Avagy lesz-e követője ötven év múlva Jézusnak a szülőföldjén?
A nagy nyugati „demokráciákban”, a „korlátlan sajtó-és szólásszabadság birodalmában” rengeteg a tabu, a tiltott téma, amelyekről sem szabadon vitatkozni, sem a hivatalos véleményt megkérdőjelezni nem lehet. Immár jó ideje börtön is fenyegeti azokat, akik másként merészelnek gondolkodni bizonyos történelmi, társadalmi, politikai kérdésekről. A tiltott témák közé tartozik a palesztinai keresztények sorsa. Több okból is. Egyrészt, az ő tragédiájuk bemutatása „antiszemitizmust gerjeszt”, aláásná a „demokratikus Izrael” mítoszát. Másrészt semmiféleképpen sem hozható összhangba az újkeletű „zsidó-keresztény” vallási tanításokkal sem. Továbbá a palesztin keresztények létezése ellentmond annak a jól ismert narratívának, mely szerint Izrael „az európai civilizációt, a demokráciát és a kereszténységet védelmezi a muszlim barbársággal, terrorizmussal” szemben.
Szegény Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár is nagy gondban lehet, amikor a palesztinai keresztények sorsáról hall. (Ha hallott egyáltalán erről.) Milyen zavarban lehet, ha mondjuk palesztinai keresztények segítséget kérnek tőle és hivatalától! Mert ugye akkor olyan embereken kellene segíteniük, akiknek balsorsáért felelős államról csak és kizárólag a legmélyebb elismerés és tisztelet hangján lehet szólni…
Az érv, mely szerint a keresztények száma a muzulmán palesztinok körében oly csekély, hogy foglalkozni sem érdemes vele, nem állja meg a helyét. Főleg a múltat illetően nem! 1946-ban az ENSZ adatai szerint hozzávetőleg 145 ezer volt az akkor még brit „mandátumterületnek” (valójában gyarmatnak, amelyet már 1917-ben a zsidóknak ígértek) minősülő Palesztina területén élő keresztények száma. Ami annyit jelent, hogy Izrael létrehozása előtt két esztendővel a palesztinai arabok 12%-a követte Jézus Krisztus tanításait: többségük ortodox volt, de szép számmal akadtak köztük katolikusok és protestánsok is. Amikor a zsidó fegyveres milíciák terrorja nyomán bekövetkezett a Nakba, vagyis 750 ezer palesztin elüldözése otthonából, 75 ezer keresztény is menekülni kényszerült: sokan közülük a szomszédos országokban, mások Ciszjordániában és a Gázai övezetben telepedtek le. (Később számos palesztin keresztény Európába, illetve Amerikába távozott.)
Az izraeli fegyveres alakulatok nem tettek különbséget muszlimok és keresztények között: 1948 novemberében két, döntően keresztény lakosságú falu, Iqrit és Biram lakóit szólították fel távozásra, azzal hitegetve őket, hogy két héten belül visszatérhetnek. (Természetesen sohasem térhettek vissza.) 1922-ben Jeruzsálem lakosságának 51%-át még keresztények alkották, azonban 1947-ben lélekszámuk már csak 30 ezer fő volt (15%), jelenleg pedig 15 ezer (más források szerint 10 ezer) fő (1,5, ill. 1%). 1948-ban, Izrael megalakulásakor Jézus szülőhelyén, Betlehemben a lakosság 86%-a volt keresztény vallású, napjainkban azonban immár csupán a városban élők 12%-a hisz Jézus Krisztus tanításaiban. Ami pedig a vallási megoszlást illeti: a legtöbb keresztény palesztin az ortodox felekezethez tartozik (51%), viszonylag jelentős még a római katolikusok száma (23%), de vannak köztük maroniták, az örmény egyház hívei, mi több, anglikánok és evangélikusok is. Sőt, egy roppant kicsiny kopt és kvéker közösség is létezik.
2012-es adatok szerint a történelmi Palesztina területén 200 ezer keresztény élt, akiknek 75%-a Izrael, 25%-a pedig a megszállt területek lakója volt. A Palesztin Statisztikai Hivatal 2017-ben arról adott hírt, hogy 47 ezer a keresztények lélekszáma az izraeli ellenőrzés alatt álló palesztin területeken, akiknek 98%-a Ciszjordániában, főként Betlehemben és Ramallahban, illetve Kelet-Jeruzsálemben lakik, a Gázai övezet pedig immár csupán 1100 keresztény otthona. A csökkenés nagyarányú és folyamatos. Jelenleg Izraelben a népesség alig 2%-a, a megszállt területeken pedig a lakosság hozzávetőleg 1,5 %-a keresztény. (A legoptimistább becslések szerint 2%.) Számuk a jövőben alighanem tovább csökken: nem csupán a nagyarányú kivándorlás miatt, de azért is, mert a keresztény nők kevesebb gyermeknek adnak életet, mint a muzulmán asszonyok. A hazájukon kívül élő palesztin keresztények száma pedig immár eléri a félmillió főt.
Az utóbbi években és kiváltképpen az újabb Netanjahu-kormány megalakulása után fokozódtak a keresztények, illetve a szent helyek elleni támadások a szélsőséges zsidó csoportok részéről. (Ld. itt vagy itt.) 2022-ben megszületett a „Megvédeni a Szentföld keresztényeit” elnevezésű, különböző felekezetekhez tartozó személyeket tömörítő szervezet, mely igyekszik a világ figyelmét felhívni a Jézus követői elleni cselekményekre, és megszervezni a keresztények védelmét. (Nem túl nagy sikerrel.) Matheosz görög ortodox pap a francia Le Figaro napilapnak nyilatkozva közölte: „Ha a dolgok így mennek tovább, egy generáción belül nem lesznek keresztények Jeruzsálem óvárosában. Templomaink csak múzeumok lesznek.” De rövid idő múlva nem csak Jeruzsálem óvárosában, hanem sehol a Szentföldön nem lesznek többé keresztények.
Márpedig Jézus követőinek évtizedek óta zajló szentföldi kálváriája nem a „muzulmán terroristák” számlájára írható. A palesztin gazdasági, társadalmi és kulturális életben a keresztények meghatározó szerepet játszanak. Manuel Musallam atya, a gázai katolikusok egyik korábbi elismert vezetője 2008-ban nem kevesebbet állított, mint hogy az övezet gazdaságának hozzávetőleg egyharmad részét keresztényekhez kötődő vállalkozások uralják. (A 2007-ben bevezetett izraeli blokád óta azonban ez a megállapítás aligha érvényes, mivel a fekete kereskedelem, a sok esetben a föld alatti alagutakon zajló csempészet lett a gazdaság hajtómotorja.) 1988-ban, az első palesztin intifáda idején alapította a baptista felekezet az Ahli Arab Kórházat, amely évente 160 ezer beteget látott el – mindaddig, amíg az izraeli hadsereg kegyetlen katonai akciói és bombázásai következtében az intézmény további működtetése lehetetlenné nem vált. Ezen kívül több más keresztény fenntartású egészségügyi intézmény is működött az övezetben. Az immár két és fél hónapja zajló vérengzést megelőzően négy katolikus és egy ortodox iskola gondoskodott 3 ezer diák magas szintű oktatásáról. (Akik közül 180 volt keresztény.) Az 1844-ben Angliában alapított YMCA (Young Men’s Christian Association) Mozgalom Gáza városának egyik legrégebbi kulturális és szociális tevékenységet folytató, általános tiszteletnek örvendő egyesülete volt. A szervezet központi épületét – melyben több százan kerestek menedéket – december 17-én pusztító bombatámadás érte, melynek következtében sokan vesztették életüket. 2019-ben az USA külügyminisztériumának a vallásszabadság palesztinai helyzetével kapcsolatos jelentésében az alábbi megállapítást olvashatjuk: „Minden jel szerint egy ki nem mondott közmegegyezés uralkodik a palesztin társadalomban, mely szerint a vallási hovatartozás másodlagos ahhoz képest, hogy valaki palesztinnak vallja magát, és osztozik nemzettársai sorsában. Ami még fontosabb, mindenki, válogatás nélkül az izraeli elnyomó mátrix áldozatának érzi magát.” Egy palesztin kutatóközpont 2020-ban végzett felmérése szerint a szentföldi arab keresztények túlnyomó többsége a palesztin társadalom szerves részeként tekint magára, és a muzulmán többség részéről nem tapasztal diszkriminációt. (Más kérdés, hogy a vegyes házasságok meglehetősen ritkák, ennek oka azonban a kicsiny keresztény közösség tagjainak fennmaradás iránti dicséretes vágyának tulajdonítható.)
Riah Abu al-Assal, aki 1997 és 2007 között Jeruzsálem anglikán (!) püspöke volt, a következőképpen foglalta össze a muszlim és keresztény palesztinok kapcsolatát: „A palesztinai arab keresztények részei a palesztin nemzetnek… Közös a történelmünk, a kultúránk, a szokásaink, és ugyanazok a reményeink.” Jézus vallásának követői számarányukhoz képest komoly szerepet játszottak hazájuk politikai életében, illetve a különböző gyarmatosítók elleni harcban. Hajj Amibn al-Hussein, a két világháború közötti palesztin függetlenségi mozgalom egyik vezéralakja környezetében például számos keresztény tevékenykedett. De a Palesztinai Felszabadítási Szervezet alapítói és későbbi vezetői között is megtaláljuk őket. George Habash, egy ortodox vallású orvos alapította meg az Arab Nacionalista Mozgalmat, amelyből aztán létrejött az egykor jelentős politikai szerepet játszó Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezet. Naif Hawatmeh, aki szintén az ortodox felekezet tagja volt, hozta létre a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért elnevezésű mozgalmat. Továbbá keresztény volt az egykor a nyugati világban is tiszteletnek örvendő Hannan Ashrawi is, aki hosszú évekig a Palesztin Hatóság szóvivői posztját töltötte be.
Az izraeli terjeszkedés, a földfoglalások, a mozgásszabadság korlátozása, a folyamatos razziák, a szabadságjogok szűkitése, a Gázai övezet blokádja, a katonai megszállásból fakadó súlyos gazdasági nehézségek, az övezet ellen indított katonai akciók egyaránt sújtják az iszlám és a keresztény vallás híveit. Akiknek a sorsa – legalábbis a Szentföldön – részben egybefonódott. A betlehemi Dar Al Kalima Egyetem 2017-ben 500 muszlim és 500 keresztény palesztint kérdezett meg arról, véleményük szerint mi az oka a keresztények kivándorlásának Ciszjordániából. A válaszadók egyöntetűen állították, hogy az izraeli megszállás, a korlátozó és megkülönböztető intézkedések sokasága, az önkényes letartóztatások, a földek elkobzása a legfőbb okai a palesztin keresztények körében uralkodó reménytelenségnek, melynek következtében kilátástalannak tartják a jövőt, és sokan közülük az emigráció mellett döntenek. A Gázai övezetben a fojtogató blokád és az 2007 óta lezajlott négy háború miatt még borzalmasabb a helyzet. Az ottani, immár csupán ezernél alig több kereszténynek a szent helyek (Jeruzsálem, Betlehem, Názáret) meglátogatása is nehézséget okoz(ott), mivel az övezet határát átlépni csakis az izraeli hatóságok engedélyével lehetséges. Márpedig a zsidó állam csak korlátozott számban tette lehetővé még karácsony, illetve húsvét ünnepén is a gázai palesztinok számára a belépést Izrael, illetve Ciszjordánia területére. (2019 húsvétján például csupán 200, 55. életévét betöltött gázai keresztény kapott engedélyt a szent helyek meglátogatására, Jeruzsálembe azonban nem tehették be a lábukat.)
Ez év október 15-én palesztin és dél-afrikai keresztény vezetők Johannesburgban konferenciát rendeztek a palesztin keresztények helyzetéről. (Természetesen a nyugati keresztény egyházak részéről senkinek nem volt bátorsága megjelenni a konferencián.) A résztvevők megállapították: súlyos aggodalomra ad okot a szentföldi keresztények arányszámának csökkenése, amely az elmúlt 75 év folyamán közel tízszeres! A megjelent keresztény egyházi vezetők felhívták a figyelmet Betlehem helyzetére: Jézus Krisztus szülőhelyén 75 évvel ezelőtt a lakosság 86%-a volt keresztény, jelenleg azonban csupán a betlehemiek 12%-a, 11 ezer ember tartozik Jézus Krisztus követői közé. A keresztények elvándorlása felgyorsult, miután Izrael 1967-ben megszállta a Jordán-folyó nyugati partját (ahol Betlehem is található), illetve az emigráció újabb lendületet vett az úgynevezett „elválasztó fal” megépítése nyomán, 2002-től kezdődően. Ez az elborzasztó építmény ugyanis elvágja Betlehemet Jeruzsálemtől, illetve megnehezíti a kapcsolattartást a Megváltó szülővárosa és Ciszjordánia más részei között is. Mint a „Nyitott Betlehem” elnevezésű szervezetnek a johannesburgi konferencián felolvasott közleménye leszögezi: „A fallal elszigetelt, az (izraeli) telepek által bekebelezett, különböző ürügyekkel lezárt területek miatt a betlehemi kerület mindössze 13%-a áll egyáltalán a palesztinok rendelkezésére.”
A Gázai övezetben zajló vérengzés következtében 2000 év után véglegesen eltűnhet a kereszténység a Gázai övezet területéről. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 21 keresztény vesztette életét a bombázások és harci cselekmények során az elmúlt két és fél hónap folyamán. Október 17-én, néhány nappal az övezet elleni brutális háború megkezdése után, az izraeli haderő bombázta az Ahli Arab Kórházat, ahol sok száz ember keresett menedéket az öldöklés elől. (A mai napig nem álltak elő bizonyítékokkal arra vonatkozóan, hogy a kórházat fegyverraktárként használták, vagy az épület alatt a Hamász alagútjai húzódtak volna.) Két nappal később Szent Porfíriosz templomát (Szent Porfiriusz 352 és 420 között élt, gázai püspök volt, maga az épület a világ harmadik legrégebbi temploma) érte rakétatalálat, melynek következtében 18 személy (köztük nők és gyermekek) vesztette életét. Egyetlen nyugati keresztény vezetőnek sem volt bátorsága ezúttal sem megszólalni. A Jeruzsálemi Ortodox Patriarchátus azonban tiltakozott: „Templomokat, egyházi intézményeket fegyverrel támadni, ráadásul olyan helyeket, ahová ártatlan polgári személyek menekültek… háborús bűncselekmény, amely fölött nem lehet szemet hunyni” – áll a Patriarchátus közleményében. December 16-án egy izraeli mesterlövész két palesztin nőt lőtt agyon, akik a Szent Családról elnevezett gázai katolikus templomban kerestek menedéket. A Jeruzsálemi Latin Patriarchátus nyilatkozatában leszögezte: a két nőt hidegvérrel lőtték agyon. Ezúttal végre hallatta a hangját Ferenc pápa is, aki vasárnapi szentbeszédében szintén elítélte a gyilkosságot. (De a magyarországi egyházi vezetők ismételten hallgattak, mint a sír.)
Különböző internetes közösségi oldalakon számos szívszaggató segélykiáltás hangzik el keresztény palesztinok részéről. Több egyesület és intézmény nyílt levélben szólította fel „azokat a nyugati teológusokat és egyházi vezetőket, akik feltétel nélkül támogatták Izraelt, hogy térjenek meg, és változtassanak magatartásukon”. Mindhiába. Egy elkeseredett édesanya egyenesen Joe Biden amerikai elnökhöz intézte felhívását, melyben politikájának erkölcsi alapokra fektetését sürgette. „Mi szentföldi palesztin keresztények vagyunk, ott élünk, ahonnan a szeretet, a béke, az igazság üzenete útjára indult, és felszólítjuk Önt, állítsa meg ezt a népirtást!” – olvasható a szerencsétlen asszony levelében. Válasz természetesen nem született. Hacsak nem tekintjük válasznak az USA ismételt vétóját az ENSZ Biztonsági Tanácsában, amellyel Washington megakadályozta az újabb gázai tűzszünet életbe lépését.
Ferenc pápa azonban – becsületére legyen mondva – több alkalommal is követelte humanitárius elvek tiszteletben tartását, humanitárius folyosók biztosítását, illetve szót emelt a tűzszünet megkötése mellett. Egyértelműen hangot adott továbbá mélységes felháborodásának a gázai öldökléssel kapcsolatban. December 17-én a Szentatya a Szent Péter téren összegyűlt tömeg előtt kijelentette: „Nagyon súlyos és fájdalmas hírek érkeznek Gázából… a gázai Szent Család plébánia épületegyüttesében nem terroristák, hanem családok, gyerekek, beteg és fogyatékossággal élő emberek, nővérek tartózkodnak” – jelentette ki Ferenc pápa. Mint mondta, mesterlövészek vették őket célba, és közölte azt is, hogy találat érte a kalkuttai Teréz anya nővérei működtette épületet is. „Van, aki minderre azt mondja, ez a terrorizmus, ez a háború. Igen, ez a terrorizmus, ez a háború” – hangoztatta a Szentatya, majd megemlékezett azokról a gyerekekről, akik "nehéz karácsonyt fognak megélni, a háborús helyszíneken, a menekülttáborokban, éhínségben".
A magyar keresztény egyházak azonban ezúttal is gyalázatosan leszerepeltek. Ferenc pápa kijelentéseinek fényében még inkább különös – bár alighanem a magyarországi kormány határozott Izrael-párti állásfoglalásával magyarázható -, hogy karácsonyi szentbeszédeikben sem Erdő Péter esztergomi érsek a Katolikus Egyház részéről, sem Balog Zoltán református püspök, sem pedig más egyházi elöljárók nem merték elítélni a Gázában zajló iszonyatos vérengzést, nem volt bátorságuk kifejezni szolidaritásukat a palesztin néppel. Inkább kerülni igyekeztek a téma megemlítését is, legjobb esetben általános megállapításokat tettek a világban uralkodó békétlenségről, és – konkrétumok említése nélkül – megértésről, igazságról, szeretetről prédikáltak. A legbátrabbnak talán a nem éppen hősies kiállásairól ismert Fabiny Tamás evangélikus püspök mutatkozott, aki az MTI-nek adott karácsonyi nyilatkozatában az alábbi vakmerő kijelentésre ragadtatta magát: „Az üres istálló képe idén különösen igaz a karácsonyi történet színhelyére, Betlehemre és a Szentföldre.” Fabiny halált megvető bátorságról téve tanúbizonyságot, telefonon fölhívta a Szentföld evangélikus egyházának püspökét, Munib Younant, aki arról számolt be neki, hogy „nagy az ünneptelenség náluk”. „Visszafogott, fénytelen advent után meglehet, hogy karácsonykor is üresek maradnak a templomok, mert az emberek elmenekültek vagy félnek” – közölte a szentföldi evangélikus püspök a meggyőződéses filoszemita Fabiny Tamással.
A zsidókereszténység újkeletű kultusza, az evangéliumi keresztények, de immár szinte mindegyik keresztény felekezet feltétlen Izrael-imádata szöges ellentétben áll a fentebb ismertetett adatokból, tényekből kiolvasható következtetéssel: Izrael a legkevésbé sem bánja, ha az egyre elviselhetetlenebb körülmények nyomán a palesztin keresztények minél nagyobb számban döntenek az elvándorlás mellett. A cionista propaganda egyik alaptétele, hogy a „palesztin-izraeli konfliktus” vallási okokra vezethető vissza: el kellene hinnünk, hogy az „üldözött” Izrael „hősies” küzdelmet folytat az őket a „tengerbe szorítani akaró”, „vérszomjas”, hatalmas muszlim tömegekkel és a mindenre elszánt „terrorszervezetekkel”. Ebbe a teljesen hamis narratívába nemigen fér bele a palesztin keresztények létezése. Végtére is ők nem muszlimok, ennek ellenére döntő többségük a hazájukból elüldözött, illetve fojtogató megszállás alatt álló muzulmán nemzettársaikkal azonosul. Ezen kívül a kereszténység a palesztin nemzeti hagyományok szerves részéve vált, így ha sikerül elüldözni a Szentföldről Jézus utolsó híveit is, azzal a palesztin ellenállás is gyengül.
II. Orbán pápának az 1095-ben tartott clermonti zsinaton elhangzott felhívását követően a keresztény Európa majd kétszáz esztendőn át hihetetlen erőfeszítéseket tett, óriási emberi és anyagi erőforrásokat mozgósított a Szentföld visszafoglalása érdekében. 900 esztendő elteltével pedig a pogánnyá tett Európa irányítói szemrebbenés nélkül nézik végig, esetleg még támogatják is a szentföldi kereszténység felszámolását, napjainkban pedig az ott élő palesztin keresztény palesztinok legyilkolását. Kereszténynek nevezheti-e magát az, akit nem keserít el a Jézus vallásának fokozatos visszaszorulása a szülőhelyén, illetve akit nem háborít fel az ott élő keresztény és bármilyen más vallású családok, gyerekek, beteg és fogyatékossággal élő emberek tömeges legyilkolása?
Gergely Bence – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
