A parlament jóváhagyta az orvosok bérének emelését

A parlament jóváhagyta az orvosok bérének emelését

Jóváhagyták az orvosok fizetésének emelését a parlamenti képviselők. Erről a szerdai szavazáson döntöttek. A 139 jelenlévő képviselő közül 138 támogatta a javaslatot, egy képviselő tartózkodott.

A képviselők jóváhagyták azt a módosítást is, amely a ledolgozott évek alapján rendezi az egészségügyi dolgozó javadalmazását. Ezt az időszakot 20-ról 30 évre hosszabbítanák meg. A plénum jóváhagyta az egészségügyi dolgozók képzésével kapcsolatos módosításokat is.

Hírdetés

Az orvosok bére a ledolgozott évek alapján is emelkedik. Azoknak az orvosoknak a fizetése, akik nem tettek szakvizsgát, minden ledolgozott év után az átlagbér 0,015-szörösével emelkedik, a szakorvosoké a 0,025-szörösével, legfeljebb 30 éven keresztül. 2025. január 1-jétől a szakorvosok az átlagbér összegének 0,03-szorosával emelt bért kapnak, ez a szorzó érvényes minden ledolgozott év után, legfeljebb 30 éven keresztül.

Az orvosok fizetésének emelésére vonatkozó javaslat az Orvosszakszervezetek Szövetsége (LOZ) követeléseire adott válasz, a kormány és az orvosszakszervezetek közötti tárgyalások eredménye. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a változtatással azt szeretnék elérni, hogy az orvosok vonják vissza a felmondásukat, valamint hogy ne csökkenjen tovább az érdeklődés az egészségügyi szakmák iránt. További cél annak a megelőzése, hogy az egészségügyi szakemberek külföldre vándoroljanak.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »