A Pentagon további csapatokat akar küldeni Európába – kénytelenek így tenni az orosz támadás miatt…

Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) további állandó amerikai csapatokat küldhet Európába az Ukrajna elleni orosz támadás miatt – jelentette a The Washington Times csütörtökön.

A napilap értesülései szerint Tod Daniel Wolters tábornok, az amerikai hadsereg európai főparancsnoka, aki egyben az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) legfőbb európai katonai főparancsnoka (SACEUR) is, a héten arról tájékoztatta az amerikai kongresszus törvényhozóit: elképzelhető, hogy az Egyesült Államoknak ismét több katonát "kell" majd állomásoztatnia az európai támaszpontokon az orosz-ukrán háború befejezését követően is.

"Mindig vegyes, összetett elvárásokat támasztanak az állandó és az ideiglenesen állomásozó katonai erőkkel szemben. Mindkettő mellett szólnak érvek és ellenérvek" – mondta Wolters tábornok egy keddi meghallgatáson a szenátusi fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának ülésén. "Az a gyanúm, hogy továbbra is több (állandó) katonai erőre lesz szükségünk" – tette hozzá a főparancsnok.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter nyitott az Európában létesített amerikai katonai támaszpontok állandó létszámának további növelésére vonatkozó javaslatra – erősítette meg John Kirby, a Pentagon szóvivője egy sajtótájékoztatón. "Biztosra vehetik, hogy a védelmi minisztérium felsővezetése mérlegeli európai katonai jelenlétünk megerősítését" – fejtette ki Kirby.

Hírdetés

"Az (európai) biztonsági környezet megváltozott. Akárhogy is végződik ez a háború – és még nem tudjuk, mikor és hogyan fog véget érni -, azzal a feltételezéssel élünk, hogy Európa sem lesz már ugyanaz, mint volt" – fogalmazott a szóvivő.

Az Egyesült Államok természetesen egyeztet európai szövetségeseivel, ha további állandó telepítésű katonai csapatokat kíván küldeni és állomásoztatni Európában, mondták el az amerikai védelmi minisztérium tisztségviselői.

"Akármilyen döntést is hozunk, az mindenképpen a szövetségeseink és a partnereink egyetértésével történik" – tette hozzá a Pentagon szóvivője.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »