A Piramis vezetőjét is beszervezte a III/III – szólt róla a zenekar tagjainak

A Piramis vezetőjét is beszervezte a III/III – szólt róla a zenekar tagjainak

Míg a legtöbben titkolni, sőt tagadni próbálják, hogy az "átkos" rendszerben besúgók voltak, addig Som Lajos önként árulta el a Best magazinban, hogy a hetvenes években III/III-as ügynöknek szervezték be.

A Piramis együttes alapítója és vezetője úgy emlékszik, egy olyan díjkiosztó rendezvény után jelentek meg otthonában a nyomozók, ahol az egyik slágerükbe hirtelen bejátszotta basszusgitárjával a himnusz részleteit.

Átvitték egy hotelszobába, ahol először a himnuszról faggatták, majd a tudtára adták, hogy minden olyan dologról hírt kell adnia, ami államellenes, káros a Magyar Népköztársaságra nézve.

Hírdetés

– Abban a pillanatban megértettem, hogy itt nagy baj van, III/III-as ügynököt akarnak belőlem csinálni – mondta Som a Bestnek. – Három nap gondolkodási időt kértem, és mivel tanácstalan voltam, megkérdeztem az apámat.

Ő azt mondta: fiam, ezek rádöbbentek arra, hogy ti a nép hangja vagytok, írd alá a papírt, különben nem utazhattok soha többé. Csak arra figyelj, mit mondasz, és mindig a becsületed szerint dönts. A zenekar tagjainak elmondtam, mire kértek, semmit nem titkoltam előlük. (Kérdés, másoknak is elmondta-e, akikről jelentett, továbbá az sem mindegy, kiről mit jelentett – a szerk.)

Som saját bevallása szerint aztán személyesen tett jelentéseket, de nem volt valami ügybuzgó, így a hatóságok többször is megzsarolták, hogy erőltesse meg magát. Egy alkalommal a Piramis énekesét, Révész Sándort akarták megrágalmazni azzal, hogy marihuanát termeszt Szeged környékén, így Som kénytelen volt "kicsit többet jelenteni".

(Best – Blikk nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »