A piarista nővérek július 2–17. között Rómában tartották hatévente megrendezett találkozójukat, melyen a kongregáció egészét érintő ügyek áttekintése, elemzése, következtetések levonása, az új elöljárók megválasztása és konkrét tervek kidolgozása történik az elkövetkező hat esztendőre. Ez egyben a legfőbb döntéshozó testület.
A káptalanra delegált nővérek négynapos lelkigyakorlat után kezdtek el dolgozni, két héten át tartott a megfeszített munka.
A káptalan alkalmával négy földrészről érkeztek piarista nővérek, hogy képviseljék a közösségüket. Afrikai, közép- és dél-amerikai, illetve európai piarista nővérek találkoztak, beszélgettek, imádkoztak, vitáztak – és örültek egymásnak. A káptalan során szerzett benyomásokból, a piarista karizma sokszínű virágaiból kötött csokorból néhány részletet adunk közre.
A nyitó gondolat Anna Lucia nővértől származik, aki tizenkét éven át volt a rend általános elöljárója, s most lezárva feladatait komoly mérlegelésen van túl. „Július 2-án este huszonhat piarista nővér érkezett meg a passzionista rend római lelkigyakorlatos házába családi találkozóra. Piarista nővérek vagyunk, itt találkoztunk, hogy megéljük azt, hogy egy szerzetescsaládhoz tartozunk, és kiértékeljük azt az utat, amit eddig megtettünk. Azért találkoztunk, hogy közösen keressük meg, mire van szüksége kongregációnknak ezen az úton, mit tettünk meg eddig, és hogy hogyan válhat szebbé, boldogabbá, hitelesebbé Istenről szóló tanúságtételünk. Mi történt tehát ezen a káptalanon? Áttanulmányoztuk az értékeléseket, imádkoztunk, és megterveztük az előttünk álló hat évet. Az imádságban megtapasztaltuk a Szentlélek jelenlétét, és hiszem, hogy ő maga vezetett, világosított meg bennünket, és segítségünkre volt abban, hogy Isten szándékainak megfelelően alakítsuk ki terveinket.
Mindannyiunkat örömmel töltenek el a most közösen megélt tapasztalatok. Nagyon távoli helyeken szolgáló nővéreinknek hosszú idő után most volt alkalmuk találkozniuk egymással. Tele van a szívünk örömmel, reménnyel és készséggel Isten akaratának teljesítésére. Ugyanakkor elszántak vagyunk, hogy kitűzött céljainkat megvalósítsuk, ami nem más, mint hogy szebbé tegyük a ránk bízott gyermekek életét az által, hogy mind többet képesek legyünk megtapasztalni, átélni és megmutatni Isten szeretetéből.”
Nemezia brazil nővér a hivatásának kezdeteiről beszélt, arról, hogyan vezetett élete a mostani káptalanig, a most meghozott döntéseiig.
Még akkor sem, ha Isten mindig jelen volt az életemben, mert a szüleim magukkal vittek a templomba, ismertem őt és tudtam, hogy ő is ismer engem. De a szerzetességről nem gondoltam semmit, nem is ismertem akkor még szerzeteseket. Otthon, az én plébániámon, nem voltak szerzetesek. Egy alkalommal piarista nővérek jöttek a plébániánkra, közös programot szerveztek a fiatalokkal, ez akkor nem volt különösebben hatással rám. Nővérnek lenni, akik Istennek szolgálnak és segítenek az embereknek, szép dolog, de ennél több nem jutott róla eszembe.
Nemezia nővér élettörténetének folytatása ITT olvasható.
Maria Tereza nicaraguai nővér arról beszélt, mit jelent számára Isten. „Isten az Atya, Isten, aki szeret. Isten, aki mindannyiunkat meghív az ő útjaira. Mit jelent szerzetesként élni a számomra? Fiatalok sokszor megkérdezik tőlem.
Képesnek lenni arra, hogy egészen Istennek adjuk magunkat. Egészen átengedni neki az életünket, hogy egészen az Úrral legyünk, s aztán hagyni, hogy Isten vezessen tovább. Szerzetesnek lenni magának a Szeretetnek a meghívását jelenti a számomra, a tökéletes szeretetét, aki szeretni küld a világba.
Ezekben a napokban káptalanon vettünk részt, megújuló tapasztalatokat szereztünk azzal kapcsolatban, mit jelent valóban együtt lenni, együtt fordulni Istenhez, közösen dolgozni, ahogy az Egyház teszi. Megválasztottuk a legfőbb elöljáróinkat az elkövetkező hat esztendőre. Nagyon értékes volt ez az idő azért is, mert újra felfedeztük, mire hív ma engem Isten, mit jelent most piarista nővérnek lenni. Hogyan kell megélnünk a szeretet parancsát, odaadottságunkat a leginkább szükséget szenvedők iránt. Milyen káptalani üzenetet szeretnék átadni? Amit magam is kaptam: meghallgatni. Mindenki meg van hívva arra, hogy meghallja, meghallgassa és hallgasson Isten szavára. Így születnek a keresztények. Isten minden embert szeretni hív.
A teljes beszámoló ITT olvasható.
Szöveg: Tóth Borbála SchP
Forrás és fotó: Romkat.ro
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
