A popkultúra legsötétebb pillanatai – Disney Star Wars

A popkultúra legsötétebb pillanatai – Disney Star Wars

Már csak napok választják el a szebb időket megélt nyugati mintájú popkultúrát a legújabb és mértékében talán legerőteljesebb arculcsapástól, így hát szükségét éreztem, hogy összeszedjem a hadba vonulás előtti utolsó gondolataimat. December 19-én nyílik ugyanis a mozipénztáraknál az a feneketlen hollywoodi pénztárca, ami pontosan 2×21 grammnyi lelket szívott ki abból a korszakos legendából, ami elhordozta a XX. század legerőteljesebb megváltástörténetét. Mióta ugyanis a Disney negligálta Luke és Anakin Skywalker áldozatát, és tette mindezt annak érdekében, hogy egy újabb "erős, független", de mindenekelőtt teljesen üres nőt állítsanak a jól felépített popkultúrális hőseink helyébe, az esszenciájától megüresedett legenda zombiként kísért a popkulturális térben. Egy nemzeti érzelmű ember figyelmét talán el is kerüli a nyugatról terjedő deviancia Csillagok Háborúját érintő behatása, pedig az ilyen gondolkodású ember is jobban tenné, ha érdeklődését a Nyugat új Bibliája, a nagy változások korát élő popkultúra felé fordítaná. De miért olyan fontos a Csillagok Háborúja mítoszteremtő esszenciájának átformálása a XXI. század önjelölt társadalommérnökei számára?

Felesleges tagadni, hogy a nyugati kultúrában az erős férfi archaikus alakja mára egyenlő lett a Weinstein-/Epstein-féle nőtaperoló zsidók mintaképével. Szitokszóvá vált mindaz, amit korábban a "fehér" és a "heteroszexuális" jelzők mellé társítottunk (bátorság, védelem, határozott kiállás az asszonyunk és elveink mellett), ahogy szitokszóvá váltak a nők "elnyomását" jelképező családapa/családanya kifejezéseink is. A társadalom finom szövetében visszafordíthatatlan károk keletkeztek, a család pedig az új – nyugatos, progresszív, haladó – fogalmi rendszerrel szemben vívott küzdelemben egyszerűen alulmaradt. Amit ma a fehér férfi "rémképe" nyugaton jelképez, azt a popkultúra is kellőképpen otromba módon tükrözte vissza az elmúlt években. Elég csak az olyan borzalmakra gondolni, mint a Szellemirtók 2016-os abominációja, amit az ember – ha már balga módon megnézte és még fizetett is érte – képtelen száműzni is az emlékezetéből. A popkultúra a társadalmi folyamatok lenyomata, és persze szekértolója is. A Nyugat társadalommérnökei ugyanis felismerték, hogy az emberek a valóság nevű szörnye elől előszeretettel menekülnek a képzelet alkotta birodalmakba. A számtalan ok között persze ott találjuk a játékfüggőséget, a szociális deprimáltságot, az érzelmi elvetettséget és még ezer olyan pszichés faktort, ami generációkat száműzött a képzelt valóság univerzumába. Van azonban egy megkerülhetetlen tény, ami talán az összes többi tényezőnél nagyobb mértékben taszította a képzelt univerzumok valóságtalanságába a XXI. század ifjúságát.

Az embernek két dimenziója van. Az anyagi világ mindig a test igényeivel szervesül, míg a metafizikai jelenségeket (ezek többnyire fogalmak, ideák) a lélek működésével kötjük össze. Az embernek tehát éppen úgy van szüksége az ideák világára, mint a test szükségleteinek a kielégítésére. Ez az emberi létezés kettőssége, és ha a két valóság egyensúlyban van, az olyan ember boldog életet tudhat a magáénak. Amit a nyugati világban látunk, az pontosan az egyensúly felborulása, amit én az ösztönös rész megszüntetésével és a lelki rész félremagyarázásával szoktam körülírni. Az ösztönös rész működését kellőképpen nehéz, de sajnos nem lehetetlen megszüntetni! Pusztán annyit kell tenni, hogy a társadalmi énben új reflexeket munkálunk ki (férfiként nem csapunk a lányok fenekére, nem fordulunk a lányok után az utcán, nem képviseljük agresszívan személyes érdekeinket aka Gillette-ideológia), és ha megszületik az új társadalmi én, az egy idő után vissza fog hatni arra a rejtett belső személyiségre, amit normális esetben a megfelelően szocializált társadalmi én hivatott féken tartani. A szándékosan félremagyarázott lelki igények mivoltát sem különösen nehéz értelmezni, hiszen a XXI. századi fogyasztó például meg van róla győződve, hogy egy wellnesshétvége pontosan az a lelki liturgia, amit Jézus Krisztus is gyakorolt volna a pusztában 40 napos elvonulása idején, ha saját korában létezett volna jakuzzi… Ergo, a XXI. század erőszakosan kívánja újraértelmezni az emberi létezés két legerősebb mivoltát, az ember lelki és testi valóságát. Mivel pedig az életünk irracionalitásba fordult, ahol szégyenjegyeket kezdtek társítani például az olyan természetes viselkedésformákhoz, mint az udvarlás, vagy az anyaság kérdése, így az emberek a videojátékokban, képregényekben, fantasy könyvekben, szerepjátékokban, virtuális univerzumokban kezdték el keresni és próbálták ott megélni az ösztönszerű és éppen ezért rossznak kikiáltott viselkedésformákat. Ez a társadalmi jelenség online univerzumok egész sorát hívta életre, ahol persze a korlátlanság mámora a sokszínű karakteralkotásban teljesedett ki. De miért akar valaki cowboy lenni, esetleg katona egy 2. világháborús játékban? Nem tudok rá politikailag korrekt választ adni; létezésünkből száműzve lettek a heteroszexuális férfit jellemző élethelyzetek és azt megtámogató minták. De ugyanígy lettek száműzve az archaikus nőt meghatározó társadalmi vetületek és elvárások is. Mivel pedig a nyugati világban lassan minden tilos, ami egyöntetűen jellemzi a férfit és a nőt, legalábbis abban az értelemben, ahogy a két nem évezredekig létezett, az emberek új világokat kezdtek alkotni – részben primer vágyaik megélése érdekében.

A nyugati világ azonban híján volt még valaminek; az olyan modern mítoszoknak, amik a létezés alapvető összefüggéseit érthetően magyarázták volna a felnövekvő generációknak. És ezzel meg is született a tökéletes árukapcsolás, ami megihlette többek között George Lucast is. Menekülés a valóság sivatagából, ugyanakkor az igény arra, hogy az új univerzum alapjai együtt rezegnek a teremtés ősi szabályszerűségeivel, amiből így generációk meríthetnek embert megtartó erőt és erkölcsiséget. Különböző emberek persze különböző módon teremtettek új univerzumokat. J. R. R. Tolkien az északi népek mítoszát és a Biblia alapvetéseit gyúrta össze egy koherens meseuniverzummá, George Lucas pedig a vadnyugat sajátos erkölcsi szabatosságát ötvözte a Harmadik Birodalom és az Egyesült Államokat Nixon idején jellemző imperializmus rendszerszintű elnyomásával. Adott hozzá némi Zen buddhizmust, és nem felejtkezett el Krisztus megváltás- és szeretetüzenetéről sem, ami Luke és Anakin Skywalker személyén keresztül talált utat univerzumába. Mindkét világnak van azonban egy közös sarokpontja! Az alkotók a rendet és erkölcsöt fix viszonyítási alapként, félreértelmezhetetlen és félremagyarázhatatlan vonatkozásokkal helyezték univerzumuk középpontjába. Miközben a Nyugat vígan ült fel az erkölcsi és kulturális relativizmus lovára (ez a ló hamarosan meg fog dögleni), addig sem a Star Wars, sem Középfölde működésében nem találtatott olyan kulturális meghasonlás, amit a valóságban az erkölcsi szabályok dinamikus változóként való értelmezése eredményezett. A Star Wars világa éppen olyan fogalmi rendszerrel operált, mint a Biblia. A Star Wars nem különösebben foglalkozott kisebbségi kérdésekkel, vagy a szexualitással, mert saját erkölcsi rendszerét pusztán a szexuális szabadosság, vagy csak a kisebbségi jogok kedvéért még véletlenül sem rántotta a mélybe. A Star Wars egyetemessége egy olyan üzenetben rejlik, amit származástól, társadalmi élethelyzettől, vallástól függetlenül mindenki képes értelmezni. Kiindulópontja pedig az olyan alapvető erkölcs, ami az embereket nem a bőrszínük, és még csak véletlenül sem a személyes szexuális preferenciáik, hanem kizárólag a cselekedeteik alapján méri. Rendszere két részre osztja az élőlényeket; rossz (birodalmi/sith) vs. jó (felkelő/jedi). Ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy a nagyszerű történetet kreatív alkotója sikerre vigye. Rettenetesen egyszerű determinizmusa tökéletesen mellőzte a kulturális relativizmus minden formáját, és annak nem is biztosított helyet a történet fonalában. Példának okáért, tökéletesen működött az a birodalom, amiben csak fehér angolszász férfiak játszottak. A jó és a rossz ugyanis természetüknél fogva magasabban pozicionált sarokpontjai a világunknak, mint a származás, vagy a nem. Miért kellett a működő recepten változtatni? A kérdés megválaszolását részben az olvasóra bízom!

A modern társadalommérnökök a valóság talaján már bevégezték munkájukat, elértek és megteremtettek minden olyan ocsmányságot, ami szembe helyezkedik a mítoszok világteremtő erejében rejlő erkölcsi állandósággal. Ugyanakkor nem, vagy korlátozott mértékben volt hozzáférésük a mitikus alapokkal bíró modern szellemi univerzumokhoz, mert azok nem tőlük származtak. Persze volt olyan, amit kifejezetten ők ihlettek, de nem volt a kezükben például a XX. századi popkultúra egyik Bibliája, a Csillagok Háborúja. Sokféleképpen lehet magyarázni szeretett univerzumunk erkölcsi hanyatlását. Átfeminizált vezetés, új célcsoportok megnyerésének a vágya, rosszul pozicionált termékek és filmek stb. stb. A témában számtalan YouTube-videót készítettek az úgynevezett toxikus rajongók, akik a mainstream média szerint a saját "mérgező" ideológiájuk tükrében "értelmezik félre" a Star Wars XXI. századi vonatkozásait. Én azt gondolom, hogy példának okáért Rey politikailag motivált karakterét igen nehéz, ha nem lehetetlen félreértelmezni, hiszen még ‘in universe’ is képtelenség az a sok baromság, amivel képesség címén az új részek írói a történetben eddig eltelt alig egy/másfél hét időintervallum alatt megverték. Mennyire hiteles hős az olyan, aki már az első részben beszél vukiul, érti a robotok csipogó nyelvét, megveri a bolygója buckalakóit, vezeti a Falcont, megjavítja a Falcont, az erő bővebb ismerete nélkül használja az elmetrükköt, majd a trilógia első részében legyőzi a főgonosz jobbkezét… ráadásul egy számára ismeretlen fegyverrel? Hallottam már magyarázatokat arra vonatkozóan, miként lehet valaki ennyire erős és erkölcsileg feddhetetlen, de az igazság az, hogy ha el is fogadom a magyarázatok jelentős részét – mert végső soron mindent ki lehet magyarázni -, egy valamit akkor sem tudok magamban helyre rakni. Hol van Rey karakterén keresztül az alázatra tanítás? Ha egy hős már a kezdetektől mindenre képes, amit természeten lehet magyarázni a származásával, az erőérzékenységével, vagy a társadalmi helyzetéből eredő kurázsijával, abban hol a tanító szándék? Hiszen tudjuk jól, Luke karaktere negyed ennyit sem tudott az eredeti trilógiában, időrendben csak a Jedi visszatérre tanulta meg az elmetrükköt, és még a saját X-szárnyú vadászát is képtelen volt a mocsárból kiemelni. Mindamellett, hogy maga is hajtott végre hajmeresztő dolgokat, végig hús-vér karakter érzetét keltette, aki olykor híján volt a bölcsességnek, a fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges alázatnak, és hiányzott belőle a türelem, míg végül személyes hiányosságai A Birodalom visszavág végére egy sor katasztrófába nem torkoltak. Luke Skywalker karakterén keresztül tanított meg minket George Lucas az alázat fontosságára. Vagy éppen arra, hogy ne nézzünk le egy zöld manót pusztán a méretei miatt. Egy sor fontos dolgot üzent nekünk Luke Skywalker kezdeti morális sekélyessége és erkölcsi tökéletlensége. Utazásra invitált minket, ami által megtanulhattuk; befektetett energia, vér, verejték, súlyos áldozat nélkül nincs lehetőségünk megismerni a dolgok szélesebb összefüggéseit. Rey semmire nem tanított meg minket, és hiába magyarázzák az elvakultabb rajongók, hogy ‘in universe’ számtalan oka van az erejének, amit mi nézők Luke Skywalker kezdeti tökéletlenségéből tanulhattunk, ugyanazt Rey kezdeti tökéletességéből egyszerűen nem tudjuk levezetni. Milyen lett volna egy átérezhető, valóságos karakterívvel megáldott hús és vér Rey? Nyilván nem érti meg BB8 csipogását, nyilván nem veri meg a sivatag bolygója buckalakóit, nyilván nem tudja vezetni a Falcont, sem pedig megjavítani azt, nyilván nem tudja használni készség szinten az elmetrükköt (sem pedig a fénykardot) és a film végén igen fájdalmas tapasztalatot szerez arról, mit is jelent képzetlen senkiháziként kiállni egy minden elemében veszedelmes gyilkológép ellen. Na de mit üzent volna egy ilyen Rey a nőképűre formált XXI. század nyugati társadalmának? Lett e volna helye a metoo mozgalmak korában egy olyan női karakternek, aki Lukehoz hasonló szenvedések árán ismeri ki az erő fortélyait? Aligha. Rey egy szervilis karakter, aki teljesen üres és lényeg nélküli, miközben egyetlen célja, hogy megtámogassa a XXI. századi társadalommérnökök azon ostoba ideológiáját, ami elpusztította John Connort is, hogy egy alig 40 dekás, hobbit méretű mexikói nőt helyezhessen a Terminátor-filmek megváltástörténetének a középpontjába. Ha Rey hús-vér karakter lenne, akit az Ébredő erő végén jól elvert volna Kylo Ren (a rettegett fehér férfi), majd pedig a rá következő részben Luke Skywalker (az ugyancsak rettegett fehér férfi) tanított volna az alázatra, hogy a rá következő utolsó részben Snoke fővezér előtt nemesüljön valódi hőssé, az minden bizonnyal kiváltotta volna a progresszívnek kikiáltott feminista ideológia híveinek az ellenérzését. Ennek megfelelően nem kaptunk valódi hőstörténetet, csak egy olyan önmagával inkonzisztens katyvaszt, aminek a végére a rajongók egy jelentős része természetszerűleg morzsolódott le a Star Wars világáról. Megérte feláldozni a hős útját valami olyanért, amit könyvekkel, képregényekkel, elvakult rajongói kifogásokkal kell megtámogatni ahhoz, hogy valamennyire működjön? Aligha.

Hírdetés

Azonban a legsúlyosabb bűncselekmény kivonata csak most következik!

A Rey-t alakító "színésznő" nyilatkozta a visszatérő Palpatine császár kapcsán, hogy az uralkodó végre méltó módon lesz kiírva a sorozatból. Ezt a mondatot érdemes egy kicsit ízlelgetni, mielőtt kiköpnénk! Végre méltó lezárást kap Palpatine császár története, természetesen egy erős, független nő által. Mert amit a Jedi visszatérben produkált nekünk Lucas és Richard Marquand, és ami ezek szerint helytelenül épült be a legnagyszerűbb trilógia záróakkordjaként a közös tudatunkba, annál Mary Sue Nyitottszáj és multikulturális csapata csak jobbat tud majd kínálni nekünk. Az eredeti császár halálával kaptunk egy megváltástörténetet, aminek a legfontosabb elemét képezte az a tény, hogy még a leggonoszabb személyben is ott lehet a reményre okot adó jóság apró szikrája, ha pedig az lángra kap, képes megváltoztatni nem csak egy ember személyes sorsát, hanem az univerzum energetikai áramlását is. A másik nagy tanulság pedig Luke csodálatos életútjában keresendő. A parasztfiú, aki némi szemtelenséggel, nagy fokú merészséggel, ifjonti hévvel és szinte zéró tudással felvértezve állt bele egy abszolút lehetetlennek tűnő feladatba, hogy utána minket, nézőket vezessen végig az önmegvalósítás kínkeserves felismerésekkel, önreflexióval lekövezett igen rögös útján. Luke Skywalker karakterén keresztül értettük meg, milyen teher tud lenni egy családi kötelék. Hova vezetnek az életben meghozott – elsőre talán aprónak tűnő – hibás döntések, és hogy mennyi embernek (köztük értékes barátoknak) kell szenvednie azért, hogy őseink hibáit aztán mi magunk hozzuk helyre. Van ennél szebb, lényegre törőbb tanító szándékkal bíró mese a világon? Lucas féltő gonddal építette fel Anakin és Palpatine "barátságán" keresztül az Ember tragédiáját. Anakin bukásában öltött testet az ártatlanság elvesztése, a paradicsomból való kivonulás. Anakin sem tudott nemet mondani a tiltott gyümölcsre, és döntésével mindenkit elpusztított maga körül, akit korábban annyira nagyon szeretett. Lucas 6 részes, kolosszális kigondolású, de hullámzó minőségű eposza a Jedi visszatér utolsó jeleneteivel – talán fogalmazhatunk úgy, hogy – egyenesen biblikus lezárást kapott. A tróntermi jelenet a mindent összegző Armageddon, ami a Star Wars világán belül megtisztította és felszabadította Anakin bűneinek a következményei alól az univerzumot. Ennél jobbat fog most nekünk produkálni az erős nő, aki egy hét alatt jutott el a sivatagból a semmitmondó főgonosz trónterméig.

A legnagyobb bűn tehát a mítosz alapját képező bibliai megváltástörténet, Anakin Skywalker mint a bukott ember Krisztus általi megmentésének relativizálása az uralkodó feminista ideológia rémképén keresztül. És itt találkozik egy nemzetben, családban gondolkodó, a krisztusi tanúságtétel erkölcsi igazságában mindig bizakodó ember jobb társadalomba vetett reménye azzal a fertelmes elgondolással, ami Hollywood által szennyezi visszamenőlegesen is az értékteremtő mítoszainkat. „Töröld el a múltat! – hangzik el Kylo Ren szájából a nevezetes mondat, mi pedig vészjóslóan nézünk össze a moziban, mert mintha már hallottuk volna ezt valahol, talán éppen egy marxista fejtágítás alkalmával.

Mit lehet erre mondani?

Én megőrzöm úgy az emlékezetemben a Star Warst, ahogy a XX. század szerintem legjelentősebb mítosza értékes üzeneteivel együtt a Jedi visszatérben lezárult. Mert ezt a fontos kulturális ékkövet vétek feláldozni egy olyan ideológia kedvéért, ami teljesen kiszívta a lelket a Star Wars univerzumából, és tette azzal az ártó szándékkal, hogy a popkulturáis terünk egyik legerősebb fegyvertényét eluralva befolyásolja azt a szellemi dimenziót, amihez a XXI. század társadalommérnökeinek eddig még nem volt hozzáférésük.

Te megnézed a mozikban az Erős nő korát? Ha akarod, nézd! Én biztosan nem fogom. De mondok még valamit! Ha azt a pénzt, amit a mozijegyre költenél, inkább egy szerencsétlen csövesnek adod, már többet teszel a Star Wars jövőjéért, mint amit a Disney társadalommérnökei „hozzáadott érték” címén leromboltak az elmúlt évek alatt. A Csillagok Háborúját kedvelő, nemzeti érzelmű emberként a kérdésre adandó válasz számomra ennél nem is lehetne egyértelműbb.

Leon Silver

(Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »