A párkányi “zenélő ház” elcsendesedett. Valóban vége van, vagy csupán szünetel a párkányi horror?

A párkányi “zenélő ház” elcsendesedett. Valóban vége van, vagy csupán szünetel a párkányi horror?

N. Éva 16 éven át naponta 16 órán keresztül bömböltette a párkányi Kossuth utcában lakó szomszédoknak Verdi: La Traviata operájának egyik áriáját. A Placido Domingo előadásában elhangzó ária naponta 242-szer csendült fel. A rendőrség 16 év után idén augusztusban tartóztatta le a párkányi „zenélő ház“ tulajdonosát.

Az egész úgy hangzik, mint egy rossz állom pedig nem az. A tehetetlenség és a kétségbeesés metaforájáról van szó. Az őrületbe kergetett szomszédokon éveken keresztül senki és semmi nem segített, ugyanis a „zenélő ház“ tulajdonosa még a Legfelsőbb Bíróság jogerős döntését sem respektálta. Ennek következtében a hangszórók recsegésével fűszerezett négyperces ária (tízperces szünettel) naponta gyötörte a szomszédokat.

Turisták tömege érkezett Párkányba, hogy csodájára járjanak a „zenélő háznak“, ami még a Google mapsen is ki volt jelölve. Mint Hitchcock Psycho című filmjének legendás háza. Azzal a különbséggel, hogy itt Antony Perkins helyett N. Éva lakott. Az ő házát is titokzatosság lengi át. Azt mondják, hogy az ember sokat elbír. Na de ezt? Próbálják meg elképzelni magukat egy olyan ember szomszédjának, aki órákon, napokon és éveken át terrorizálja önöket áriával? Mit tennének? Az biztos, hogy a felindultság nem jó tanácsadó, viszont őszinte csodálkozást kelt az a tény, hogy N. Éva szomszédai mindezt anélkül kibírták, hogy erőszakot alkalmaztak volna.

A „zenélő ház“ tulajdonosa augusztus 7-től a nyitrai fogdában vár a bíróság döntésére.

A tenor mint terror

A párkányi Kossuth utca egy csendes utcácska nem messze a városközponttól. Első látásra nincs benne semmi különös. N. Éva szomszédai a ház előtt kapálnak, a virágokról és a kertről gondoskodnak.

A 25-ös házszám alatt egy szemlátomást rendetlen ház áll, ami rögtön odavonzza a tekinteteket – a rozsdás kerítés, a gyom és a hatalmas fenyő mögött ott áll egy nagy egyemeletes épület, a „zenélő ház“. Az ajtókon és az ablakokon lehúzott redőny, fönt kamerák (az utca felé irányítva), riasztó és más technika. Csend van. Mély csend zeneszó nélkül.

– mondta a „zenélő ház“ közvetlen szomszédságában lakó idősebb asszony.

A rendezett udvaron két kedves fehér kutya futkározik. Nem ugatnak. Holott N. Évát állítólag az állandó ugatásuk zavarta. 2002-ben az idegesítő kutyaugatás volt az első impulzus arra, hogy N. Éva hangosan bömböltesse az áriát.

– kérdezi az asszony, majd hozzáteszi, hogy mostanra talán már befejeződött a cirkusz.

Egy másik szomszéd, Kecskeméti Jácint azt állítja, hogy 16 éven át – amíg N. Éva az operát hallgattatta a szomszédokkal – nem volt konfliktusa az asszonnyal. Pontosabban: kerülte a konfliktust, és soha nem is beszélgetett vele. „Távozott, előzetes letartóztatásban van. Egyelőre megkönnyebbülést érzek. A pszichikai stressz és az ingerültség elmúlt. Meglátjuk meddig…” – mondja Kecskeméti.

„Dögöljetek meg, patkányok!“

N. Éva visszatérte aggasztja a „zenélő ház“ másik szomszédját, Parkanský Norbertet is. A szakemberek tanácsára vastag üvegeket és alumínium zsalut szereltettek fel a házára, ám az opera ellen ez sem segített. Fél, hogy csupán csatát nyertek, de nem háborút.

„Őszintén? Mi nem akarjuk tönkretenni, csupán a mi és a gyermekeink egészségét védjük“ – mondja Parkanský. 2017 októberében költöztek a Kossuth utcába, N. Éva pedig egy hosszabb szünet után – 2015 júliusától – éppen szeptember 22-én kapcsoltba be újra az operát játszó készüléket. Állítólag feldühítette az egyik szomszéd.

„Dögöljetek meg, patkányok!“ – kiabálta a környéken járó emberekre, miközben a középső ujját és más csúf gesztusokat mutogatott. Vulgarizmusokat és szitkozódásokat a blogján és a Facebook profilján is közzétett. Ezeket a „móreseket“ azután sem hagyta el, hogy a rendőrség letartóztatta.

Hírdetés

A történtek ellenére Norbert Parkanský nem gyűlöli a szomszédasszonyát.

– emlékszik vissza Parkanský. Ezután jött a töréspont.

N. Éva egyik pillanatról a másikra elkezdett lekiabálta Parkanskýt amiatt, hogy ő semmiféle tetőt nem akar megjavíttatni. A szomszéd azt hitte, hogy őrületbe esett. Világosan megkérte, hogy kapcsolja ki az áriát, nem tette. Parkanský elment a polgármester után, és a rendőri járóegységek jelenlétét kérte.

A szomszédokkal kérvényt írtak a Legfelsőbb Bírósághoz, ahol február 28-án a javukra született döntés, a zene azonban mégsem hallgatott el. Nem volt sem olyan módszer, sem olyan autoritás, ami arra kényszerítette volna N. Évát, hogy tartsa tiszteletben a Legfelsőbb Bíróság döntését. Éppen ellenkezőleg: azzal fenyegetőzött, hogy „még rosszabb zenét fog lejátszani“. Ezután ismét elkezdett szitkozódni, csúf gesztusokat mutogatni, sértegetni és a nyelvét öltögetni. A szomszédokkal folytatott konfliktusait pedig felvette a telefonjára.

Mindezek után a polgármesternek akadt egy remek ötlete. Egy hangszakértőt hívatott Liptószentmiklósból, és egyszer egy este, a sötétben – hogy N. Éva ne tudjon róla – a „zenélő házzal“ szemben elhelyezkedő épületre egy mérőműszer szereltek fel. „A mérés kimutatta a normatúllépést, az agresszív decibeleket és frekvenciákat, amelyek károsak az emberi egészségre. A gyerekek kialvatlanok és ingerültek voltak, a mi felháborodásunk pedig egyre inkább nőtt“ – tette hozzá Parkanský.

Probléma lesz, ha szabadon engedik

Félek, hogy mi lesz akkor, amikor visszatér a fogságból. Ha feltételesen szabadlábra helyezik, akkor három hónap múlva ismét itt lesz, és ez probléma“ – mondta Párkány polgármestere, Szabó Eugen.
Annak ellenére, hogy nem a Kossuth utca közelében lakik, mégis bele tudja magát képzelni a szomszédok helyzetébe. Számára az egész ügy elfogadhatatlan. „Nem tudtam, hogy hogyan, de megfogadtam, hogy a városnak aktívan szerepet kell vállalnia ebben az ügyben“ – mondta a polgármester.

Először is normális módon kezdtem el a ház tulajdonosával, N. Évával kommunikálni. Azelőtt a városvezetés a hatalmi pozícióból közelítette meg, én azonban polgármesterként nem szerettem volna hozzá így viszonyulni. Elkezdtem neki e-maileket írni, sőt a leveleket személyesen dobtam be a postaládájába“ – magyarázta a polgármester.

Először reménytelinek tűnt a helyzet. Megegyeztünk egy közös találkozóban a hivatalban, ahol mindent megbeszéltünk volna. Tíz perccel a találkozó előtt azonban írt egy e-mailt, hogy nem jön, meggondolta magát. Amikor N. Éva titkolózni kezdett, nem reagált a rendes e-mailekre és telefonokra, sőt a hivatalos meghívást is elutasította a hivatalban, akkor a polgármester megértette, hogy a kimerítette a „kedves polgármester“ összes lehetőségét.

Megváltoztatta a stratégiáját, mert úgy vélte, hogy eljött az idő arra, hogy jogi lépéseket tegyen. A Polgári Törvénykönyv 5. paragrafusának értelmében kiadott egy ideiglenes intézkedést, amivel megtiltotta a csendháborítást az utcában. A városi hivatalba egy találkozót hívott össze, ahol N. Éva nem jelent meg.

Feljegyzést készítettek, a döntést pedig kiadták. Két-három nappal azelőtt, hogy érvénybe lépett volna, N. Éva váratlanul kikapcsolta a zenét (2015 június 8.). A véletlen műve volt-e vagy sem, de a zenét éppen azon a napon kapcsolta ki, amikor Andrej Kiska államfő Párkányba látogatott. A zenét kikapcsolta, a blogján pedig bejelentette, hogy elköltözik. A szomszédok sajnos idő nap előtt könnyebbültek meg.
Rendszer elleni harcos?

Eztuán bírósági perek sorozata zajlott, amelyeket N. Éva szokásához híven nem tartott tiszteletben, így 2017 őszén a kedves Domingót ismét bekapcsolta. A polgármester meglepték azok a kommentek a Facebookon, amelyekben sok párkányi polgár a támogatásukat fejezték ki, és N. Évában a „rendszer, az intézmény elleni“ harcost látták.

A polgármester megértette, hogy csaknem minden lehetőséget kimerített. Itt a „csaknem“ kifejezésen van a hangsúly. A rendőrség nem cselekszik, neki pedig nincs lehetősége arra, hogy a bíróság döntését átültesse a gyakorlatba, így a szomszédoknak kell cselekedniük. Ők pedig be is adtak egy kérvényt a besztercebányai végrehajtó bírósághoz a döntés elvégzésének érdekében.

A végláthatatlannak tűnő cirkusz idén tavasszal egy másik fázisba ért, amikor a fentebb említett szakértői vélemény (a város több mint ezer eurót fizetett érte) megállapította, hogy a hangszóróból áradó zene túllépi a hangnormát és veszélyezteti az egészséget. A polgármester a szekértői véleményt elküldte a rendőrségre, s végül 16 év után a rendőrségnek volt egy olyan irat a kezében, melynek alapján vádat emelhetett. Úgy tűnt, hogy végre mindennek vége lesz. De nem.

A horror azután is folytatódott, hogy N. Évát idén augusztusban a rendőrök bevitték a nyitrai fogdába. Másnap reggel, pontosan 6.00 órakor az automatikus kapcsoló újraindította Verdi operájának áriáját. A kihívott villanyszerelők az egész utcában ki- majd bekapcsolták az áramot, hogy így hatástalanítsák a lejátszót.

Azóta csend van.

De vajon meddig?

Denník N/Körkép.sk

Nyitókép: Nový Čas


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »