A pánpszichizmus: A tudósok felfedezték, hogy a kövektől a molekulákig minden tudatos

A tudat áthatja a valóságot. Nem is annyira csupán egyedi jellegzetessége ez az ember szubjektív élményének, mint inkább az univerzum alapelve, ami minden egyes részecskében és az egész fizikai anyagban jelen van.

 

Ez úgy hangzik, mint egy elhanyagolható üres duma, azonban amíg a tudat megmagyarázására tett kísérletek továbbra is kudarcba fulladnak, addig a „pánpszichizmus” megközelítését egyre komolyabban veszik a hiteles filozófusok, neurológusok és fizikusok, beleértve a híres neurológust, Christof Kochot és Roger Penrose fizikust.

 

„Miért kellene úgy gondolkodnunk, hogy a józan ész jó kalauzunk abban, hogy milyen is a világegyetem?” – mondja Philip Goff, a budapesti Közép-európai Egyetem filozófiaprofesszora.

„Einstein hátborzongató dolgokat mesélt nekünk az idő természetéről, amelyek szembeszállnak a józan ésszel, a kvantummechanika pedig szembe rohan a józan ésszel. Az intuitív reakciónk nem feltétlenül jó útmutató a valóság természetéhez.”

 

David Chalmers, a New York-i Egyetem tudattal foglalkozó filozófiaprofesszora, 1995-ben fektette le a „tudat nagy problémáját”, demonstrálva, hogy továbbra sincs válasz arra a kérdésre, hogy mi idézi elő a tudatot. Hagyományosan kettő meghatározó szemszög: a materializmus és a dualizmus, szolgáltatta e probléma megoldásának keretét. Mindkettő látszólag leküzdhetetlen komplikációkhoz vezetett.

 

 

„A fizika csak a struktúra. Képes megmagyarázni a biológiát, de van egy hézag: a tudat.”

 

A materialista nézőpont azt állítja, hogy a tudat teljes egészében a fizikai anyagból szármaik. Bár tisztázatlan, hogy ez pontosan hogyan is működhet. „Roppant nehéz a tudattalanból tudatossá válni” – magyarázza Chalmers. – „A fizika csak a struktúra. Képes megmagyarázni a biológiát, de van egy hézag: a tudat.”

A dualizmus úgy tartja, hogy a tudat különálló és elkülönül a fizikai anyagtól, de ez később azt a kérdést veti fel, hogy akkor a tudat hogyan lép kölcsönhatásba és miként gyakorol hatást a fizikai világra.

 

A pánpszichizmus egy vonzó alternatív megoldást kínál: a tudat a fizikai anyag alapvető jellemvonása; minden egyes részecske a létezésben a tudat „elképzelhetetlenül egyszerű” formája – állítja Goff. Ezek a részecskék ezután összeállnak, hogy még komplexebb tudatformákat hozzanak létre. Ezzel nem jár együtt az, hogy a részecskék koherens szemlélettel vagy aktív gondolkodással rendelkezzenek, ez csupán a legkisebb részecskében is jelen lévő tudatban rejlő szubjektív tapasztalat.

 

A pánpszichizmus nem szükségszerűen jár együtt azzal, hogy minden élettelen tárgy tudatos. „A pánpszichizmus általában nem teszi egészen tudatossá az asztalokat és más tárgyakat. – írja Hedda Hassel Morch, a New York-i Egyetem Elme-Agy-Tudat Központjának filozófiakutatója egyik e-mailjében. „Inkább az asztalt lehetne úgy felfogni, mint ami olyan részecskék összessége, melyek mindegyikének megvan a maga nagyon egyszerű tudatformája.”

 

Másfelől a pánpszichizmus nagyon is együtt jár azzal, hogy a tudatos asztalok léteznek: Az elmélet egyik értelmezési módja szerint „bármilyen rendszer tudatos” – állítja Chalmers. – „ A kövek (valószínűleg) tudatosak, a kanalak tudatosak, a Föld tudatos. Bárminemű felhalmozódás (összeadódás) tudattal ajándékozhat meg minket.”

 

A pánpszichizmus iránti érdeklődés részben annak a felfokozott tudományos figyelemnek köszönhető, amely magára a tudatra irányul Chalmers „nagy problémáját” tartalmazó tanulmánya következtében. A NYU (ami az egyik vezető tudatfilozófiai tanszék) filozófusai egy komoly tanulmány tárgyává tették a pánpszichizmust. Az elmúlt években számos hiteles tudományos könyv jelent meg a témában, s népszerű cikkekben is komolyan vették a pánpszichizmust.

Az egyik legnépszerűbb és leghitelesebb, tudatról szóló, kortárs neurológiai elmélet Giulio Tononi Integrált Információs Elmélete, amely további hitelt tulajdonít a pánpszichizmusnak. Tononi azzal érvel, hogy valaminek akkor van tudatformája, ha a struktúrájában található információ elégségesen „integrált” vagy egyesített, így az egész több, mint a részeinek az összessége. Mivel ez minden struktúrára érvényes – nem csak az emberi agyra –, ezért az Integrált Információs Elmélet osztja a pánpszichizmus nézetét, mely szerint a fizikai anyagnak hozzá tartozó tudatélménye van.

 

Goff írt a tudatról egy tudományos könyvet és egy továbbin dolgozik, ami egy sokkal inkább a tudománynépszerűsítő szemszögből közelít a témához. Ő jegyzi meg, hogy voltak olyan hiteles teóriák e tárgyban, amelyek az 1920-as évekig nyúlnak vissza. Az olyan gondolkodók, mint Bertrand Russel filozófus és Arthur Eddington fizikus, komolyan előterjesztették a pánpszichizmus álláspontját, viszont a téma a II. világháború után lankadt, amikor a nyelv és a logika analitikus filozófiai kérdéseire irányult a figyelem legjava. A 2000-es években élénkült meg jobban az érdeklődés, ami részben a „nehéz probléma” felismerésének, részben a fizika strukturális-realista megközelítésének fokozott elfogadásának volt betudható. Ez a megközelítés úgy tekint a fizikára, mint ami leírja ugyan a struktúrákat, de nem foglalkozik a hátterükben megbúvó nemstrukturális elemekkel.

 

Hírdetés

 

„A fizika tudománya sokkal kevesebbet árul el nekünk az anyag természetéről, mint azt feltételezni szoktuk” – meséli Goff. – „ Eddington” – angol tudós, aki kísérletekkel igazolta Einstein általános relativitáselméletét a 20. század hajnalán – „azzal érvelt, hogy a világegyetemről alkotott képünk hézagos. Tisztában vagyunk azzal, hogy mit tesz az anyag, de azzal már nem, hogy mi az anyag. A tudatot beilleszthetjük ebbe a résbe.”

 

„Vajon mi lehel tüzet az egyenletekbe és mi tesz egy univerzumot egyenletekkel leírhatóvá?”

 

Eddington szerint – írja Goff e-mailjében – „bugyutaság” azt feltételezni, hogy a háttérben meghúzódó természetnek semmi kapcsolata sincs a tudattal, majd azon lamentálni, hogy honnét származik a tudat.”

Stephen Hawking korábban azt kérdezte: „Vajon mi lehel tüzet az egyenletekbe és mi tesz egy univerzumot egyenletekkel leírhatóvá?”

Goff hozzáteszi: „A Russell-Eddington-féle javaslat szerint a tudat lehel tüzet az egyenletekbe.”

 

A pánpszichizmus által okozott legnagyobb probléma „kombinációs problémaként” ismeretes: Pontosan hogyan képesek a tudat apró részecskéi közösen egy még összetettebb tudatot létrehozni?

A tudatosság minden részecskében létezik, azonban ez nem válaszolja meg azt a kérdést, hogy miként állnak össze a fizikai tudat eme parányi töredékei ahhoz, hogy az emberi tudat még komplexebb élményét hozzák létre.

 

Bármely teóriának, amely választ kíván adni a kérdésre, ténylegesen meg kell határoznia, hogy melyik komplex rendszer – az élettelen tárgyaktól a fákon át a hangyákig – számít tudatosnak.

 

Az alternatív pánpszichizmus nézőpontja szerint nem is annyira a tudatot fenntartó és alkotó egyéni részecskék, mint inkább az univerzum mint egész tudatos.

Goff azt állítja, hogy ez nem ugyanaz, mintha elhinnénk, hogy a világegyetem egy egyesült isteni lény; inkább olyan, mintha „kozmikus rendezetlenségnek” tekintenénk.

Mindazonáltal, ez egy olyan szemszöget tükröz, miszerint a világ egy fent-lent teremtés, amelyben minden egyes egyéni dolog a világegyetemből származik, mintsem egy alulról-felfelé verzió volna, ahol a tárgyak a legkisebb részecskékből épülnek fel.

Goff úgy véli, hogy kvantum-összefonódás – a felfedezés, mely szerint bizonyos részecskék egyetlen egyesített rendszerként viselkednek még akkor is, ha akkora mérvű távolságok választják is el őket, hogy nem lehet közöttük oksági jel – szerint a világegyetem inkább egy lényegi egészként viselkedik, nem pedig különálló részek gyűjteményeként.

 

Az ilyen elméletek hihetetlennek hangzanak és talán azok is. Másfelől azonban minden egyéb más lehetséges teória is ilyen, amely a tudatot magyarázza.

„Minél többet elmélkedek (bármely teórián), annál kevesebb válik hihetővé.” – meséli Chamlers.

„Valaki materialistaként kezdni, majd dualistává válik, után a pánpszichizmust fogadja el, majd idealista lesz belőle” – teszi hozzá, elismételve a témáról szóló tanulmányt.

Az idealizmus úgy tartja, hogy a tudatos élmény az egyetlen dolog, ami létezik. Ebből a szemszögből nézve a pánpszichizmus egészen mérsékelt.

 

Chamlers kollégáját, John Perry filozófust idézi, aki közli: „Ha elég régóta elmélkedünk a tudatról, akkor vagy a pánpszichizmus mellé szegődünk, vagy csődgondnokság alá kerülünk.”

 

Forrás / Original article: http://www.riseearth.com/2018/03/panpsychism-scientists-discover-that.html

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

 

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

Részt vehetsz programjainkon:

Istentiszteletek http://napvallas.hu/programok/tudj-meg-tobbet-az-istentiszteletekrol-es-ami-mogottuk-van/Aurafejlesztő és Meditációs Klubok http://napvallas.hu/programok/aurafejlesztoi/Főnix-programok http://napvallas.hu/programok/fonix-pHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/fonix-program/”rogram/Egómentesítő kurzusok http://napvallas.hu/programok/egomentesito-kurzus/Karma Oldó Napok http://napvallas.hu/programokHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/karma-oldo-nap/”/karma-oldo-nap/Szer-napok (szent ünnepnapjainkon) https://www.facebook.com/napvallas/?fref=tsÉbresztő Táborok https://napvallas.hu/programok/holisztikus-tabor/Bel- és külföldi zarándoklatok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=tsÍzisz Napjai https://napvallas.hu/programok/izisz-napjai/ 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Száraz György

Boldog napot

The post A pánpszichizmus: A tudósok felfedezték, hogy a kövektől a molekulákig minden tudatos appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »