A Poznaj slovenskú reč – Ismerd meg a szlovák nyelvet! elnevezésű társalgási verseny járási fordulójának eredményei

A Poznaj slovenskú reč – Ismerd meg a szlovák nyelvet! elnevezésű társalgási verseny járási fordulójának eredményei

Február 19-én került megrendezésre a komáromi Selye János Gimnáziumban a Poznaj slovenskú reč – Ismerd meg a szlovák nyelvet! elnevezésű verseny járási fordulója. A társalgási vetélkedőben a gimnáziumok és a szakközépiskolák 2. és 3. évfolyamos tanulói mérték össze tudásukat.

Idén nemcsak a Komáromi, hanem a Lévai és az Érsekújvári járás versenye is iskolánkban zajlott.

A megnyitó után Matus Alica tanárnő üdvözölte a versenyzőket, a felkészítő tanárokat, majd ismertette a versenyfeladatokat. A megmérettetés három fordulóban zajlott. Az elsőben a tanulók egy felolvasott igényes szöveget értelmeztek és hűen reprodukáltak. A második fordulóban öt témából húztak, és az adott témát kellett kifejteniük a szakmai zsűri előtt. Az utolsó feladatban pedig 10 megadott szó felhasználásával összefüggő történetet fogalmaztak meg. Az elkészített szövegeket a versenyzőknek jegyzet segítsége nélkül, fejből kellett előadniuk.

A szakmai bizottság különböző szempontokat figyelembe véve értékelte a versenyzőket, akik a verseny megkezdése előtt sorszámot húztak, így biztosítva volt a verseny anonimitása és a zsűritagok pártatlansága.

Az első három helyen végzett diákok oklevelet és értékes díjakat vehettek át, és egyúttal jogot nyertek arra, hogy részt vegyenek a kerületi fordulóban, amely Párkányban kerül megrendezésre.

A Komáromi járás győztesei és felkészítő tanáraik:

Zauko Viktor – Selye János Gimnázium, Komárom, PaedDr. Matusová AlicaPónyová Petra – Selye János Gimnázium, Komárom, PaedDr. Matusová AlicaNagyová Lilla – Építőipari Szakközépiskola, Ógyalla, Mgr. Košlabová Silvia

Hírdetés

Az Érsekújvári járás győztesei:

Polgárová Tímea – Egészségügyi Középiskola, Érsekújvár, Mgr. Christovová MartinaCsanda Dávid – Pázmány Péter Gimnázium, Érsekújvár, PaedDr. Benkő TímeaBorka Vivien – Egészségügyi Középiskola, Érsekújvár, Mgr. Christovová Martina

A Lévai járás győztesei:

Burík Anna – Szondi György Gimnázium, Ipolyság, Mgr. Csutorová EmaStraňák Mihály – Szondi György Gimnázium, Ipolyság, Mgr. Csutorová Ema

A győzteseknek gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

A szerző  a verseny szervezője. 

PaedDr. Matus Alica/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »