A pozsonyi repülőtér rekordokat dönt, ősszel új járat indul Bukarestbe

A pozsonyi repülőtér rekordokat dönt, ősszel új járat indul Bukarestbe

A pozsonyi M. R. Štefánik repülőtér az idén több mint egymillió utast szállított érkező és induló járatain. Az egymilliomodik utast csütörtökön köszöntötte a repülőtér. Ezzel a repülőtér két héttel korábban érte el az egymilliós határt, mint tavaly. Erről Dušan Novota, a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtér vezérigazgatója számolt be csütörtökön.

Hozzátette, hogy míg két évvel ezelőtt a repülőtér augusztus 3-án, tavaly július 25-én, addig idén már július 10-én átlépte az egymilliós határt.

Novota szerint ezek a számok azt jelzik, hogy a repülőtér az idén elérheti a kétmillió utast. „Ez azt mutatja, hogy az utasszám idén magasabb lesz, mint az elmúlt években, és a pandémia előtti időszak, azaz 2019 óta először ismét elérjük az évi kétmillió utast” – részletezte a repülőtér igazgatója.

A pozsonyi repülőtér egyúttal az idei évben érte el történetének legjobb júniusi eredményét. A repülőtéren az érkező és induló járatokon 281 477 főt láttak el, ami 35 000 utassal több, mint tavaly. Novota szerint ehhez hozzájárult az idén megnyitott hét új menetrend szerinti repülőjárat is.

Hírdetés

2025 első félévében összesen 875 189 utast láttak el a pozsonyi repülőtéren, ami 19%-kal több, mint 2024 első félévében. Összesen 12 899 járatot bonyolítottak le, ami 3%-kal több, mint tavaly. A légi teherforgalom az idei év első félévében 68%-kal nőtt a tavalyihoz képest.

Novota egy új repülőjáratot is bejelentett, amely október végén indul Pozsonyból Bukarestbe. A járatot október 28-án indítják, és a téli menetrend szerint hetente háromszor, kedden, csütörtökön és szombaton repül majd Romániába.

Teraz.sk

Nyitókép: TASR


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »