Olyan korban élünk, amikor lassan minden értelem elszivárog a társadalmi diskurzusokból, és aki mást gondol, arra gyorsan ráakasztódik a propagandista jelző.
Most, hogy a kijevi városi tanács arról döntött, hogy le kell bontani Mihail Bulgakov szobrát az ukrán főváros szívében, az író szülőháza mellett, nem érdektelen egy testesebb szemelvény A Mester és Margaritából, amely idézet érzékletesen szól a teremtett világ és az ember viszonyáról, a léptékekről és indirekten persze szerepről, szerepzavarról és hübriszről.
„– Bocsánat – mondta az ismeretlen szelíden. – Ahhoz, hogy valaki irányítson, szükséges, hogy pontos tervekkel rendelkezzék valamelyes nem túlságosan rövid időszakra. Engedje meg mármost, hogy megkérdezzem: hogyan irányíthatja az ember a földi dolgokat, ha még nevetségesen rövid időre, nos, mondjuk, egy ezredévre sem készíthet tervet… de ez még semmi: hiszen a saját holnapjáért sem kezeskedhet! Képzelje el például – az ismeretlen Berliozhoz fordult –, hogy ön, mondjuk, elkezdi irányítani a dolgokat, dirigálja embertársai életét meg a sajátját, egyre jobban rájön az ízére, amint mondani szokás, és akkor egyszer csak… hm-hm… tüdőszarkómája támad – itt az idegen bensőségesen elmosolyodott, mintha a szarkóma említése különös elégtétellel töltené el –, igen, tüdőszarkómája – ismételte a hangzatos szót, kandúr módra hunyorogva –, és ezzel befellegzett az irányításának! Senkinek a sorsa nem érdekli többé, csakis a sajátja. Családja hazudozni kezd. Ön rosszat sejtve egyik tudós orvostól a másikhoz szalad, majd kuruzslókat keres fel, a végén tán jósnőket is. Mind a három egyformán céltalan, amint ön is tudja. Hamarosan elérkezik a tragikus vég: az, aki nemrég még azt hitte, hogy irányít, mozdulatlan fekszik egy faládában, s a hátramaradók, belátván, hogy hasznát többé nem vehetik, elégetik a kemencében. De van még ennél is rosszabb: az ember például Kiszlovodszkba készül – az idegen ismét Berliozra sandított –, ez aztán igazán kicsiségnek látszik, de még ezt sem tudja megvalósítani, mert hogy, hogy nem, egyszer csak elbotlik, és a villamos alá esik! Azt állítja, hogy ezt is ő maga rendelte így? Nem helyesebb-e vajon azt hinni, hogy valaki más rendelkezett? – És az ismeretlen furcsán, kajánul felnevetett.”
Az orosz–ukrán háború kitörése óta látszik a szándék az orosz kultúra eltörlésére Ukrajnában és a nyugati országokban is. Mintha a konfliktus alkalom lenne az oroszok eltüntetésére az emberiség kultúrájának sokszínű szőtteséből. Hasonlóan, mint ahogy a woke-fanatikusok gondolják átírni a múltat szobrok ledöntésével vagy utcák átkeresztelésével.
Kérdezhetnénk: mi értelme ennek? Ki hiheti, hogy ezt bármiféle grémium döntése elrendezheti? Hogy hirtelen átváltozik az a kulturális talapzat, amelyen a nyugati civilizáció áll? S ha netán megtörténne, az sérülés nélkül, szegényedés, sivárosodás nélkül megúszható lenne, s egy ponton túl nem az egész civilizáció létét fenyegetné? Persze tudom, ha ezek a kérdések megfogalmazódnának a mozgatókban, akkor eleve fel se kellene tenni őket. Ám ők, akik az akciókat gerjesztik, általában nem kérdeznek. Sem mástól, sem maguktól. Irányítani akarják a dolgokat, és pont.
Bulgakovot tavaly nyilvánította ukranofóbnak az ukrán Nemzeti Emlékezet Intézete, mondván, „az orosz birodalmi politika propagandistája” volt, aki ugyan sokáig Kijevben élt, de megvetette az ukránokat, gyűlölte az ukrán függetlenségi vágyat, és a korabeli orosz írók közül ő állt a legközelebb a putyinizmus ideológiájához és a Kreml ukrajnai népirtásának igazolásához. A történet igazi mai sztori, ám minden elemében olyan, ami a maga böszmeségével, abszurditásával a legjobb helyen egy Bulgakov-regényben lenne.
Olyan korban élünk, amikor lassan minden értelem elszivárog a társadalmi diskurzusokból, és aki mást gondol, arra gyorsan ráakasztódik a propagandista jelző. Ha ezt Bulgakovról is sikerült kideríteni, átalakul, vonzóvá válik a minősítés.
Brém-Nagy Ferenc – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
