A pánikvásárlás elmaradt, de erősödő forgalom várható a boltokban

Az átlagoshoz képest nőtt a forgalom, de a tavaly tavaszihoz hasonló nagy felvásárlási roham nem volt az üzletekben az elmúlt napokban; a március 15-i hosszú hétvége miatt ugyanakkor a boltokban vásárlási hullámra számítanak pénteken és szombaton – számoltak be az MTI-nek nyilatkozó élelmiszerláncok.

Az új járványügyi intézkedések múlt heti bejelentése után a forgalom növekedése meg sem közelítette a járvány első hulláma alatt tapasztalt mértéket – fogalmazott az MTI kérdésére a CBA kommunikációs igazgatója. Fodor Attila elmondta: múlt csütörtökön átlagosan 10-15 százalékkal nőtt a CBA boltjainak forgalma, pénteken 20, szombaton pedig 30 százalékos volt a növekedés, de vasárnap elkezdett csökkenni a vásárlások intenzitása, és hétfőtől már csak kissé haladta meg a szokásost. Ünnepek előtt azonban mindig erősödik a forgalom, erre most is számítanak, de kiugró emelkedést nem várnak – jelezte.

A kommunikációs igazgató közölte: változás volt az első hullámban tapasztaltakhoz képest, hogy akkor az alapélelmiszerek iránt nőtt meg kiugróan a kereslet, most viszont a friss termékek, különösen a hús- és hentesáru értékesítése emelkedett többszörösére, bár az alapélelmiszerekből is több fogyott az átlagosnál. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nincs ok felvásárlásokra, az ellátás folyamatos, a magasabb raktárkészletek mellett a beszállítók is teljesíteni tudják a megrendeléseket.

A Lidl a március 8-tól érvényes szigorítások múlt csütörtöki bejelentését követő két napban érzékelt forgalomnövekedést. A kereslet most is a tartós alapélelmiszerek, a friss húsok, valamint a papíráru, például a WC-papír iránt nőtt meg. A tapasztalatok szerint a vásárlók tudatosabban intézik bevásárlásaikat, így kisebb mértékűre tehető a felhalmozások aránya – közölték.

Hírdetés

A március 15-i hosszú hétvége miatt a Lidl élénk forgalomra számít, ami várhatóan péntek délután és szombaton lesz erősebb a megszokottnál. Az áruházlánc szintén azt javasolja, hogy a vevők ne halmozzanak fel feleslegesen sok élelmiszert, mint jelezte, áruházai áruellátottsága biztosított, az élelmiszerek pótlása és a polcok feltöltése folyamatos.

A Spar sem számolt be a járvány első hulláma alatt tapasztalthoz hasonló pánikvásárlásról. A vállalat az MTI-vel azt közölte, hogy egyes tartós élelmiszerek, például az élesztő forgalma az új járványügyi intézkedések bejelentése után enyhe mértékben növekedésnek indult, ez a felfutás vasárnap reggelre azonban teljesen el is tűnt. Mint jelezték, vásárlási dömpingre a továbbiakban sem számítanak.

A Spar tájékoztatása szerint minden hosszú hétvége előtt forgalomnövekedést tapasztalnak, ez idén sem lesz másképp, de valószínűleg nem lesz olyan mértékű, mint a járvány előtti időkben. Az áruházlánc sem tapasztal fennakadást az áruellátásban.

A Tesco az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a korlátozások bejelentése óta nem észleltek jelentős mértékű forgalomnövekedést, ugyanakkor a tartós élelmiszerek, az otthoni sütés-főzés hozzávalói iránt valamivel nagyobb kereslet mutatkozott. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vásárlók bíznak a biztonságos élelmiszerellátásban és nem érzik szükségét nagyobb mennyiségek beszerzésének – hangsúlyozta a vállalat.

A Tesco jelezte, hogy – függetlenül a vírushelyzettől – a hosszú hétvégékhez hasonlóan a mostani is generál majd némi forgalomemelkedést, de kiugró keresletre nem számítanak.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »