A Pentagon első embere megint kórházba került

A Pentagon első embere megint kórházba került

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter vasárnap ismét kórházba került hólyaghurut gyanújával. A prosztatarákkal küzdő védelmi miniszert mentővel szállították kórházba.

Austinnál decemberben prosztatarákot diagnosztizáltak, és jelenleg is a kezelés mellékhatásaival küzd. Decemberi kórházi kezelését ráadásul a Pentagon eltitkolta még a Fehér Ház elől is.

Austin állapota egyre több kérdést vet fel, az amerikai sajtó elsősorban azzal van elfoglalva, hogy képes lesz-e még megfelelően ellátni hivatalát. A mostani vasárnapi incidens után Austin először még ragaszkodott ahhoz, hogy ő lássa el feladatait, néhány órával később azonban a hatásköreit átadta Kathleen Hicks helyettes védelmi miniszternek.

Hírdetés

Austinnak elvileg kedden kellene Brüsszelbe utaznia, hogy az Ukrajna katonai támogatását koordináló kapcsolattartó csoport ülését vezesse, ezt követően pedig a NATO védelmi minisztereinek rendes találkozójára kerülne sor. Egyelőre nem tudni, hogy ezeket a terveket a betegsége keresztülhúzza-e.

Austin orvosai szerint a védelmi miniszter rákkal szembeni kilátásai jók.

Körkép.sk, APnews.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »