A pápa, aki jön is, meg nem is

A pápa, aki jön is, meg nem is

Oké. Megértettük. Nagycsütörtök volt. Ilyenkor van a lábmosás szertartása. És hát épp nem volt kéznél más, csak egy csapat migráns. Rendben, felfogtuk. Segíteni kell a menekülőket. És szerinte akkor is, ha éppen ellenőrizhetetlen az identitásuk, s elképzelhető, hogy háborús bűnösként próbálnak menekülni például Irakból, s a magyar menekültszállón véresre verik a szintén iraki őskeresztény menekülteket. De hogy jön is Magyarországra, meg nem is? Akkor részemről inkább ne!***

Először is nézzük az alaphírt:

Ferenc pápa részt vesz a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, amelynek ő celebrálja a zárómiséjét szeptember 12-én, így nagyjából három órát tölt az országban, minek utána komótosan átkocsikázik Pozsonyba. És persze kihagyja az udvariassági vizitet az államfőnél és a miniszterelnöknél.

Nézzük most az érintett személyeket!

A pápa:

A pápa nemrégiben a következő beszédet mondta az eucharisztikus kongresszusról:

„Budapesten tartják az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Az eucharisztikus kongresszusok több mint egy évszázad óta arra emlékeztetnek bennünket, hogy az eucharisztia áll az Egyház életének középpontjában. A következő kongresszus témája: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). Imádkozzunk, „hogy a budapesti eucharisztikus esemény megújulási folyamatokat indítson el a keresztény közösségekben”

A pápa ebben a beszédében azt mondja, hogy a bűnbocsánat szentségének felvétele után bűneitől megtisztult keresztény ember a szentáldozás szentségének felvételével koronázza meg hitét. Azt is mondja továbbá, hogy a világ keresztény közösségeinek meg kell újulniuk.

*

A magyar közjogi méltóságok:

Hírdetés

A katolikus Áder János és a református hitét rendszeresen gyakorló Orbán Viktor mindketten keresztények/keresztyének, akiknek az ökumené jegyében az eucharisztia ugyanazt jelenti: az átváltoztatás utáni szentáldozást avagy úrvacsorát, ahol magunkhoz vesszük Jézus Krisztus valóságos testét és valóságos vérét a kenyér és a bor színében.

Emellett mindketten a keresztény-konzervatív kormánykoalíció tagjai, mely koalíció sosem feledkezik megemlíteni a hit fontosságát, s a hívő ember felelősségét.

***Miután ezeket tisztáztuk, nézzük a protokolláris relációkat:

1: A római pápa nemcsak Róma püspöke, Szent Péter utóda, s ezáltal Krisztus földi helytartója, hanem Vatikán állam államfője is. Ebbéli minőségében tehát nemhogy elvárható, hanem egyenesen kötelező találkoznia annak az országnak a vezetőivel, amely országba ellátogat.

2: Amennyiben a meglátogatandó ország vezetői keresztények, a kötelessége még nyilvánvalóbb.

3: Ám ha ez sem lenne elég, Szent II. János Pál pápa 2004-ben az egyik legmagasabb egyházi kitüntetést, a Nagy Szent Gergely Rend nagykeresztjét adományozta Orbán Viktornak. A pápának illik találkoznia a Nagy Szent Gergely Rend nagykeresztjének viselőjével.

S ha netán ez is kevésnek bizonyulna, nézzünk most egy olyan okot, ami bizonyára rengeteg liberálisnál ki fogja csapni a biztosítékot.

4: Magyarország kormánya – Orbán Viktor vezetésével – elhatározta, hogy megállítja a Közel-Keletről hazánkon át Nyugat-Európába vonulni kívánó migránsáradatot. Ugyanúgy ellene volt annak a kvótának is, amelyet az EU akart ránk kényszeríteni. (E tettek egyáltalán nem iszlámellenes cselekedetek. Hazánkban számos muszlim közösség létezik, s tagjai Magyarország értékes polgárai. Ők egytől egyik a hivatalos kapukon érkeztek. Akár kereskedelmi céllal, akár menekülőként telepedtek le nálunk. Számukkal azonban nem befolyásolják hazánk belső egyensúlyát.) Ezeket az érdemeket egy normálisabb kor normálisabb pápája „Európa pajzsa”, vagy „A hit védelmezője” címek adományozásával honorálta volna, s mindenképpen találkozni szeretett volna ezekkel az államférfiakkal, ha országunkba látogat.

***

Jorge Mario Bergoglio sokadszorra bizonyította be, hogy egy pápa bármennyit beszélhet megújulásról és szeretetről, akármennyit papolhat toleranciáról és jóságról; ha cselekedeteivel szembeköpi azt a vallást, aminek földi vezetője, valójában a sátán munkáját végzi.

() VBT ()Kiemelt kép: MTI/EPA

The post A pápa, aki jön is, meg nem is appeared first on VBT.


Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »