A pénz nem minden

A pénz nem minden

Sokszor megesett már, hogy azzal vádolnak, nem élek az elveim szerint. Mindig hamis a vád, éppenhogy mindig az elveim szerint élek, az utóbbi 15 évben mindenképpen. Amint ugyanis az ember közelebb van a halálhoz, mint a születéshez, elgondolkodik arról, mi az ami igazán fontos.

S itt nem valamiféle zavaros, buta, sírós romantikáról van szó. Sokszor elmondtam, nem azért választom azt, amit választok, mert szenvedni akarok, hanem pont ellenkezőleg: hideg számító önérdekből. A keresztény ugyanis önérdekből cselekszik, csak éppen érdekei magasabb szinten vannak.

Nemrég mesélte valaki, Indiában a hindu többségű részeken az alkoholt nem tiltják egyáltalán, szemben a muszlim területekkel, ahol eleve tilos, viszont az alkoholos italok üvegére ráírják, hogy kb. “gondold át, érdemes-e tönkretenned a családodat és karmádat részegségeddel!”. Ez kb. a “fogyaszd mértékkel” nyugati felhívás hindu verziója.

Azaz igyál, ha nagyon akarod, de ha az ital rabja leszel, elrontod földi életeted, s még a karmádat is a követlkező életedre. S ez hat, Indiában az alkoholfogyasztás átlagban a tizede, mint a legtöbb európai országban. S nem szenvednek az emberek, hanem úgy érzik, a mértékletes fogyasztással saját önérdeküket segítik.

Hírdetés

2007 óta másodszor teszem meg azt, amit minden liberális értékrend szerint hülyeség lenne meglépni: felmondok biztos munkahelyemen, s új helyre megyek, ahol a fizetésem kisebb lesz.

Jelenlegi helyemen 2 éve vagyok, most szeptember 17-én lesz a 2. évfordulóm, s felmondtam szeptember 1-jén október 31. időponttal. Két okból: egyrészt meguntam amit csinálni kell, másrészt rendkívül terhes a home office totális megszüntetése. Ráadásul minden műszakban irodai munka van immár, ma pl. 23-tól 7-ig dolgozom, ami teljesen abszurd: home office-ban még elviselhető, de irodában tényleg a lehető legnagyobb marhaság.

Új helyemen a mostani bruttó bérem 82 %-át fogom kapni. Nettóban a helyzet jobb: a mostani nettóm 86 %-át fogom kapni. (Kicsit több a fizetésen kívüli juttatás az új helyen.)

Mostani munkámról pedig cikket fogok írni pont 1 évvel kilépésem után, addig el fog avulni minden esetleges belső infó, ha ilyet véletlenül esetleg megosztanék, bár vigyázni fogok, ilyet ne osszak meg. A téma ugyanis kifejezetten érdemes megírásra. De ez nem írja felül a tisztesség szabályait: azaz hülyeség ellenében se nyúlok tisztességtelen eszközökhöz.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »