A párkányi csata 343. évfordulójára emlékeztek a Sobieski-emlékparkban

A párkányi csata 343. évfordulójára emlékeztek a Sobieski-emlékparkban

Párkány Város Önkormányzatának szervezésében emlékeztek meg a párkányi csata 343. évfordulójáról III. Sobieski János lengyel király lovasszobránál, amelyet 18 évvel ezelőtt állított a nánai székhelyű Limes Anavum Regionális Honismereti Társulás.

A párkányi csata jelentős katonai ütközet volt, amely 1683. október 7. és 9. között zajlott Párkány térségében, és megnyitotta az utat Magyarország török uralom alóli felszabadítása előtt.

A szabadságot, a függetlenséget, a nemzetek összefogását, a kitartást és a bátorságot jelképező szobornál gyakran megállnak magyar és lengyel zarándokok, valamint hagyományőrzők, hogy fejet hajtsanak az egykori hősök emléke előtt.

Így történt idén október 15-én is, amikor Párkány Város Önkormányzata, a Limes Anavum Regionális Honismereti Társulás tagjai, valamint a helyi közösségek és intézmények képviselői emlékeztek meg a 343 évvel ezelőtti jelentős történelmi eseményről és a lovasszobor felállításának 18. évfordulójáról.

A csatában III. Sobieski János lengyel király és Lotaringiai Károly herceg vezette a keresztény seregeket a Kara Mohamed budai pasa irányítása alatt álló török hadakkal szemben.

Október 7-én a törökök még meglepték és visszavetették a keresztény elővéd egy részét, ám október 9-én megérkeztek a főerők, és a Bánlaky József által lejegyzett hadtörténelmi adatok szerint megsemmisítő vereséget mértek a török seregre.

A győzelmet követően a keresztény sereg elfoglalta Párkány erődjét, majd sikeresen bevette Esztergom várát is, ami stratégiai alapot teremtett a későbbi budai ostromokhoz.

Az ünnepségen beszédet mondott Szabó Eugen, Párkány polgármestere, aki hangsúlyozta: „Ha egy jobb jövőt akarunk építeni, ismernünk kell az utat, amelyet bejártunk, a gyökereket, amelyekből identitásunkat, kultúránkat és értékeinket merítjük. A történelem ugyanis nemcsak azt mutatja meg, kik voltunk, hanem a legmegbízhatóbb iránytűként azt is, kik akarunk lenni.”

Hírdetés

Lengyelország Szlovákiába akkreditált nagykövete, Piotr Samerek ünnepi beszédében a nemzetek összefogásának jelentőségéről és a győzelemről szólt, amely hozzájárult Európa török uralom alóli felszabadításához. Külön szeretettel üdvözölte a jelen lévő diákokat, hangsúlyozva, hogy a fiatal nemzedéknek is meg kell ismernie ősei hőstetteit.

Köszönetet mondott a Limes Anavum Regionális Honismereti Társulásnak az emlékmű létrehozásáért, és külön köszöntötte a jelen lévő Dániel Erzsébetet, aki meghatározó szerepet vállalt a lovasszobor megvalósításában. Az alkotást 2008-ban, a párkányi csata 325. évfordulóján avatták fel ünnepélyesen.

A megemlékezésen részt vett Bánhidi András, Esztergom Megyei Jogú Város alpolgármestere, az Esztergomi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és az Etter Jenő Asztaltársaság képviselői a Duna bal partjáról, Farkas Iván és Bolya Szabolcs, a Magyar Szövetség megyei képviselői, valamint az Ady Endre Alapiskola és a Párkányi Szlovák Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai.

Jelen voltak továbbá a lovasszobrot állíttató Limes Anavum Regionális Honismereti Társulás tagjai Dániel Erzsébet vezetésével, a Csemadok és a Magyar Szövetség helyi szervezeteinek tagjai, valamint a szűkebb és tágabb régióból érkezett magánszemélyek.

A megemlékezés narrátora Juhász Gyula, a Párkányi Városi Múzeum vezetője volt. A műsorban közreműködött a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola két tanára, Szilágyi Szilvia és Tóth Marián. Előadásukban felcsendült Feliks Nowowiejski Rota című lengyel nemzeti dala, valamint Demjén Ferenc és Danek Pavel Vigyázz a madárra című szerzeménye.

Az ünnepség résztvevői elhelyezték az emlékezés virágait és koszorúit a lovasszobornál, amelynek talapzatán a következő felirat olvasható: „Venimus, vidimus, et Deus vicit”, magyarul: „Jöttünk, láttunk, és Isten győzött.”

A felirat a győzelmet nem pusztán katonai teljesítményként, hanem a hitnek és az isteni gondviselésnek tulajdonított eredményként örökíti meg. Egyúttal őrzi III. Sobieski János hőstettének emlékét, akit kortársai „Európa megmentőjeként” emlegettek.

Párkány egyik ékköve a Szent Imre-templom melletti Sobieski-emlékpark, ahol több történelmi emlékjel mellett a lengyel király monumentális lovasszobra is őrzi a múltat, és üzen az utókornak.

Berényi Kornélia/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »