A Pfizer beperelte Magyarországot

A Politico birtokába jutott bírósági dokumentumból kiderül, hogy a Pfizer és partnere, a BioNTech idén januárban jogi eljárást indított a magyar kormány ellen a Covid-19 vakcina szállítása miatt, írja a Mandiner. A Pfizer szóvivője megerősítette az ügyet, amely egy belga bíróságon folyik.

A dokumentumból kiderül, hogy az ügy 3 millió BioNTech/Pfizer-vakcinaadag kifizetésére vonatkozik, mintegy 60 millió euró értékben. A vita akkor kezdődött, amikor Magyarország 2022 novemberében az ukrajnai konfliktusra hivatkozva értesítette a Pfizert, hogy nem szándékozik fizetni a gyógyszeripari vállalatnak.

Márciusban tartották az ügy első tárgyalását, a bíró elutasította a Pfizer gyorsított ítéletre vonatkozó kérelmét. Azóta az ügy nem haladt előre.

Hírdetés

Lengyelország ellen is pert indítottak

A Pfizer Magyarország elleni keresete párhuzamos a gyógyszeripari vállalat által Lengyelország ellen indított perrel. Mindkét esetben az országokat polgári bíróságon perelték be amiatt, hogy nem voltak hajlandók átvenni és kifizetni a Covid-19 oltások szállítását, amelyekre szerződést kötöttek.

Kedden a brüsszeli elsőfokú bíróság rövid első tárgyalást tartott a Pfizer Lengyelország elleni ügyével kapcsolatban. Mindkét fél megállapodott abban, hogy a tárgyalást január 30-ra halasztják.

Lengyelország vitája a 60 millió adag leszállítása miatt folyik, amelyet az ország 2022 áprilisában megtagadott. Varsó akkor vis maiorra hivatkozott – arra hivatkozva, hogy az ukrajnai orosz inváziót követő menekültáradat megterhelte pénzügyeit.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »