A pápa közvetlen közeléből tudósíthat Martí Zoltán, az MTVA riportere

A pápa közvetlen közeléből tudósíthat Martí Zoltán, az MTVA riportere

Több százezer zarándokot várnak Ferenc pápa budapesti programjaira. A közmédia kiemelten készül az eseményekre, a pápalátogatásnak minden nyilvános programját élőben közvetíti. A részletekről Martí Zoltán, az MTVA kiemelt szerkesztője, a pápalátogatás dedikált tudósítója számolt be az M1 Ma reggel című műsorában.

Felkészülten várja Ferenc pápa érkezését a közmédia: a csatornák szakemberei hetek óta a látogatást alapozzák meg gazdag vallási műsorkínálattal. Az MTVA által delegált sajtókíséret – amely a pápa közvetlen közeléből tudósíthat majd – szerdán Rómába utazik, hogy a szabályoknak megfelelően akkreditációs eljáráson vegyen részt. Az újságírók ekkor protokolláris felkészítést kapnak az egyházfő kommunikációs csapatától, amelyben minden részletet rögzítenek arról, hogyan szükséges dolgozniuk a pápa jelenlétében. Martí Zoltánt, az MTVA kiemelt szerkesztőjét is az a megtiszteltetés érte, hogy a stábbal tarthat.

„Az M4 Sport riportereként a legtöbbször pályaszéli riportokat készítek, most mondhatni, „pápa széli” riporter leszek. Április 28-án, pénteken a katolikus egyházfő magángépével érkezünk vissza vele Magyarországra, ekkor lehetőségem nyílhat arra, hogy röviden beszélgethessünk. 80 újságíró lesz jelen a repülőn, ezért minden másodpercünk szigorú beosztás mentén történik. Életem meghatározó találkozására nemcsak, mint újságíró, hanem mint katolikus hívő is készülök” – kezdte Martí Zoltán, az M4 Sport sportriportere és az egyik legnépszerűbb keresztény honlap, a 777blog.hu alapítója és főszerkesztője.

Hírdetés

A pápa biztonságára azonban karanténnal ügyelnek, a közelében dolgozó sajtómunkatársak nem hagyhatják el a szállodát, ahová együtt érkeznek meg a repülőtérről.

„Hagyomány, hogy a Szentatya az apostoli látogatásai után sajtótájékoztatót tart a Rómába visszainduló repülőn, amelyre szintén meghívást kaptunk a Kossuth Rádió munkatársaival. Itt már nemcsak a magyar, hanem a világi sajtó is jelen lesz. Ha egészségi állapota engedi, ez egy hosszabb, intimebb beszámoló lesz” – folytatta az M1 műsorában Martí Zoltán, aki minden nyilvános eseményről tudósítja majd a közmédia közönségét.

Az április 30-i Kossuth téri szentmise mellett riporterként azt a kitüntetett pillanatot is várja, amikor Ferenc pápa 11 ezer fiatallal találkozik majd a Papp László Sportarénában. A teljes beszélgetés elérhető a hirado.hu oldalon.

(MTVA/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »