Nagypénteken, április 3-án 17 órakor kezdődött a Szent Péter-bazilikában Urunk szenvedésének ünneplése, melyet XIV. Leó pápa vezetett. A passió után a hagyománynak megfelelően a Pápai Ház szónoka, Roberto Pasolini kapucinus szerzetes mondott homíliát.
Nagypéntek liturgiájában az Úr szenvedését szemléljük. A halál és a dicsőség e misztériuma előtt természetes, hogy csöndes imába mélyedünk. Krisztus keresztje azonban érthetetlen marad, ha elszigetelt tényként tekintünk rá, mint egy váratlan és megmagyarázhatatlan eseményre. Valójában ez egy élet beteljesedése, amelyben Jézus megtanulta meghallgatni és befogadni az Atya hangját, hagyta magát vezetni a legnagyobb szeretetig – mondta a Pápai Ház szónoka.
A nagyheti liturgiában az Isten szolgájáról szóló énekeket hallunk Izajás könyvéből. Ezekben a versekben a próféta megrajzolta annak a titokzatos szolgának az alakját, aki által Isten meg tudja menteni a világot a rossztól és a bűntől. A keresztény hagyomány ezekben az énekekben felismerte annak a drámai ritmusnak a meglepő előképét, amely Jézus, a fájdalmak férfija lépteit irányította, aki tudta, mi a szenvedés, aki kiüresítette magát egészen a halálig, magára véve sokak bűneit. Az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. (vö. Iz 53,3.5.12).
Első ének: a küldetés
Az első énekben Izajás a szolgát úgy mutatja be, mint akit az Úr hívott egy pontos és nagyratörő küldetésre: „hogy megnyissa a vakok szemét, és kiszabadítsa a börtönből a foglyokat és a tömlöcből azokat, akik a sötétségben ülnek”. (Iz 42,6–7). Életre hívja mindazokat, akiket lehúz a szenvedés, az igazságtalanság, a bűn súlya. Mindazonáltal a szolga mindezt rendkívül finoman kell, hogy végrehajtsa; agresszió, erő alkalmazása nélkül, nem engedve a kísértésnek, hogy mindent leromboljon és újrakezdjen.
Nem könnyű egy ilyen küldetést elvállalni. Mindenki hajlamos valamennyi erőt, agressziót alkalmazni bizonyos helyzetekben, azt gondolva, hogy keménység nélkül a dolgok sosem oldódnak meg. Az Úr szolgája azonban nem engedhet ennek az ösztönnek: meg kell őriznie a szelídséget, az egyetlen erőt, amit alkalmazhat szembenézve a rosszal, megóvni a jó összes kis megmaradt töredékét.
Második ének: a válság
A második énekben valami megreped. Miután megpróbálta véghezvinni küldetését, a szolgának az a keserű érzése támad, hogy haszontalan minden igyekezete: „Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam erőmet” (Iz 49,4). Az elvetett jó úgy tűnik, hogy nem csírázik ki, minden mozdulatlannak látszik. Ez egy válság, ami előbb-utóbb mindenkit utolér, aki úgy dönt, hogy az Urat követi. Ilyenkor úgy érezzük, hogy fölösleges köröket teszünk, sehova sem jutunk – mindez azonban csak látszat. Amikor azt mondja, haszontalanul, a próféta nem úgy érti, hogy a szolga fölöslegesen cselekedett, hanem hogy munkája eredménye nem tetten érhető. Azzal, hogy fényt vitt a sötétségbe az Úr szolgája olyan térbe lépett be, ahol a dolgok már nem a mi szempontjainkat követik, hanem azt a gyakran ellentmondásos üdvösségtervet, ami Istentől jön.
Harmadik ének: az elutasítás
A harmadik énekben újabb meglepetés vár ránk: a szolga észreveszi, hogy éppen azok, akiken segíteni szeretne ellenségesen, haraggal, sőt erőszakkal reagálnak. Aki a sötétben él ugyanis, nem mindig fogadja el a fényt: olykor elutasítja és igyekszik megállítani. Hogy miért történik ez? Azért, mert
Ez pedig félelmetes, és inkább elutasítjuk azt, aki a fényt hozza. A szolga azonban nem hátrál meg, nem menekül el, hanem folytatja az utat, amit az Úr jelölt ki neki.
Negyedik ének: veszít az erőszak
A negyedik énekben megdöbbentő dolog történik – folytatta elmélkedését a Pápai Ház szónoka. Az Úr szolgájára záporozó erőszak, ami eltorzítja arcát és felismerhetetlenné teszi, mégsem éri el célját. Megtanulta ugyanis a hosszú úton, hogy ne viszonozza a kapott rosszat.
Amikor lesújt ránk a rossz, ösztönösen reagálnánk, hogy kiegyenlítsük a számlát. A szolga azonban nem enged ennek a logikának: mindent elfogad anélkül, hogy viszonozná az erőszakot. A rossz láncolata tehát vele megszakad: „noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a bűnösökért” (Iz 53,12).
Jézus megtörte a gonosz láncolatát
Roberto Pasolini Izajás verseinek elemzése után megállapította: Jézus nem pusztán meghallgatta ezeket az énekeket. Értelmezte és intenzíven megélte, teljesen bízva az Atya akaratában, olyannyira, hogy keresztre feszítését az üdvösség eseményévé alakította át. A világ a rosszal szemben csak két utat ismer: vagy megadja magát, vagy viszonozza a rosszat. Ezt látjuk nap mint nap a háborúkban, a megosztottságban, a kapcsolatokban okozott sebekben.
Nem gépiesen követte „a kottát”, hanem átélte, a prófétai szavakat konkrét tettekre váltotta; megbocsátásra, együttérző csöndre. A kereszt útján végigjárva megtanulta a legnehezebb engedelmességet: szeretni a másikat, akkor is, ha az ellenségként viselkedik.
Meghallani Isten hangját
Olyan világban élünk, ahol Isten hangja már nem mutat irányt minden embernek. Nem azért, mert elhallgatott, hanem azért, mert gyakran nem hallatszik a sok más hang között, amik biztonságot, haladást, jólétet ígérnek. A világban azonban továbbra is jelen van a szenvedés, a bűn gyakran értelem nélkül. A háborúk nem állnak meg, egyre több az igazságtalanság, aminek a legkiszolgáltatottabbak fizetik meg az árát. Mintha hiányozna egy szó, ami képes összefogni az emberiséget, egy ének, ami irányítja lépteinket egy igazságosabb és testvéribb világ felé – mutatott rá prédikációjában a Pápai Ház szónoka.
És éppen itt veszünk észre valami meglepőt:
Diszkrét és kitartó ének, ami arra hív, hogy szeressünk, kitartsunk és ne viszonozzuk a kapott rosszat.
Akik az Úr szolgájának útját járják
Vannak, akik követik ezt az éneket, és ezzel az Úr szolgájának útját járják, még ha nem is tudnak róla. Nem hajtanak végre rendkívüli tetteket. Egyszerűen minden nap fölkelnek és megpróbálnak olyat tenni az életükkel, ami másoknak is jó. Nem csapnak zajt, hanem nyitva tartják a lehetőséget egy másik világ számára. Nekik köszönhetően nem a rosszé az utolsó szó, a történelem nem zárkózik az erőszakba. Ez a sok-sok ember bizonyítja, hogy
Tegyük le a fegyvert
Az Úr keresztjét ebben a liturgiában gesztusokkal, csönddel, imával imádjuk. Fölismerhetjük általa az Úr misztériumát és kiengesztelődhetünk szeretetével. Ahhoz, hogy ez a liturgia ne puszta külsőség legyen,
– buzdított a Pápai Ház szónoka. Talán nem tűnik olyan veszélyesnek a mi fegyverünk, mint azok, amiket a világ hatalmasai használnak. Mégis a halál eszköze, mert meg tud gyengíteni, sebeket tud ejteni, megfosztja a szeretettől mindennapi kapcsolatainkat.
A szeretet passiója
A világnak tegnap és ma is szüksége van arra, hogy megmentsék: a gonosz erőszaktól, a gyilkos igazságtalanságtól, a megalázó megosztottságtól. De ez az üdvösség nem fog lehullani a magasból, nem garantálhatják politikai, gazdasági vagy katonai döntések.
Ezt tette az Úr Jézus: komolyan vette az Atya akaratát, úgy fogadta el, mint egy végigjátszandó kottát. Ezért, amikor letartóztatták, megadta magát és nem habozott kijelenteni: „Én vagyok” (Jn 18,5), hogy szabadon belépjen a szeretet passiójába.
Szeretni és szolgálni
Nagypénteken este mi is megkaptuk a „kereszt énekének kottáját”. Szabadon követhetjük, ha elfogadjuk, hogy nem létezhet olyan nehéz körülmény, amivel ne tudnánk szembenézni; olyan bűnös, akire ujjal kellene mutatnunk; ellenség, ki megakadályozhatja, hogy szeressünk és szolgáljunk. Mi vagyunk, akik – ha úgy döntünk, hogy nem viszonozzuk a rosszat, türelmesen kitartunk a viszontagságokban, hiszünk a jóban, akkor is, ha a sötétség elnyelni látszik mindent – azokká a szolgákká válhatunk, akikre az Úrnak szüksége van, hogy üdvösséget vigyen a világnak.
Megszólaltatni a keresztben lévő szeretet hangjait
Korunkban, amelyet a gyűlölet és az erőszak szaggat szét, ahol még Isten nevét is felhasználják a háborúk és halálos döntések igazolására, nekünk, keresztényeknek az a feladatunk, hogy félelem nélkül, sőt teljes bizalommal járuljunk az Úr keresztjéhez, fölismerve benne a trónust, amelyről megtanulunk uralkodni, saját életétünket mások szolgálatába állítva.
– zárta a nagypénteki homíliáját Roberto Pasolini, a Pápai Ház szónoka.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
