A parlament első olvasatban megszavazta Fico alkotmánymódosító javaslatait

A szlovák parlament első olvasatban megszavazta Robert Fico kormányfő alkotmánymódosító javaslatát, amely kulturális és etikai kérdéseket érint. A javaslat csak két nem (férfi és nő) létezését rögzítené az alkotmányban, szabályozná a gyermekek örökbefogadását, valamint hangsúlyozná Szlovákia szuverenitását az értékek területén. Az indítványt 81 képviselő támogatta, köztük a koalíciós pártok tagjai, valamint Anna Záborská és Richard Vašečka a Keresztény Unióból. Negyvenen ellenezték, 22-en pedig tartózkodtak, köztük a KDH (Kereszténydemokrata Mozgalom) összes képviselője. A második olvasatba lépéshez elegendő volt az egyszerű többség, ám a végső elfogadáshoz 90 szavazat szükséges, így a KDH álláspontja meghatározó lehet.

A KDH képviselői az első olvasatban nem támogatták Fico javaslatát, mert saját, hasonló tartalmú indítványukat jobbnak tartották – ezt azonban a parlament elutasította. A koalíció és az ellenzék közötti feszültség érezhető: a Smer korábban jelezte, hogy nem támogatja a KDH javaslatát, így most kizárólag Fico tervezete van napirenden. Bár ez sok olyan elemet tartalmaz, amelyet a KDH is szorgalmazott, a párt egyelőre nem döntött a végső szavazásról.

A Postoj értesülései szerint a KDH képviselői klubján belül sincs egyetértés a következő lépésekről.

Fico már tavaly júliusban, a merényletet követő első nyilvános fellépésén, a Dévényben tartott beszédében említette először az értékek védelmét célzó törvénytervezetet. Akkor a „progresszív ideológiák” elleni védvonal kiépítését hangsúlyozta, amit idén januárban konkretizált. Többször kifejtette, hogy a cél elérése érdekében a KDH támogatására is számít, ám a kereszténydemokraták fenntartásaik miatt óvatosak. Milan Majerský, a KDH elnöke úgy nyilatkozott, hogy a két javaslat legjobbjait egyesítő, minőségi törvényre lenne szükség, és módosító indítványokkal próbálják saját prioritásaikat beépíteni Fico tervezetébe.

A koalíció egységesen kiáll a javaslat mellett, amit Andrej Danko, az SNS elnöke is megerősített. Szerinte Fico ezzel a témával nemcsak politikai pozícióját erősíti, hanem a keresztény értékek iránti elkötelezettségét is bizonyítja. Ha a koalíció minden tagja és a Keresztény Unió két képviselője igennel szavaz, 81 voks már biztos, ám további kilenc szavazat hiányzik a 90-hez. A KDH 11 képviselővel rendelkezik, így támogatásuk nélkül a törvény nem fogadható el.

Hírdetés

A KDH-n belül azonban megoszlanak a vélemények. Viliam Karas szerint a párt konstruktívan tárgyalna a Smerrel, ha saját alkotmánymódosító javaslataik nem mennek át első olvasatban, és a Smer részéről is látják a kompromisszumkészség jeleit.

Ezzel szemben František Mikloško élesen bírálta Ficót, aki szerinte nem az értékek védelméről, hanem az ellenzék megosztásáról és a KDH „kicsontozásáról” szól. Mikloško a parlamentben azt mondta: „Fico nem tárgyalni akar, hanem parancsolni. A KDH-t sem a bolsevikok, sem a mostani hatalom nem tudja megtörni.” Hozzátette, hogy Fico autoriter módszereket alkalmaz, amit a párt nem fog eltűrni. (Mikloško az egyik olyan politikus a KDH-ban, aki a párt sorsát feltételek nélkül a PS-hez kötné – a szerk.)

A második olvasat így vízválasztó lesz. A KDH-nak el kell döntenie, hogy támogatja-e a módosított javaslatot, vagy továbbra is elutasítja azt, kockáztatva a koalícióval való teljes szakítást. A tét nem kicsi: az alkotmánymódosítás sikere a párt politikai súlyát és a szlovák értékrend jövőjét is meghatározza. De leginkább azt dönti el, hogy van-e átfedés a KDH és a Smer politikája között. Ha van, az azt jelenti, hogy Fico megtalálta a rést az ellenzék pajzsán.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »