A Progresszív Szlovákia dél-szlovákiai magyar szavazatokra hajt – és láthatóan sikerrel. Gyimesi György szerint a liberálisok ügyesen „Fidesz-kottából” udvarolnak, miközben a Magyar Szövetség (MSZ) hallgat, és kerüli saját értékrendjének felvállalását. Közben a magyar voksok egyre nagyobb része már szlovák pártokhoz vándorol – az MSZ túlélése komoly kérdés.
Gyimesi György, a legnépszerűbb felvidéki magyar politikus is felfigyelt a Progresszív Szlovákia dél-szlovákiai tevékenységére. Magyarán, hogy a liberális párt több lakossági fórumot szervezett a magyar vidékre, igyekezve megszólítani a magyar választókat. Gyimesi mai Fb-bejegyzésében egyenesen úgy fogalmaz:
A PS úgy udvarol a magyaroknak, mintha a Fidesz-kottájából próbálná játszani a legszebb dallamokat.
Gyimesi szerint a Magyar Szövetség évek óta abban látja a túlélést, hogy a lehető legkevesebbet árulja el magáról: se jobbra, se balra nem int, csak mosolyog és hallgat, mint aki attól fél, hogy bármilyen szóval színt vallana.
Király Zsolt: A-liga, B-liga, Alibi-liga
Azok, akik eddig büszkén egyenes konzervatívként szereztek bizalmat, most hirtelen nyájasan próbálnak idomulni, a laza liberálisok pedig feltűnően tartózkodnak attól, hogy a konzervatív gesztusok miatt bárkit kényelmetlen helyzetbe hozzanak. Mindenki több kapura játszik – és közben senki sem mondja ki, kit is tekint valójában szövetségesnek – fogalmaz Gyimesi.
A Magyar Szövetség hallgatása és a túlélés politikája
Mint elmondta,
„Michal Šimečka levonult Délre, bólogatott, együttérzett, és valljuk be, olyan tökéletesen mondta vissza a Magyar Szövetség leckéjét, ahogy azt ők maguk sem merték volna. Ígéretekből nem volt hiány: Beneš-dekrétumok eltörlése, dél felvirágoztatása, kisebbségi nyelvhasználat.”
Gubík napja leáldozóban – Kilépett a Magyar Szövetségből a pártelnök hűséges szóvivője
A magyar politikus szerint egyesek már-már összeborulásra számíthattak a két párt, azaz a PS és az MSZ között, ami azonban elmaradt. Utóbbi ráadásul mélyen hallgat, miközben a róka a tyúkóljából már javában hordja el a baromfit.
„Talán azon töpreng, hogyan fogja elmagyarázni a konzervatív táborának, hogy a PS hirtelen „élete nagy dobása”. Vagy azon rágódik, hogyan adja majd elő Orbánnak, hogy szövetségre készül azokkal, akiket Brüsszel kitartottjainak szokás nevezni”
– zárta bejegyzését Gyimesi.
Gubík lesz a Magyar Szövetség végzete. A párt keménymagja lemorzsolódik, kataklizmaszerű összeomlást jósolnak a számok
Miért nem lesz együttműködés a magyar párt és a PS között?
A Körkép.sk a fentiek okán megkereste Gyimesit, hogy megkérdezze, el tudja-e képzelni a Progresszív Szlovákia és a Magyar Szövetség közti választási együttműködést.
Nem, aminek van egy profán oka: a Magyar Szövetség nem lesz parlamenti párt. Elsősorban azért nem, mert nem meri felvállalni saját politikai értékrendjét. Az, hogy magyar érdekeket kell képviselni, nem politikai program. Most pedig rájöttek, hogy a magyar érdekért a PS és bármelyik szlovákiai párt is elmegy, és elviszi a magyar szavazatokat. Az a képlet, hogy Gubík ül a Čajáková utcai székházban, és a szlovák pártok besorakoznak a 2,8%-nyi magyar szavazatért, nem működik. A szlovák pártok rájöttek, hogy ők maguk mehetnek el a voksokért. A magyarok 30–40%-a már legutóbb is szlovák pártra szavazott. Dunaszerdahelyen Robert Fico (Smer) kormányfő több szavazatot kapott, mint a város polgármestere, Hájos Zoltán (Magyar Szövetség) a címvédésekor.
– reagált a Körkép megkeresésére Gyimesi.
Gútán Halász Béla legyőzte Ódor Lajost
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


