretes elvégzésére és a hitszónoklatok elmélyítésére.
d) Ahogy az országgyűléseken is hasznos szerepe lehet az ellenzéknek, mert a többséget önbírálatra, nagyobb óvatosságra és körültekintésre készteti, úgy a protestantizmus is mintegy nagyobb éberségre, öntevékenységre és védelemre készteti a katolikusokat. A protestantizmus föléleszti és tettre indítja a versengés szellemét. Innen van, hogy a katolikusok éppen a protestáns államokban a legtevékenyebbek, legéberebbek, legmozgékonyabbak és leggyakorlatiasabbak. Míg némely tiszta katolikus államban hitközömbösség kerekedett felül (Francia-, Spanyolország)
e) A kép fényoldalát a sötét keret még jobban kiemeli. A külső megnevezésre 400, de valójában ezer és ezer árnyalatra szakadt protestantizmus csak annál jobban és fényesebben kiemeli az Anyaszentegyház csodálatos, bámulatos, egyedülálló és igaz voltát bizonyító hitbeli és fegyelmi egységét. Éppen a számtalan protestáns felekezet egyúttal fényes történeti bizonyítéka az Anyaszentegyház életképességének, mert az összes protestáns felekezeteknek közös oldala az Anyaszentegyház elleni küzdelem és ez mégis diadalmasan halad előre és növekszik számban, tekintélyben és gazdag eredményekben. Ezzel is hirdeti alapító Istenének hatalmát, aki kineveti az emberek téves erőlködéseit.
f) Végre az Anyaszentegyházat a saját híveinek elvesztése arra indította, hogy számbeli veszteségeit a távol Kelet pogányai közül pótolja. Így újra megindult és nagyobb lendületet nyert az Anyaszentegyháznak csodálatos térítő (missziós) mozgalma, mely a pogányok millióit nyerte meg az Anyaszentegyháznak. E missziós mozgalomnak legnagyobb apostola Xavéri Szent
Ferenc jezsuita atya, a párizsi egyetem tanára volt.
A lelkek szeretetétől hajtva Ázsia pogányaihoz indult (India, japán, Malakka). Ó maga százezreket térített meg. Missziós útjában érte a halál is 46 éves korában, csaknem teljesen elhagyatva, aki pedig az apostolok után az egyház legnagyobb hithirdetője volt. Xavéri Szent Ferenc áldásos működését folytatták rendtársai és más szerzetesrendek tagjai.
Sajnos, Xavéri Szent Ferenc csodálatos térítő munkásságának sikerét egy, 260 évig tartó egyházüldözés összezsugorította. De e 260 évig tartó küzdelem is számos szentnek (26 szentnek és 224 boldoggá avatottnak9 dicsőségével ragyog felénk. [6]
Jegyzetek
[1] Az emberek eleinte a fennálló keresztény vallásokat cserélték és hagyták el, majd elhagyták magát a kereszténységet.
[2] Ez előre látható volt. Ha az emberi elem a maga gyarlóságával, mint a penész a nemes gyümölcsön, még Isten Anyaszentegyházában is előtör, mennél inkább burjánzik Isten Anyaszentegyházán kívül, ahol kevesebb a követelmény és a kegyelmi eszköz.
Főképp ártott az erkölcsi világban Luthernek asz a tanítása, hogy az üdvösségre nem szükségesek a jó cselekedetek. Luther maga írta: »A mi evangélikusaink hétszer rosszabbak, mint amilyenek azelőtt voltak. Kiűztünk egy ördögöt és helyébe hét komiszabb lépett.« (N. A. 28, 763. és W. E. A. 1, 14.) VIII. Henrik pedig látva lépésének gyászos következményeit, halálos ágyán felsóhajtott: »Mindent elvesztettem, az államot, a jó hírnevet, lelkiismeretet és a mennyországot.«
[3] Fülöp Hesseni őrgrófnak, magyarországi szent Erzsébet sírja feldúlójának.
[4] A katolikusok rengeteg temploma a protestánsok kezébe esett. »z evangélikusok Luther követői) legalább a főoltár és Krisztus képeit meghagyták. De a reformátusok (Kálvin követői) és az unitáriusok kezébe jutott több ezer templom belső dísze mind megsemmisült, bármilyen művészi értékű volt is az. Lerombolták az oltárokat, összetörték a szobrokat, bemeszelték a festményeket és így hazánk művészetének pótolhatatlan kárt okoztak.« (Dr. Karácsonyi János)
[5] A XI. században az Egyházban hasonló tünetek mutatkoztak, mint a XV. században. De a pápák (főként VIII. Gergely) és buzgó szerzetesek munkája (clugni bencések) kiirtották az Egyházba vonult elvilágiasodás szellemét és visszaállították a meglazult fegyelmet.
[6] Talán éppen a sok vértanú érdemeinek köszönhetjük, hogy ma Kínában és Japánban a katolikus térítő munka örvendetesen halad előre. Kínának több bennszülött püspöke van már. A jelenleg uralkodó japán uralkodóháznak három férfitagja keresztény, egy leánytagja pedig apáca.
(Tower Vilmos: Krisztus országa. Katolikus egyháztörténet iskolai és magánhasználatra. Budapest, 1934. Szent István Társulat-Stephaneum Nyomda. 84-96. old.)
Ifj. Tompó László-Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
