A patagóniai óriások rejtélye: Európa elveszett faja a „nagylábúak földjéről”

A patagóniai óriások rejtélye: Európa elveszett faja a „nagylábúak földjéről”

Az ősi legendák és mítoszok arról számolnak be a világ minden táján, hogy a Földön egykoron az emberekkel közösen élt egy hatalmas és erős népcsoport a múltban, akiktől olykor tartottak, olykor pedig csodálták őket.

Ezek az óriások alapvetően mindenhol jelen voltak a bolygón, így a Föld történelmének részét képezték. Több mint 250 éven át Európát elbűvölték a patagóniai óriásoknak nevezett emberek rejtélyes csoportjáról szóló mesék.

 

Először 1520-ban derült fény eme rejtélyes és ismeretlen lények létezésére, amikor Ferdinand Magellán és legénysége Dél-Amerika partvonalának körbehajózása során saját szemével fedezte fel őket.

 

 

Antonio Pigafetta, Magellán expedíciójának krónikása és egyike a kevés túlélőnek, beszámolójában írt az őslakosokkal való találkozásukról, akik kétszer akkorák voltak, mint a normális méretű emberek:

 

„Egy nap váratlanul egy óriási termetű, mezítelen embert pillantottunk meg a kikötő partján, amint táncol, énekel és port dob a fejére.

A kapitány-tábornok, azaz Magellán, odaküldte az egyik emberünket az óriáshoz, hogy ugyanazokat tegye a béke jeleként. Miközben így járt el, a férfi ahhoz a szigetecskéhez vezette az óriást, ahol a kapitány-tábornok várakozott. Amikor az óriás a kapitány és a mi jelenlétünkben volt, teljesen elámult, és egyik ujját az ég felé emelve jeleket adott azzal a meggyőzősével, hogy mi az égből érkeztünk. Olyan magas volt, hogy mi csak a csípőjéig értünk neki, ugyanakkor arányos alkattal rendelkezett.”

 

A szó etimológiája tisztázatlan, de Patagónia a „Nagylábúak/Óriások földjét” jelenti.

Magellán két fiatalabb férfit túszként Spanyolországba hozott vissza, azonban megbetegedtek és meghaltak az utazás során.

 

1579-ben Sir Francis Drake hajóskapitánya, Francis Fletcher írt a nagyon magas patagóniaiakkal való találkozásról.

 

Az angol tengerész kenyeret ajánl fel egy patagóniai női óriásnak. Címlapkép.

 

A The World Encompassed (London, 1628) című műben írta le Sir Francis Drake körülhajózásának első részletes beszámolóját Drake ugyanolyan nevű unokaöccse:

 

Magellánt nem teljesen tévesztették meg, hogy Óriásoknak nevezték őket: mivel általában eltérnek a szokványos emberektől mind termetük, mind testük nagysága és ereje tekintetében csakúgy, mint hangjuk förtelmességében; de eddig senkiről sem adtak hírt, aki ennyire hatalmas vagy óriás lett volna. Mivel ott volt néhány angol férfi, akik ugyanolyan magasak voltak, mint akiket láthatunk, de történetesen a spanyolok nem hitték el, hogy bármely angol férfi valaha is odament volna megdorgálni őket, s rögtön szemtelen hazugságra kezdtek gyanakodni a patagóniaiak neve hallatán, akik úgy 5 rőf magasak voltak. Ez 7,5 lábat tesz ki – ha nem többet –, ami a közülük legmagasabbra illik. Azonban bizonyos, hogy a spanyolok kegyetlenkedései (itt utal Magellán túszszedésére) még utálatosabbá tette őket lélekben és viselkedésben egyaránt, és onnantól fogva sokkal barátságtalanabbul viselkedtek minden idegennel, aki felkereste őket.

 

Sir Francis Drake lecsökkentette a patagóniaiak magasságát 10 lábról (több mint 3 méter) 7,5-re, ugyanakkor nyilvánvalóan szándékában állt lejáratni a spanyolokat, és hibáztatni őket az óriások „szörnyűségei” miatt. Ironikus módon ezzel valójában megerősítette a mítosz mögött rejlő alapvető tényeket.

 

Az 1590-es években Anthoine Knivet azt állította, hogy 12 láb magas, azaz 3,7 méteres holttesteket látott Patagóniában.

 

Szintén az 1590-es években William Adams, a Tierra del Fuego-t megkerülő holland hajó fedélzetén lévő egyik angol férfi, egy brutális találkozóról számolt be, amelyre a hajójának legénysége és a természetellenesen magas őslakosok között került sor.

 

Hírdetés

Vajon a patagóniai óriások összefüggésbe hozhatók a Didanum emberekkel?

 

1766-ban egy pletyka szivárgott ki a Britanniába való visszatérésükről: a HMS Dolphin legénysége, akiknek John Byron sorhajókapitány volt az irányítója, egy 9 láb, vagyis 2,7 méter magas őslakos törzset látott Patagóniában, amikor a Föld körülhajózása közben elhaladt mellettük. Mindazonáltal, amikor 1773-ban kiadták az utazásról szóló újraszerkesztett beszámolót, akkor abban a patagóniaiakat már csak nagyon magas, de semmi esetre se óriási 6 láb 6 hüvelyk, azaz 1,98 méteresnek írták le.

 

Később azt mesélték, hogy a patagóniai óriások merő túlzások. Nyilvánvalóan végül is nem voltak olyan magasak. Egy francia expedíció Louis de Bougainville alatt elvi kérdést csinált abból, hogy megkeresse az óriásokat: „Kapcsolatba léptünk ezekkel az oly híres patagóniaiakkal és semmivel sem találtuk őket magasabbaknak, mint a többi embert.”

 

 

Valóban úgy látszott, hogy sokan hat láb magasak vagy nyúlánkabbak, nagyobbak, mint egy átlagos európai, de aligha hatalmasabbak. A 18. és a 19. század elejének későbbi felfedezői ugyanolyan magas, de nem igazán óriási emberekről adtak hírt.

Néhányuk szerint ezek az óriások átverések voltak, de vajon valóban léteztek? Talán csak nagyon magas emberek egy csoportját alkották?

 

Számos olyan esetet láttunk már, amikor óriásokat említenek a szent szövegek és könyvek. Például a Biblia nem csak a nefilimekről, hanem egy rejtélyes Ádám előtti fajról is beszámol, a Didanumi emberekről.

A Didanumi emberek a nefilimek és a Refaimok ősei voltak. Vajon a patagóniai óriások valamilyen rokonságban állhattak a Didanum néppel?

 

Tisztában vagyunk azzal, hogy minden kultúra mítoszai és legendái az igazság fontos elemeit tartalmazzák. A legendás óriások a mitológia jelentős részét képezik, viszont határozottan nem mítoszok. Az egyik leginkább zavarba ejtő régészeti rejtélyek közé tartoznak a történelem előtt óriáscsontvázak felfedezései.

Lehetetlen figyelmen kívül hagyni a világ különböző tájain elszórva fellelhető bizonyítékokat.

Egyszer a távoli múltban óriások poroszkáltak a Földön. Ezt a tényt a nyitott gondolkodású emberek könnyen el tudják fogadni.

 

A cikk alapjául szolgáló forrás: http://www.ancientpages.com/2018/08/15/mystery-of-the-patagonian-giants-europes-lost-race-from-the-land-of-the-bigfeet/

 

A cikket írta és szerkesztette: Száraz György

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

Istentiszteletek http://napvallas.hu/programok/tudj-meg-tobbet-az-istentiszteletekrol-es-ami-mogottuk-van/

Aurafejlesztő és Meditációs Klubok http://napvallas.hu/programok/aurafejlesztoi/

Főnix-programok http://napvallas.hu/programok/fonix-pHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/fonix-program/”rogram/

Egómentesítő kurzusok http://napvallas.hu/programok/egomentesito-kurzus/

Karma Oldó Napok http://napvallas.hu/programokHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/karma-oldo-nap/”/karma-oldo-nap/

Szer-napok (szent ünnepnapjainkon) https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ébresztő Táborok https://napvallas.hu/programok/holisztikus-tabor/

Bel- és külföldi zarándoklatok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ízisz Napjai https://napvallas.hu/programok/izisz-napjai/ 

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

 

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Boldog napot

The post A patagóniai óriások rejtélye: Európa elveszett faja a „nagylábúak földjéről” appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »