A pápa kihagyná a találkozót Orbánnal – egyik fél sem marad le semmiről

A jelenlegi tervek szerint Ferenc pápa kizárólag a szeptemberi eucharisztikus világkongresszuson kíván részt venni Magyarországon, ám nem szándékozik az államot meglátogatni, politikusokkal tárgyalni. Ezt egyébként már március 8-án jelezték a Vatikánban.

A katolikus egyházfő mostani programjának napirendje alapján szeptember 12-én celebrálja a világkongresszus ünnepi zárómiséjét a Hősök terén, csupán néhány órát töltve Budapesten, majd 3 és fél napra "Szlovákiába" látogat, írta a National Catholic Register nyomán az Index.

Hírdetés

A lap információi szerint a magyar kormányzat és egyházi vezetők részéről voltak és vannak törekvések arra, hogy megpróbálják elérni: Ferenc pápa több időt szenteljen Magyarországnak, a magyar híveknek.

Azonban a Vatikán tudatosan elzárkózik a cikk szerint attól, hogy egy ilyen kiemelten fontos egyházi esemény idején politikai vezetőkkel, így orbán viktor miniszterelnökkel vagy Áder János köztársasági elnökkel találkozzon.

A katolikus sajtóorgánum meg nem nevezett magyar kormányzati forrásokra is hivatkozik, akik azt jelezték: bíznak abban, hogy ezen avagy a jövő héten kedvező visszajelzést kapnak a Vatikánból.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »