A parancs az parancs: a tiltás ellenére próbáltak becsülettel lerészegedni a zsidók Izraelben

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások miatt egy nappal előrehozták örömünnepük, a purim kezdetét az izraeliek – jelentette a Jediót Ahronót című lap csütörtökön.

Szerda éjszaka tartották meg az "előünnepet", miután a hatóságok háromnapos éjszakai zárlatot rendeltek el csütörtöktől. Az intézkedés értelmében este fél 9-től reggel 5-ig legfeljebb egy kilométerre távolodhatnak el az otthonaiktól, és senki sem tartózkodhat mások otthonában.

Tel-Avivban több éjjeli bulit is rendeztek több száz, az utcákon táncoló fiatallal a Karmel piac körül, és egyelőre zárva tartó, de elvitelre alkoholt már árusító vendéglátóhelyek környékén. A táncoló fiatalok nagy része még azelőtt távozott, hogy ötszáz sékeles (közel ötvenezer forintos) bírsággal sújtották volna őket a zárt térben tíz, szabad területen legfeljebb húsz ember jelenlétét engedélyező gyülekezési tilalom megszegéséért.

Juli Edelstein egészségügyi miniszter csütörtök reggel a katonai rádióban azt mondta, hogy a tel-avivi bulizók lesznek a felelősek az esetleges jövőbeli fertőzésekért és halálesetekért.

Hírdetés

A rendőrség 250 ellenőrző ponton fogja megállítani és visszafordítani a szóban forgó éjszakákon azokat a sofőröket, akik autóikkal megsértik a tilalmat. Több száz rendőrautó fogja pásztázni az utakat.

A korlátozással a hetek óta visszaszorulóban lévő fertőzéses esetek újbóli megugrását próbálják megakadályozni, miután tavaly tavasszal a purimi ünneplések után kezdődött a koronavírus-járvány első hulláma Izraelben.

A zsidó vallási parancs szerint purim örömünnepén addig kell inni, "amíg nem tudják megkülönböztetni egymástól az Eszter könyvében szereplő, a zsidók elpusztítására törekvő, átkozott Hámánt és az áldott emlékű Mordechájt". Az idén azonban tekintélyes rabbik a rendkívüli járványhelyzet miatt felszólították a híveket, hogy ne vigyék túlzásba az ivászatot.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »