A Parlament engedélyezte a határőröknek a fegyverhasználatot

A Parlament engedélyezte a határőröknek a fegyverhasználatot

A Parlament jóváhagyta az Állami Határőr Szolgálat kényszerintézkedései, katonai felszerelése és fegyverzete használatának és alkalmazásának tökéletesítéséről szóló törvényt.

Az erre vonatkozó 5232-es számú törvényjavaslatot második olvasatban 271 parlamenti képviselő szavazta meg a november 18-i ülésen – írja a Karpat.in.ua.

A törvényjavaslat engedélyezi lőfegyver használatát többek között az Állami Határőr Szolgálat katonája vagy alkalmazottja elleni támadás visszaverésére, életének vagy egészségének veszélyeztetése esetében, támadás esetében az emberek védelme érdekében, túszok vagy a szabadságuktól jogellenesen megfosztott személyek szabadon bocsátása esetében.

Lehetővé teszi a fegyverhasználatot őrzött objektumok elleni támadás elhárítása, illetve olyan személy szökési kísérlete esetében, aki súlyos bűncselekményt követett el.

Hírdetés

Ezen túlmenően a határőr használhatja lőfegyverét olyan jármű megállítása esetében, amelynek vezetője tevékenységével emberi életet vagy egészséget veszélyeztet, a határsávon belül, az Állami Határőr Szolgálat hajói, jachtjai és tankhajói felett lévő drónok repülésének megakadályozása céljából, valamint a fegyver, harci és egyéb felszerelés erőszakos birtoklására irányuló kísérlet, valamint repülőgép eltérítésének megakadályozására.

A törvényjavaslat engedélyezi a határőrök számára bilincs, sisak, kötöző-háló, gumi- és műanyagbot, könnygázzal és irritáló szerrel töltött flakonok, jármű kényszerű leállítására szükséges eszközök használatát.

A határőrök gránátot, lőszert és kisméretű robbanószerkezetet is használhatnak helyiségbe való behatolásra, vagy akadályok elhárítására olyan személy őrizetbe vételekor,

aki nem tesz eleget a határőrség alkalmazottja jogszerű követelményének, valamint túsz kiszabadítása esetében.

Mint ismeretes, Ukrajna a Nemzeti Gárda bevonásával erősítette meg a nyugati határt. A gyorsreagálású dandár egységei már elindultak a határzónába.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »