A II. Vatikáni Zsinat papképzésről, valamint a papi életről és szolgálatról szóló határozatainak hatvanadik évfordulója alkalmából XIV. Leó pápa új apostoli levelet adott ki december 22-én. Az Una fedeltà che genera future (A jövőt teremtő hűség) dokumentum a papok szolgálatának és szerepének mélyebb megértésére irányul.
A hűség, amely a minden ember iránti alázatos szolgálatban, Istennel és népével való állandó párbeszédben fejeződik ki a folyamatos képzés révén, a papok közötti testvériség és az egész Egyház összefüggésében, a missziós és szinodális lelkületben, amely túllép önmagunk ünneplésének kísértésén. Ezek azok közé a prioritások közé tartoznak, amelyeket XIV. Leó a papi életben fokozni kíván az Una fedeltà che genera future (A jövőt teremtő hűség) című apostoli levelében, amelyet a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén írt alá és december 22-én tett közzé.
A levelet a zsinati Optatam totius és Presbyterorum ordinis dekrétumok hatvanadik évfordulója alkalmából írta: ezek a dokumentumok – amint a pápa hangsúlyozza – „mérföldkövet jelentenek a lelkipásztori szolgálat természetéről és küldetéséről, valamint az arra való felkészülésről szóló teológiai reflexióban”, és megőrzik „nagy újdonságukat és jelentőségüket”. „Ezért életben kell tartanunk ezt az emléket [a zsinat szándékairól] azáltal, hogy elfogadjuk azt a küldetést, amelyet ezek a dekrétumok az egész Egyháznak adtak” – írja a pápa. Ez magában foglalja a papi szolgálat mindennapos megújítását, erőt merítve annak gyökeréből, amely Krisztus és az Egyház közötti kötelék.
Papképzés a visszaélések és a szolgálat elhagyása elleni küzdelem közepette
Leó pápa szerint ez elsősorban azt jelenti, hogy a Lélek hangjára kell támaszkodnunk, amely eredetileg táplálta a vágyat erre a lelkipásztori hivatásra, amely mindig „Isten ingyenes ajándéka”. A pápa arra kéri az Egyházat, hogy támogassa a papok folyamatos képzésére irányuló kezdeményezéseket, mint például a tavaly februárban Rómában tartott konferencia, amelyen több mint nyolcszázan vettek részt mintegy nyolcvan országból. Hangsúlyozza továbbá, hogy
„Csak az emberileg érett és lelkileg szilárd papok és szerzetesek vállalhatják a cölibátus elkötelezettségét és hirdethetik hitelesen a Feltámadt evangéliumát” – figyelmeztet XIV. Leó pápa.
A Szentatya nem hagyja figyelmen kívül azokat a nyílt sebeket sem, amelyek továbbra is sújtják az Egyházat:
10. Az elmúlt évtizedekben a papság tagjai által elkövetett visszaélések által okozott bizalmi válság az Egyházban szégyennel töltött el és alázatra hívott minket. Még inkább tudatosította bennünk az átfogó képzés sürgető szükségességét, amely biztosítja a papjelöltek személyes fejlődését és érettségét, valamint a gazdag és szilárd lelki életet.
11. A képzés kérdése központi szerepet játszik annak a jelenségnek a kezelésében is, amikor elhagyják a papi szolgálatot néhány év vagy akár évtized után. Ezt a fájdalmas valóságot nem szabad kizárólag jogi értelemben értelmezni, hanem megköveteli tőlünk, hogy gondosan és együttérzően vizsgáljuk meg ezeknek a testvéreknek a történetét és az okokat, amelyek ehhez a döntéshez vezethették őket. A megfelelő válasz mindenekelőtt a képzés iránti megújult elkötelezettség, amelynek célja a növekedés útja az Úrral való bensőséges kapcsolatban.
Egyetlen pásztor sem létezik egyedül!
Leó pápa óva int az önreferencialitás kísértésétől, amelyet el kell kerülni, mert a papi hivatás mindig kapcsolati jellegű: „Egyetlen pásztor sem létezik egyedül!” Rámutat:
Hittel, reménnyel és szeretettel arra kaptunk hivatást, hogy mindennap kövessük Krisztust, minden bizalmunkat az Úrba helyezve. A közösség, a szinodalitás és a misszió nem valósítható meg, ha a papok szívében az önreferencialitás kísértése nem enged a meghallgatás és a szolgálat gondolkodásmódjának.”
A papi testvériség nem csupán egy ideál vagy egy szlogen, hanem „a szolgálatot végzők identitása alkotóelemének…, egy olyan aspektusnak kell tekinteni, amelyet megújult erővel kell követni”. Ezzel kapcsolatban Leó pápa rámutat, hogy bár már sokat tettek a Presbyterorum ordinis ajánlásainak végrehajtása érdekében, még van mit tenni. Részletesen kitér néhány kérdésre, beleértve
valamint az egészségügyi és idősgondozást, amely egyes egyházmegyékben vagy országokban még nem biztosított. „A kölcsönös gondoskodás, a kifejezett odafigyelés a legmagányosabb és legelszigeteltebb testvéreinkre, valamint a betegekre és az idősekre nem tekinthető kevésbé fontosnak, mint a ránk bízott emberekről való gondoskodás” – állapítja meg a Szentatya.
A közösségi élet előmozdítása
A pápa ezután az egyik olyan veszélyre utal, amely a papi életet fenyegetheti, nevezetesen a magányra, „amely elfojtja apostoli buzgalmukat, és szomorú önmagukba zárkózáshoz vezethet”. Emiatt is, „elődeim iránymutatásait követve remélem, hogy minden helyi egyházban megújul az elkötelezettség a közösségi élet lehetséges formáiba való befektetés és azok előmozdítása iránt, „hogy a papok kölcsönös segítséget találhassanak az intellektuális és lelki élet ápolásában, hogy elősegítsék az egymás közötti jobb együttműködést a szolgálatban, hogy megvédjék őket a magányból eredő lehetséges veszélyektől” – írja apostoli levelében XIV. Leó.
Az állandó diakónusi szolgálat
A pápa ezután kiemeli az állandó diakónus szolgálatát: „A nagy törékenység idején minden felszentelt pap arra hivatott, hogy élje meg a szeretetközösséget azáltal, hogy visszatér a legalapvetőbb dolgokhoz, és közeledik az emberekhez, hogy megőrizze a reményt, amely az alázatos és konkrét szolgálatban ölt testet. Ebben a kontextusban az állandó diakónus szolgálata, a szolgáló Krisztushoz hasonlóvá válva, a szeretet élő jele, amely nem marad a felszínen, hanem lehajol, meghallgat és odaajándékozza magát. Az együttműködő papokból és diakónusokból álló Egyház szépsége, akiket az evangélium iránti egyazon szenvedély egyesít, és akik figyelnek a legszegényebbekre, a szeretetközösség ragyogó tanúságtételévé válik.”
A diakonátus és a laikus hívők megbecsülése
A diakonátus „diszkrét, de lényeges szolgálat”, „különösen akkor, ha a családdal szeretetközösségben élik meg, mert megértendő, értékelendő és támogatandó ajándék” – figyelmeztet Leó pápa. Hasonlóképpen – folytatja apostoli levelében – a laikus hívők szerepét teljes mértékben szinodális szempontból kell értékelni. E tekintetben „megfelelő kezdeményezésekre” szólít fel „minden részegyházban…, hogy a papok megismerkedhessenek a szinódus záródokumentumának irányelveivel”.
Leó pápa ezután konkrét ajánlásokat tesz: „A szeretetközösség egyháztanának még hatékonyabb megvalósítása érdekében
Ehelyett a szolgálatnak egyre inkább a kollegiális vezetés felé kell elmozdulnia, a papok, a diakónusok és Isten egész népe közötti együttműködéssel, amely kölcsönös gazdagodáshoz vezet, ami a Szentlélek által adományozott különféle karizmák gyümölcse. Ahogy… az Evangelii gaudium emlékeztet minket arra, hogy a szolgálati papság és
Az ilyen kísértések aláássák a küldetéshez való hűséget
A papi hivatás a testvérek szolgálatának örömében bontakozik ki – összegzi gondolatait XIV. Leó. Azonban, megfigyelve a kortárs társadalmakban érzékelhető néhány gyakori trendet, nevezetesen a túlzott összekapcsolódottságot, a pápa óva int egy kettős kísértéstől, amely alááshatja a papi szolgálatot: ez az önmagáért való hatékonyság – amely gyakran túlzott médiajelenléttel jár –, valamint „egyfajta teljes csendesség”.
– magyarázza a pápa –, sem a felajánlott szolgáltatások számával. Másrészt a „lusta és legyőzött” megközelítés ugyanilyen helytelen. „A papok minden helyzetben arra hivatottak, hogy hatékonyan válaszoljanak a hiteles és őszinte kapcsolatok iránti nagy éhségre, amely a kortárs társadalomban érzékelhető, a szerény és tiszta élet tanúságtételén keresztül.”
„A szemlélődés és a cselekvés közötti harmóniát nem a működési tervek kétségbeesett elfogadásával vagy a tevékenységek egyszerű egyensúlyozásával kell keresni, hanem a húsvéti dimenziónak a szolgálat középpontjába helyezésével. A fenntartás nélküli önátadás azonban nem lehet és nem szabad, hogy azt jelentse, hogy feladjuk az imát, a tanulást vagy a papi testvériséget. Épp ellenkezőleg, az ima válik azzá a horizonttá, amelybe minden belefér, amennyiben az Úr Jézusra irányul, aki meghalt és feltámadt a világ üdvösségéért.”
Az apostoli levél angol nyelven, teljes egészében ITT olvasható.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
