A papnevelő intézet mindennapjaiba nyertek betekintést – Preszemináriumi találkozó Gyulafehérváron

A papnevelő intézet mindennapjaiba nyertek betekintést – Preszemináriumi találkozó Gyulafehérváron

„Gyere, és győződjél meg róla!” (Jn 1,46) – meghallani, elfogadni és továbbadni mottóval tartották az őszi preszemináriumi találkozót november 21–23-én a gyulafehérvári papnevelő intézetben, hogy a papi hivatás iránt érdeklődő középiskolás fiúk személyesen is betekintést nyerjenek a szeminárium mindennapjaiba és közösségi életébe.

A szemináriumban Hurgoi Sándor prefektus köszöntötte a 61 résztvevőt, és háláját fejezte ki, hogy nyitott szívvel érkeztek a hétvégére.

Közös vacsorát követően a fiatalok a Gróf Majláth Gusztáv Károly nevét viselő líceum kápolnájában szentmisén és éjszakai szentségimádáson vettek részt, Krisztus Király ünnepére készülve.

„Megértettem, miért fontos a csend” – mondta az egyik részt vevő fiú az esti imádsággal kapcsolatban.

November 22-én, szombaton a program a székesegyházban ünnepelt szentmisével, közös reggeli dicsérettel kezdődött, az imaórák liturgiája szerint.

Ezt követően Hurgoi Sándor tartott előadást a férfi létezés négy archetípusáról, amely sok fiúnak adott új önismereti és lelki szempontokat.

A kispapok által vezetett csoportos játékok és feladatok oldott, közvetlen hangulatot teremtettek.

Majd a szeminárium elöljárói – András István, a szeminárium rektora; Kiss Endre, a szeminárium spirituálisa és Kovács József, a Gróf Majláth Gusztáv Károly líceum spirituálisa – korosztályok szerint beszélgettek a fiatalokkal hivatásról és az Isten általi meghívottságról.

Hírdetés

A résztvevők a déli órákban találkoztak Kovács Gergely gyulafehérvári érsekkel is, aki megosztotta velük saját hivatástörténetét, majd nyíltan válaszolt a fiúk minden kérdésére.

Délután a preszeminaristák a kispapok vezetésével csoportokban járták be Gyulafehérvárt, ahol megismerték a szeminárium környezetét, a székesegyházat és meglátogatták a Márton Áron-emlékszobát.

Krisztus király ünnepének előestéjén az ünnepre való ráhangolódásként az Erdélyi Magyar Egyházirodalmi Iskola (EMEI) által szervezett drámajáték, majd tematikus előadások keretében a preszeminaristák megismerték az ünnep 1925-ös bevezetésének történelmi, társadalmi és teológiai hátterét, hatását a társadalomra, egyházzenére és az irodalomra.

A napot közös ima és beszélgetős, játékos este zárta.

Krisztus király főünnepén Kovács Gergely érsek mutatott be ünnepi szentmisét a gyulafehérvári székesegyházban, amelyen a preszemináriumi találkozó résztvevői közül többen ministránsként szolgáltak.

A szertartás végén a gyulafehérvári főpásztor köszönetet mondott a fiatalok jelenlétéért, bátorította őket, hogy legyenek figyelmesek Isten hívására, és ha meghallják azt, akkor merjenek rá igent mondani.

Az ünnepi alkalmat és a háromnapos programot közös ebéd zárta.

Forrás: Seminarium Incarnatae Sapientiae; Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: Molnár Balázs

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »